Márton Árpádot immár az erdélyi magyar piktúra élő klasszikusaként tartja számon a köztudat, sőt a szakirodalom is, s hogy nincs ebben semmi túlzás, annak a titka abban keresendő, hogy a hatvanas évei elején járó csíki festő tudatosan vállalta fel a nagy elődök - Nagy Imre, Karácsony János, Márton Ferenc - csíkgyergyói örökségének folytatását, mely az ember és föld kapcsolatának titkos parancsait és üzeneteit úgy fogalmazta meg, hogy megmaradt egy emelkedett, de súlyos realizmus talaján és jelrendszerében. Márton Árpád egész imponálóan gazdag életmûve bizonyság erre, s ha pályája során ,,pillangózott? is más tájakra, kacérkodott is elvontabb fogalmazásmódokkal, az alapvető élmény, a csíki táj és embere, az itteni létezés kemény valósága mindig visszatérítette szép kalandozásaiból, s azt ,,mondatta? tovább véle - akár egy végtelen eposz elfogyhatatlan, mert mindig újrakezdhető sorait -, aminek kibeszélésére született és rendeltetett.
Az idei Incitato-tábort záró kiállításon látható két gyönyörû festménye is e ,,jelben? fogant, az emelkedett realizmus formanyelvének üzenethordozó csillagrendszerében. A lovat ábrázolja, de közben eszményeket és ideákat fogalmaz: a szabadságot és a szabadságvágyat. A záporozó fényben nyúlánkozó lova önmagában is a szabadságvágy megtestesülése lehetne, de ez a nemes állat szomjazza, sírja, követeli a fényt, a világosságot, a tágasságot, a zabolázatlanságot, mert nem csupán elfogadja, de sugározza is a tiszta ragyogást. Nincs ebben a képben semmi spekulatív, lehetne egy reggeli fényben a dombélen nyújtózó csikó látványa is, ha a mûvész nem lenne képes a látható felszín mögött valami éteri és panteisztikus távlatot adni a jelenésnek: a teljes szabadságvágy mítoszáét? De hát az emberi eszme - mondhatja bárki, s igaza is van, ha eltekintünk attól, hogy minden megfoghatatlanul emelkedett és hiányával fájdalmas eszménk jelképekben fogalmazható meg legpregnánsabban, s ha van Lény, mely ilyetén szimbólummá emelhető, akkor bizonyosan a ló az. A székely ember számára százszorosan.
Egy gyönyörû Weöres Sándor-strófa dörömböl az emlékezet falain: ,,Amikor paripám ballag, / Odanéz valahány csillag. / Amikor paripám táncol, / Odanéz a nap is százszor.?
Magyari Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.