Történelmünk: A tervszerû merénylet

2003. október 11., szombat, Archívum 2003–2007

A romániai magyarság 1944. évi internálásának gyökerei 1943 nyaráig nyúlnak vissza. Az alaphangot, avagy ha úgy tetszik, a majdani történésekre a jelzést alighanem a Joszif Visszárionovics Sztálin generalisszimusz által meghatározott szovjet politika adta meg. A szovjet kormány, értelemszerûen Sztálin ugyanis így fogalmazott a Nagy-Britannia kormányához írt levelében 1943. június 7-én: ,,A szovjet kormány úgy véli, hogy azért a fegyveres segítségért, amelyet Magyarország Németországnak nyújtott (...), a felelősséget nemcsak a magyar kormánynak, de kisebb-nagyobb mértékben a magyar népnek is viselnie kell.? Fél év múlva megerősítést nyert ez az álláspont, amikor december 12-18-án a szovjet-csehszlovák szerződés, valamint a Németországgal és magyarokkal szembeni háború utáni álláspont kialakítása tárgyában Moszkvában Sztálinnal és Vjacseszlav Mihajlovics Molotov külügyi népbiztossal, a későbbi szovjet külügyminiszterrel tárgyalt Eduard Benes számûzetésben levő csehszlovák elnök. A december 14-i, második összejövetelen - amelyen Sztálin nem vett részt - Molotov kijelentette: ,,A magyarokat meg kell büntetni.? (...) A Benes kezdeményezésére létrejött tárgyalások végkövetkeztetéseit 1943. december 18-án jegyzőkönyvben rögzítették a Kremlben. Úgy vélték: ,,(...) Mindkét fél elismeri, hogy Magyarország nagy felelősséggel tartozik a háborúért (...)?, miközben Romániára vonatkozóan azt rögzítették a dokumentumban, hogy ,,(...) a román népet, ellentétben a rendszerrel, amely őt a háborúba bevitte, nem terheli közvetlen felelősség a háborúért?. Ez az álláspont annál furcsább, hogy 1943-ban Románia két hadsereggel harcolt még szovjet területen a Vörös Hadsereg ellen, míg akkor Magyarországnak csak megszálló hadosztályai voltak szovjet területen.
Ugyanezt a magyarellenes álláspontot fogalmazta meg később, 1944 őszén Romániában a Iuliu Maniu vezette Nemzeti Parasztpárt, valamint a Nemzeti Liberális Párt is. Sajtójukban azt terjesztették, hogy a magyarság kollektíven bûnös, úgy kell elbánni vele, mint bûnös néppel. Hiába hangoztatta egy brassói tízezres népgyûlésen dr. Vescan Teofil kolozsvári egyetemi tanár, hogy ,,az erdélyi nép szerencsétlenségéért nem az egész magyar nép bûnös?, és hiába intett óva hasábjain az Ekésfront lapja, a Plugarii, miszerint ,,ne egy egész nép, hanem csak a bûnösök büntetését kérjük?. Az sem változtatott a magyarsággal szembeni bánásmódon, hogy 1945. január 20-án Moszkvában megkötötték a szovjet-magyar fegyverszüneti egyezményt (?), a magyarság immáron nem számított hivatalosan ellenségnek.
Román kiugrás,
magyar következmények
1944. augusztus 23-án délután I. Mihály román király elrendelte Ion Antonescu marsallnak és minisztereinek a letartóztatását, 24-re virradó éjszaka pedig megalakult Constantin S?n?tescu tábornok első kormánya. A katonai kabinet nem hirdethetett programot, és csak a legsürgősebb intézkedések meghozatalára szorítkozott. Megalakulásának éjszakáján a S?n?tescu-kormány általános amnesztiáról és a koncentrációs táborok felszámolásáról szóló rendeletet bocsátott ki, így kiszabadultak az antifasiszta, forradalmi és demokratikus magatartás miatt elhurcoltak. (?) Egy nap sem telt el (?) azt követően, hogy a S?n?tescu-kormány jogilag megszüntette a lágereket, a belügyminisztérium augusztus 25-én elrendelte, hogy még aznap tartóztassák le a Német Nemzetiségi Csoport valamennyi vezetőjét, a szász és sváb lakosság ellenállásának megszervezőit, valamint a magyar kisebbség vezetőit; augusztus 27-én pedig a csendőrség főfelügyelősége újabb internálások végrehajtására adott utasítást. (?)
1944. szeptember 12-én a szövetséges erők képviseletében a Szovjetunió, illetve Románia kormányai megkötötték a fegyverszüneti egyezményt. Ennek 2. szakasza arról rendelkezett, hogy ,,Románia kormánya és főparancsnoksága kötelezi magát Németország és Magyarország területén (...) ott-tartózkodási hellyel bíró állampolgárainak internálására?. A fegyverszüneti egyezmény aláírását követő első intézkedés az volt, hogy szeptember 15-én a csendőrség főfelügyelősége elrendelte minden magyar és német alattvaló családjával együtt történő internálását a Tg. Jiu-i táborba; a parancs azonban a zsidókra nem vonatkozott. Tekintettel arra, hogy a zsidók mellett az ,,idegenekhez? férjhez ment román nemzetiségû feleségek szabadok maradhattak, és csak akkor kellett internálótáborokba vonulniuk, ha követni akarták férjeiket, mindebből világosan kitetszik, hogy az internáláskor az állampolgárság mellett elsősorban a nemzeti hovatartozást vették alapul a román hatóságok. Ezt igazolja az a tény is, hogy míg például az észak-erdélyi magyar állampolgárságú, magyar útlevéllel rendelkező magyarokat internálták, az azonos állampolgárságú státusban levő észak-erdélyi román nemzetiségûeket nem. (?)
Amikor 1944. november 6-án a lágerek létrehozásáról szóló minisztertanácsi határozat megszületett, például Tg. Jiuban már 4650 internáltat tartottak fogva, akik közül 3161 férfi, 1155 nő, 334 pedig 14 évesnél kisebb gyermek, és például a Brassótól nem messze levő barcaföldvári 2-es számú fogolytábor, a hetek múlva haláltáborként elhíresült láger is javában üzemelt. Arad megyében Aradon, Borossebesen, Pankotán, Doroszlófalván és Nagyhalmágyon; Brassó megyében Brassóban, Barcaszentpéteren és Földváron; Bihar megyében Nagyváradon, Belényesen és Kőröstárkányban, továbbá Zsombolyán, Tg. Jiuban, Slobozia Vechen, Ciurelen, Felső-, illetve Alsótömösön, Lugoson, Pite?ti-en, Vulkánban, Caracalban stb. hoztak létre, illetve mûködtetnek tovább internálóközpontokat úgy, hogy gyakorlatilag minden megyében létezett legalább egy, országszerte összesen 36 láger. (?)
,,A földvári haláltábor?
(?) Az emlékezetben, de már a korabeli sajtóban is haláltáborként hírhedtté vált lágerbe magyar és német hadifoglyok mellett a fogolysereg legnagyobb részét kitevő észak-erdélyi magyar és sváb polgári személyeket zsúfoltak össze. A Földváron fogva tartottak számáról eltérő adatok léteznek. Niculae Spiroiu volt honvédelmi miniszter közlése szerint a lágerben felületes volt a foglyok nyilvántartása, emiatt nem találtak semmilyen összesítő statisztikát a táborban járt foglyokról. Egy 1945. október 18-i összeírásból kiderült, hogy az ún. nyugati hadjárat idején a földvári táborban 1450 német hadifogoly fordult meg, ,,a többi fogolykategóriáról nem készült hasonló összeírás?; a legtöbb foglyot, szám szerint 1871-et 1945 márciusában jegyezték Földváron; ugyanakkor levéltári forrásokra hivatkozva Spiroiu tábornok közli, hogy 1944 októbere és 1945 júliusa között 298 fogoly halt meg a táborban pusztító kiütéses tífuszjárvány idején. A földvári fogolylétszám ennél valószínûleg nagyobb volt, hiszen a lágerből szabadultak között van, aki 8000 fogolyról tesz említést, a korabeli sajtó pedig a földvári haláltáborban sínylődő ,,hatezer magyar hadifogoly és internált? szörnyû sorsát teszi szóvá.
(?) A sepsiszentgyörgyi sajtó elsők között ad hírt a földvári pokolról. A Dolgozók Szava címû hetilap egy kiszabadult fogoly vallomásai alapján arról számol be, hogy Földváron 2500-3000 magyar, német, román, szerb és zsidó sínylődik ártatlanul. Elmondása szerint 15 éves gyermekektől aggokig, minden korosztályból vannak foglyok a lágerben. Az összeszedett és előbb a sepsiszentgyörgyi börtönbe zárt székelyek közül ,,sokan úgy szabadultak meg, hogy átállottak románnak. Szabad börzéje mûködött az átállásnak, s akadtak tényleg olyanok, akik ilyen áron megszabadultak az elhurcolástól. Nagy üzletet bonyolított le ?tef?nescu nyug.(almazott) járásbíró is, aki kaján örömmel számolgatta az utolsó napok egyikén a Balog-ház kapuja alatt az ilyen módon harácsolt százpengősök tömkelegét, ami mind a szerencsétlen elhurcoltak családtagjainak szája elől elvont pénzecskékből tevődött össze.? A fogoly elmondása szerint, mielőtt a lágerbe bevitték, hat könyvbe is bevezették az érkezők adatait, az ő odaérkezésekor pedig a valamikori gyárépület, az iskola, valamint a földbe vájt nyolc lyukban akkor már 2500-3000 fogoly szorongott. Magyarország legtávolabbi vidékeiről állandóan érkeztek az újabb és újabb foglyok, emiatt a földvári tábor annyira túlzsúfolt lett, hogy az internáltak egy részét átvezényelték a szomszédos Lügetre. Itt azonban a rögtönzött priccs összeomlott az emberek súlya alatt, és több mint harmincan súlyosan megsebesültek. Az ételről szólva a szemtanú arról számolt be: ,,egy óvatlan pillanatban egyik társam mint mosogatólevet használta fel a pillanatokkal azelőtt kivett ebédemet, mert - úgymond - azt hitte, hogy már azt tettem bele (az edénybe)?. Az otthonról kapott csomagok maradékát olyan késéssel kapták meg, hogy már bûzlött a romlott étel, mire a fogolyhoz megérkezett, a földvári szászok pedig ,,ha megbolondult is a magyar, akkor sem juttattak egy falatot sem?. (?)
A körülményekre jellemző, hogy az 1945 februárjában Földváron fogva tartott 6000 fogoly fele beteg volt. Ebben az időszakban naponta 20-25 elhunytat temetnek, noha a tábornak ekkor már volt orvosa, aki azonban gyógyszer hiányában semmit nem tehetett. (?) Nagy valószínûséggel állítható, hogy a földvári fogolytáborban és közvetlen környékén, tehát például a Brassóban és Lügeten elhunytak közül több mint 320 áldozatról van adatunk, még olyan körülmények között is, hogy néhány áldozatot ismeretlenként jegyeztek be az anyakönyvbe. (?)
A Földvárra hurcolt, édesapját kereső fiatal asszonyka arról számol be, hogy nagy kiterjedésû területen földbe vájt, fûtetlen lyukakban tartják fogva az embereket, akik halálsápadt arcukkal inkább síri alakokra emlékeztetnek. A napi élelem reggel két deciliter meleg vízből, délben négy deciliter burgonyalevesből, azaz sárga léből áll, amelyben alig úszkál néhány szál burgonya, a napi élelemhez tartozik még öt deka kenyér. A szemtanú napi 20-25-re teszi az elhunytak számát, akiket a keményre fagyott föld miatt nem tudnak azonnal eltemetni, így előfordul, hogy a halottak sokszor napokig temetetlenül hevernek. A foglyok kicsempészett levelek, pontosabban cédulákra írt üzenetek révén kérnek segítséget a külvilágtól, a környékbeli falvak, elsősorban Hidvég lakossága segít rajtuk lehetőségeihez mérten. (?) Egy öccsét kereső hozzátartozó beszámolója szerint 500 lejért csak annyit tudott meg a kapunál őrt álló katonától: testvére nincs bent a foglyok között. Minthogy nem bízott az őr szavahihetőségében, néhány napig még Földváron maradt, s egyik napon a kocsmában arra lett figyelmes, hogy a katonák feltûnően könnyen és sokat költekeznek. Rájött, hogy a pénz azoktól a hozzátartozóktól származik, akik az őrök lefizetésével próbálnak megtudni valamit internált családtagjuk felől. A szemtanú látta, amint a katonák a foglyoknak szánt élelemcsomagokból falatoznak, sőt, maguk az őrök mondták el, hogy a foglyok részére beküldött csomagokat a parancsnokság nem adja át, hanem a katonák között osztja szét, a foglyok pedig nemhogy az otthonról küldött vagy hozott élelmet nem kapják meg, hanem még a ruhanemût sem. Éppen azokban a napokban érkezett Földvárra egy 11 kocsiból álló szekérkaraván, amely Barótról a bíró vezetésével hozott élelmet, gyógyszert és ruhát, de ezt a szállítmányt sem engedték be a kapun. Egy zilahi asszony hasztalan fizetett 70 000 lejt azért, hogy fiát kiváltsa. (?) A gödröket a végelgyengülés határán sínylődő foglyokkal ásatták, de a tanúvallomásokból kiderül, hogy ,,ezek nem képesek annyi sírt ásni, amelyekbe a naponta elhalt foglyokat el tudják temetni?. ,,A foglyok nagyon kértek, hogy intézzünk valamit ügyükben, mert ha nem, valamennyien ott pusztulnak el. Ma délelőtt is 15 társukat temették el. A délelőtt eltemetett halottak között volt az egyik velünk jött asszony férje is, aki az átélt borzalmakban megtébolyodott, s így halt meg. Azt is elmondták a foglyok, hogy a még a táborban levő újabb 30 halottat nem tudják eltemetni, mert nem győznek elég sírt ásni. A ma megásott öt sírba csak 15 holttestet tudtak temetni? - számolnak be a szemtanúk. Az elmondottakból kiderül az is, hogy egy sírba három-négy halottat tesznek, de csak egy keresztet állítanak föléjük, továbbá, hogy két szilágycsehi férfi megtébolyodott, ezért állandóan megkötözve tartják őket. Mások annyira le vannak gyengülve, hogy a szájukat sem tudják kinyitni, hogy kanállal egyenek. Egy másik szemtanú arról számol be, hogy karácsonykor fia két sáros krumplit kapott, és amikor újabb kettőt szerzett, az őrök rettenetesen elverték. Mindhárom levélíró megerősíti, hogy aki áttér az ortodox vallásra, illetve aki bizonyítani tudja román származását, azt szabadon engedik. (?)
A szerző most megjelent könyvéből: Székely golgota, Kaláka-könyvek, Sepsiszentgyörgy
Benkő Levente
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép