Amikor 1956-ban újra meglódult a magyar történelem kereke, s e kis nép ismét a világtörténelem menetének élére sodródott, a mi ötvenhatosaink nagyon fiatal emberek, szinte gyermekemberek voltak még. ?k a fiatalok elszántságával és a következményekkel alig számoló bátorságával vállaltak egy olyan ügyet, mely az anyaországban is istenkísértő kísérletnek számított, de itt, Erdélyben egyenesen öngyilkos elszánásnak minősíthető. Talán ötvenhatban izzott és ragyogott fel utoljára tisztán a forradalmas lelkesedés és a nemzeti szolidaritás kettős csodája, és sejlett föl a remény, hogy másképpen is igazítható a világ. És egy szétszaggatott, megkínzott és megalázott nemzet sorsa.
Ha október 23-án a magyarországi forradalom dicsőséges napjaira emlékezünk, vereségét, letipratását és mártírjait gyászoljuk, soha nem szabad megfeledkeznünk azokról, kik a megcsonkolt ország határain kívül s elsősorban Erdélyben mertek merészet gondolni és cselekedni, s tették a legtöbbet, amit tehettek: kinyilvánították szolidaritásukat Magyarország forradalmas népével. Fiatalos, bátor gesztusokkal, naiv és megvalósíthatatlan álmok megálmodásával, s lehet, nem is tudták, hogy ez akár öngyilkosabb elszántságnak is számíthat a hatalom szemében, mint a túlerővel vívott fegyveres harc. A hatalom szemében, mely itt és akkor egyszerre élt a társadalmi terror és a nemzeti elnyomás fegyvereivel, hogy a gondolatot is gyökerestől elpusztíthassa. Az igazság és a szabadság gondolatát. A mi ötvenhatosaink bûnhődése azért volt égbekiáltóan igazságtalan, minden józan mértéket meghaladó, a jogszerûség példátlan lábbal tipratása, mert akiket e bûnhődésre kiszemeltek, azokat egyszerre büntették gondolkodásukért és magyarságukért, mert tetteikért egyszerûen nem büntethették volna. S kerültek janicsárok, kik e dicstelen szerepet eljátszották, a ,,jog? talárjába bújva törték kettőbe és kerékbe erdélyi magyar fiatalok életét, sorsát, pályáját, hogy általuk az egész erdélyi magyarságot figyelmeztessék: alávetettségük, kiszolgáltatottságuk végleges és visszavonhatatlan.
Csakhogy a história kereke mégis forog, s ha csikorogva is, késve is, elhozza legalább azt a pillanatot, amikor ha már nem is lehet jóvátenni, de ki lehet mondani a visszanyeletett, torkunkra forrasztott igazságokat. S fejet hajtani azok emléke előtt, kik életükkel fizettek bátorságukért, kezet szorítani azokkal, kik még közöttünk élnek, emlékeznek és - emlékeztetnek.
Idős emberek már a mi ötvenhatosaink - hiányoznak is már sokan közülük -, de amikor évről évre összegyûlnek a sepsiszentgyörgyi főtéri kopjafáknál, a kolozsvári Házsongárdi temetőben s másutt is széles ez Erdélyben - csendes emlékezésükkel is figyelmeztetnek arra, hogy volt egyszer igazi magyar szolidaritás. Köszönet érte.
Magyari Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.