Manapság szinte divattá vált, hogy a diákok nagy része középiskolai tanulmányai befejezése után a felsőoktatásban szeretne tovább tanulni. Kb. minden hatodik diák egyetemi hallgató szeretne lenni a közeljövőben. Ez idáig rendben is lenne, csakhogy a diákok nagy része nem tudom, tisztában van-e azzal, hogy az egyetem elvégzése után szüksége van-e rá például pedagógusként a társadalomnak. Azt hiszem, erre a kérdésre a választ tisztáznunk kellene!
Ismeretes, ahhoz, hogy egy diák pedagógussá váljék, több lépcsőn is át kell lépnie, éspedig az első nagyobb megmérettetés az érettségi, aztán ha az sikeres, akkor következik az egyetemre való felvételi, majd az évközi vizsgák sokasága, a végén a licenc-, majd az államvizsga-dolgozat megvédése? és sokan úgy gondolják, hogy ezzel be is fejeződött az élet nehéz oldala. Igen ám, csakhogy nagy csalódás éri a frissen végzett, már ,,tanárnak? is nevezett ,,diákot?, amikor felhalmozódott ismereteit kellene babéroztatnia, ugyanis ehhez először is álláshoz kell jutnia, és ekkor következik a versenyvizsga a pedagógusi állás betöltésére (titularizálás).
A jelenlegi tanügyi törvény megköveteli, hogy minden állást versenyvizsgával kell betölteni. Ez így nagyon szépen hangzik, csakhogy a valóság másként mutat. Aki egy kicsit is jártas a tanügyben, az nagyon jól tudja, hogy a jobb helyeket általában nem is hirdetik meg. A kifüggesztett állások többsége vidékre szól, amit általában nem szívesen foglalnak el a pályázók (amelynek okai ismeretesek).
Mit tehet tehát a kezdő pedagógus? Ha sikeresen versenyvizsgázott, akkor elfoglalja a rákényszerített falvak egyikét, ha viszont nem vállalja az ajánlott állást, akkor egyszerûen kilép a tanügyből, és máshol keres jobb lehetőséget. Létezik egy második változat is, de ez nem mindenki számára: ha a szülők valamilyen felsőbb beosztású funkciót töltenek be, akkor már nyert ügye van az ,,illető? pályázónak?
Ha netalán egyik lehetőséget sem találja jó megoldásnak, akkor még marad egy utolsó alternatíva? és ez nem más, mint a kivándorlás. A legtöbben Magyarországot választják, csak most már az anyaországban is nehéz álláshoz jutni, az újonnan törvénybe iktatott bérezés kevesek számára ad lehetőséget. Az optimistábbak még ezen is túlmennek, és megpróbálnak Nyugatabbra vonulni. Igen ám, de ha tovább akarunk lépni, akkor már meg kell felelnünk az európai uniós normáknak, ami többek között megköveteli egy-két világnyelv ismeretét is, és ez még nem minden!
Kérdésessé válik, hogy vajon föl tudunk-e emelkedni az uniós szintre. És az is megkérdőjelezhető, hogy szüksége van-e ránk az anyaországnak?! Azt hiszem, hogy utóbbira választ kaphatunk több élenjáró magyarországi politikus nyilatkozatában, amely nap mint nap elhangzik a sajtóban vagy a médiában: ,,Magyarország kisebbségi politikájának egyik fő célja az, hogy biztosítsa a határon túl élő magyarok szülőföldön való boldogulását?, ez egyébként megfogalmazódik a státustörvényben is. Magyarország álláspontja tehát nagyon őszinte és egyértelmû.
Tudjuk, hogy egy ország állampolgárainak életszínvonalát az adott ország gazdasági fejlődésének üteme jelentős mértékben befolyásolja, a jelenlegi helyzetet szemlélve ez nálunk nem elégséges a boldoguláshoz. Ezt bizonyítják az utóbbi idők hullámszerû kivándorlásai is.
Mit tud tenni mégis egy fiatal pályakezdő? A kérdés dilemmává válik, vajon föl tudjuk-e venni a harcot az élet nehézségeivel, vajon van-e, kire támaszkodnia a szülein kívül, vajon tud róla a világ, hogy mi történik vele, miután kikerül az egyetem padjai közül? Úgy gondolom, e kérdéseken az RMDSZ néhány élenjáró politikusának is elmélkednie kellene.
Az RMDSZ határozott előrelépést lát a tanügyben is. Sajnos, ez nem nagyon tapasztalható, azt hiszem, utána kellene nézni a dolgoknak, kezdve azzal, hogy jelenleg hány magyar ajkú egyetemi tanár tanít a felsőoktatásban (és ennek következtében milyen képzést kaphat egy magyar diák), hogy Romániában a versenyvizsga még mindig csak egy formaság, hogy az állások nagy részének betöltését homály fedi, hogy egy továbbképzésen való részvétel jogát a fiataloknak keményen ki kell harcolniuk, és még sorolhatnám. Ez nem egy pesszimista szemlélet akar lenni, ez csupán a valóság.
Mindezek után föltehető tehát a kérdés: megéri-e manapság pedagógusi pályát választani? Ezt önökre bízom, döntsék el.
P. I.
(teljes név a szerkesztőségben)
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.