Ismerősömet augusztusi gépkocsibalesete után Brassóban koponyasérüléssel mûtötték. Hat hét után, az állapotát tekintve, a hozzátartozók választhattak a sepsiszentgyörgyi kórházba való átutalás vagy hazaszállítás közt. Hazavitték. Egy hétig volt otthon, ahol elég jól kezdett helyrejönni: kérdésekre válaszolt, lehetett beszélgetni vele, ételből is már szedegetett, fennjáró lábadozó betegként nem volt agresszív, néha kicsit idegesebb. Nagyon kezdett fájni a lába, s a szentgyörgyi sürgősségen kiderült, hogy a begyógyult seb alatt gyulladás van, genny gyûlt össze. Erdélyi doktor mûtötte (kivágta), s mert altatót nem mertek adni, viszont a zsibbasztó a gyulladás miatt feleslegesnek tûnt, a beteg nagyon megszenvedett.
Ezek után változott meg viselkedése: ha békén hagyták, csendes volt, de ha szóltak hozzá, vagy foglalkozni akartak vele, agresszívvé vált, ami tulajdonképpen szóbeli ellenkezésben nyilvánult meg. Fizikailag nem bántott senkit. Nem fogadott el gyógyszert és ételt, öt nap után már vécézni sem kelt fel, de abba sem egyezett bele, hogy tisztába tegyék. Sem az egészségügyi alkalmazottak, sem a hozzátartozók nem tudtak bánni vele. Így telt el nyolc nap. Csak ezután hívtak hozzá pszichiátert, aki gyógyszert írt elő, amit nem adtak be.
A nyolc nap alatt a beteg legyengült és visszaesett abba az állapotba, amelyben Brassóban volt az intenzív osztályról való átszállítása utáni időszakban. Végül Erdélyi doktor úr azt javasolta, hogy addig még maradhat a beteg, amíg a család személygépkocsit szerez, hisz most már el kellene szállítani valahová, mivel itt nem vállalja senki, mert az eset nem rájuk tartozik, esetleg Brassóba kellene visszavinni. A beteg súlyos állapotát tekintve elképzelhetetlennek tartották a hozzátartozók a személygépkocsival való szállítást, így mentőt igényeltek, amire a válasz az volt, hogy ilyen esetben a kórház nem ad, esetleg ha megfizetik (az értéket inkább nem is említem, na meg nem is tudom, hogy a szóban forgó csillagászati összeg valós-e). A család kérésére újra pszichiáter szakorvost hívtak a beteghez, aki végül saját osztályára utalta. Az ügy megoldottnak látszott, hisz ilyen súlyos állapotban elfogadhatóbbnak tûnt a közeli Ferenc József Kórházba szállítani, mint Brassóba. A szállítás október 10-én 13 óra körülre volt kitûzve, de végül a beteg a hét végét még a sebészeten töltötte.
Hogy miért? Mert újra az volt a válasz, hogy a kórház ilyen esetben nem ad mentőt. A hozzátartozók mondták, hogy megfizetik, de úgyis nemleges választ kaptak. Ezek után a sebészeti osztály intézett állítólag szállítóeszközt, de nem vállalta senki, hogy leszállítja az épületből a beteget, mondván, hogy tiltakozott. A pszichiátrián kértünk segítséget, ott ellenben azt válaszolták (igazat adok nekik), hogy mihelyt a beteg odaér, rögtön törődnek vele, de a szállítás nem az ő kötelességük. Ez idő alatt a sebészeten a beteg édesanyja egy olyan kijelentést is hallott (nem szemébe mondták), hogy ,,ne vegyem-e ölbe a beteget?!? Aztán azt mondták, hogy hétfőig még maradhat a beteg, nem fog meghalni, és hétfőn majd átszállítják. A család nem mert kockázatot vállalni a személygépkocsival történő, felügyelet nélküli szállításra, nyilvánvaló, hogy mentőre lett volna szükség.
Harmadnap, hétfőn délelőtt ez egészen simán megoldódott, 3 percen belül előállt a mentő, és sikerült leszállítani a beteget a Ferenc József Kórházba. Hogy miért csak akkor?
Kérdezem, tulajdonképpen miért is fizetjük az egészségbiztosítást? Miért tartanak egy beteget egy osztályon több napig, ha úgysem tudnak segíteni rajta? Miért várják meg, amíg a beteg legyengül és súlyosbodik állapota? Ha a huszonhét éves fiatalemberrel történteknek esetleg súlyos következményei adódnak, ki a felelős ezért??
Dombi Ilona
Megkérdeztük
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház sebészeti osztályán érdeklődtünk az esetről. Akkor még a beteg a pszichiátrián volt, a történtekről Jakab Adél főasszisztens tájékoztatott. Elmondta, amikor a beteget bevitték a sebészetre, még lehetett beszélni vele, később változott meg. Elismerte, hogy az antibiotikum-injekciót, valamint a pszichiáter által felírt gyógyszert a beteg ellenkezése miatt valóban nem tudták beadni, az ételt sem fogadta el, csupán azt remélték, hogy a hozzátartozóknak sikerül eredményt elérni a betegnél. Jakab Adél szerint, amíg a lába nem gyógyult meg, a sebészeten kellett maradnia, de mihelyt sebészetileg rendben volt, szállították. Igaz, péntektől megvolt a beutalása a pszichiátriára, de az átszállítás csak hétfőn reggel történt meg - szögezte le a főasszisztens. Hogy miért? - az okát nem sikerült megtudnunk. (R.)
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.