Nemzet-nemzetiség: Autonómiaigény a Székelyföldön

2003. október 15., szerda, Archívum 2003–2007

Ultimátum a román kormánynak
Dr. Mikó Imre a maga székely autonómiáról szóló igenlő véleményét tulajdonképpen a Paál Árpád-féle tervezet kapcsán készült tanulmány formájában tette közzé. Paálhoz hasonlóan ragyogó képességekkel és kiváló felkészültséggel, s tegyük hozzá: nem akármilyen elmeéllel párosuló politikai érzékkel volt megáldva. Pályája tudományos eredményekben éppoly gazdag, mint közéleti szerepvállalásban, volt központi tisztségviselője az Országos Magyar Pártnak, a négy év alatt behívott országgyûlési képviselője az erdélyi magyarságnak, hosszú ideig hadifogoly, majd megtûrtje a háború utáni új rendnek. Végül minden akadályt legyőzve a lehetetlen körülmények közt is visszatért régi szerelméhez, a tudományos és jogi kutatáshoz. Írt regényt is, s a maga korában a kisebbségi kérdés legbehatóbb ismerője, legavatottabb szakértője volt.
Paál Árpád tervezete különösen megnyerte tetszését, saját dolgozata - a kolozsvári román egyetemhez benyújtott doktori értekezés! - annak argumentációja kiegészítéseként is felfogható, de önmagában is megáll a lábán. Címe: A székely közületi kulturális önkormányzat, s a kolozsvári egyetem jogi karának akkori román professzorai is méltatták tudományos színvonaláért (például R. Boil?, akiről még lesz szó e sorozatban).
Mikó úgy látja, az első világháború utáni békerendezés, szembesülve a ténnyel, hogy Európában az új határok megvonása miatt sok régi népcsoport maradt kisebbségi sorban, és még több új nemzeti kisebbség jött létre - ezek lélekszáma elérte akkor a 40 milliót -, olyan új jogrendszert alakított ki, mely pontosan e kérdés demokratikus kezelésére keresi a választ. Emiatt az emberi és állampolgári jogok mellett elkezdte kidolgozni az egyes kisebbségi csoportok védelmére szolgáló eszközöket is, azaz mai szóval az egyéni jogok mellett megjelent a kollektív jogok fogalma is a népkisebbségekkel kapcsolatban. (Ha meggondoljuk, hogy a mai román miniszterelnök fokos jogi munkában fejti ki az ezredfordulón: a kisebbségekhez tartozó személyeknek, mint egyéneknek, járnak ugyan jogok, de a népcsoportokat - pl. elszakított nemzetrészeket - mint közösségeket semmilyen jog nem illeti meg, akkor felmérhetjük, hol tart ma - 80 s annyi évvel az első áttörés után - a hazai jogtudomány legbefolyásosabb ága. Egy anekdota: e sorok íróját egy államtitkár javította ki okítólag, mikor egy sajtóértekezleten feltett kérdését megválaszolás előtt újrafogalmazta: ,,nem a magyar nemzetiségről, hanem a magyar nemzetiséghez tartozó román állampolgárokról? kell szerinte beszélni, esetükben tehát a politikus szemében csak egyének halmaza létezik, közösség, mint olyan, egész egyszerûen nincs. A legnyilvánvalóbb tények e tagadását, ignorálását, semmibevételét vagy zárójelbe tételét nevezik némelyek politizálásnak.)
Mikó természetesen szintén a Románia által aláírt Kisebbségi szerződésnek a sorozatunkban már tárgyalt 11. cikkelyére vezeti vissza többek közt a székely mûvelődési autonómia jogosságának kérdését, s itt érdekes összefoglalását adja az aláírás történelmi hátterének. Az akkori román miniszterelnök, I. Br?tianu ugyanis inkább lemondott, mintsem hogy kézjegyével hitelesítse a szerződést, mellyel nem értett egyet. Ezt megelőzően a békeszerződéseket előkészítő bizottság 1919. május 24-i keltezéssel jegyzékben fordult Br?tianu miniszterelnökhöz, ebből idézzük: ,,A bizottság tudomásul vette az erdélyi kormány (az országrészt ideiglenesen a Consiliul Dirigent vezette, elnöke Iuliu Maniu volt, s a jelek szerint még számolt gyulafehérvári ígéretei bár töredékes betartásával - szerk. megj.) nyilatkozatát, amelyet értesülései szerint a román kormány is helyesel. E nyilatkozat szerint az erdélyi kormány teljes autonómiát biztosít a ?székler? (székely) és német kisebbségnek és más kisebbségeknek a helyi közigazgatást, a nevelésügyet és egyházi életet illetőleg, de a bizottság munkáját nagyban elősegítené, ha hamarosan hiteles információkat kaphatna a román kormány ebbéli álláspontjáról.?
Br?tianu május 27-én sietett válaszolni és tisztázni a félreértést. Mintha egy ma is fennforgó politikust olvasnánk: ,,Románia teljes egyenlőséget biztosít összes állampolgárának faji vagy vallási különbség nélkül mind a vallási, mind a politikai jogok és szabadságok terén. (?) De Románia semmi körülmények között nem tûrheti idegen államok intervencióját saját törvényei végrehajtása körül.? A bizottság az angol Hunter Miller javaslatára ezt követően iktatta a készülő szövegbe, hogy az erdélyi és szász közületeknek helyi önkormányzatot kell biztosítani iskolai és vallási kérdésekben, így indokolván meg döntését: ,,a román kormány által tervezett törvényhozási reformok nem teljesen elegendőek ahhoz, hogy megnyugtassák a győzelem folytán Romániához került összes faji és vallási kisebbséget. A Szövetséges és Társult Főhatalmak nem érezhetik magukat felelősségük alól feloldva, ha a romániai kisebbségeket átengedik a belső törvényhozás rendelkezéseinek.?
Ionel Br?tianu belátta, vereséget szenvedett. Hogy csak átmenetileg maradjon alul, arról tett a továbbiakban, de akkor átengedte a kormányrudat másnak. ,,Néhány hónapi huzavona után a Szövetséges Hatalmak november 13-án ultimátumot küldtek a román kormánynak, kérve, hogy nyilatkozzék a szerződéstervezetről, s egyben kilátásba is helyezték, hogy ha a válasz nem lesz kielégítő, a Főtanács tagjai egyhangúlag nem fogják elismerni Románia területi igényeit. Ennek következtében Br?tianu Ionel, következetesen előbb elfoglalt álláspontjához, távozik, s helyét új kormány foglalja el, Vaida-Voevod Sándor elnökségével. A miniszterelnök 1919. december 5-én (az ultimátumban jelzett határidő lejártának napján) közli a Szövetséges Hatalmakkal, hogy elfogadja a szerződést, amit Coanda Konstantin tábornok alá is írt.?
Angol mintára
Mikó dolgozatában felsorolja, milyen jogokban részesítették az 1919-ben és 1920-ban megkötött további speciális szerződések az európai kisebbségeket. A legtöbbet, teljes politikai autonómiát saját törvényhozással, végrehajtó hatalommal stb. a csehszlovákiai rutének kaptak csupán a mai tágabb értelemben vett Kárpátalján. A lengyelországi zsidóság iskolai kérdésekben jutott némi önkormányzathoz, s ami érdekes, egy román közösség, a görögországi Pindus walach lakosságának ugyanazt nyújtották, mint az erdélyi szászságnak és székelységnek, azaz vallási, iskolai és jótékonysági ügyekre kiterjedő autonómiát.
Mikónak sikerül egy nagyon fontos dolgot tisztáznia dolgozatában: a 11. cikkelyben szereplő ,,helyi önkormányzat? meggyőző érvelése szerint, az angol közigazgatásbeli local governmentből ihletődött - a javaslatot angol delegátus tette és fogalmazta meg -, következésképpen itt nem csupán községi önkormányzatról van szó, hanem nagyobb területeken fekvő településegyüttesekre - például a Székelyföldre - kiterjedő autonómiáról. Paállal egyetértésben, aki a székely mûvelődési önkormányzat alá vonná ama szomszédos települések lakosságát is, mely az összlakosság legalább felét teszi ki, de Mikó ezt 20 százalékra szállítaná le, nyilván a szórványok megmentésének szándékával. Helyeslőleg idézi Iuliu Maniu 1924-ben leírt javaslatát arra vonatkozóan, kikből álljon például a bírói kar ott, ahol nemzetiségiek élnek: ,,Ami a kisebbségeknek az igazságszolgáltatásban és közigazgatásban való részvételét illeti, azt hiszem, hogy nemcsak hogy nem képezhet akadályt a faji, nyelvi vagy vallási különbség az állami állások és kitüntetések elnyerésénél, sőt ellenkezőleg, arra kell törekedni, hogy főként a kisebbségi területeken az illető kisebbség kebeléből alkalmazzanak mindenféle tisztviselőt, hogyha az illetők arra alkalmasnak találtatnak.? Maniu ellenzékből fogalmazott így, elvei nem váltak gyakorlattá sem akkor, sem később, saját miniszterelnöksége alatt. Mikó kitér a korabeli 15 000 görögkeleti és 84 000 görög katolikus magyar nemzetiségû tömeg sorsára is, elismerve jogukat, hogy részesüljenek a székely önkormányzat előnyeiből, oltalmából. Dolgozata azzal a máig ható gondolattal zárul: konszolidált viszonyokat autonómia nélkül nem lehet teremteni a vizsgált területen.
Angelescu árnya: antiautonómia
Még egy tudós dolgozat született a kérdésről az 1930-as évek elején, ezt dr. Balogh Artúr jegyzi. A ragyogó érvelés minden pontját érdemes lenne idézni itt, a fentiekkel egybecsengő következtetések és levezetések ismétlésének elejét veendő azonban, hadd szorítkozzunk csupán arra, milyen aktuálpolitikai valóság volt az, mely a székely autonómiatervezetek időszerûségét adta. Angelescu közoktatási minisztersége idején hozták meg azokat a tanügyi törvényeket a húszas években, melyek abszurd viszonyokat teremtettek a korabeli Székelyföldön:
,,Angelescu ma is fennálló iskolapolitikájának súlyos hátrányai a székely iskolákra nézve mind jobban mutatkoznak. Az elemi iskolai törvény értelmében az állami elemi iskolák létesítési és összes fenntartási dologi kiadásait a községek viselik. A kisebbségeknek ilyenformán kettős terhet kell viselniök, mert adóikkal hozzá kell járulniuk az állami iskolák költségeihez, ezenkívül pedig még felekezeti iskoláikat is segíteniök kell. Ezt a kettős terhet a székelység fokozottabb mértékben viseli, mint más kisebbségek, mert az Angelescu-féle iskolapolitika különösen a székelyek közt erőltette az állami iskolák létesítését. Minthogy ezek az iskolák csak a hivatalos kimutatásokban magyar tannyelvûek, a valóságban nem (Csík megyében egyetlen magyar tannyelvû állami elemi iskola sincs), és csak a székelyek ?visszarománosításának? célját szolgálják, ennélfogva a székelység nemcsak neki a kisebbségi szerződésben megadott azzal a joggal nem bír, hogy az állami elemi iskolákban anyanyelvén tanulhasson, hanem még köteles a többség kultúráját és elnemzetlenítő törekvését támogatni. Nincs az a kimagyarázás, amely ezt a helyzetet a kisebbségi szerződéssel össze tudná egyeztetni.?
Íme az autonómiatervezetek szomorú ,,hátországa?: a román tanítók ,,magyarázatait? értetlenül hallgató, értelmetlen szövegeket bemagoló kis székely nebulók képtelen helyzete, egyre növekvő tudatlansága - egy abszurd és méltatlan, bár valódi antiautonómia. A gyarmatosításnak alávetett Székelyföld. Lásd: ,,kultúrzónásítás? és társai.
Az erdélyi helyzet visszásságai román körökben is elégedetlenséget keltettek, erről is szó lesz a következő részben.
B. Kovács András
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép