Élő múlt: Felépül Mikes rodostói háza

2003. október 29., szerda, Archívum 2003–2007

2.
Székelymagyarok a Márvány-tenger partján
Beder Tibor földrajz-geológia szakos tanár, Hargita megyei nyugalmazott főtanfelügyelő, a Magyarok Székelyföldi Társaságának és a csíkszeredai Julianus Alapítványnak az elnöke ez év őszén betelepedett a Nagyságos Fejedelem rodostói ebédlőházának 1938-ban felépített hû másába, illetve abba a szobába, ahol II. Rákóczi Ferenc meditációra visszavonult, és abba a piciny helyiségbe, ahol a fejedelem ,,hû kamarássa?, zágoni Mikes Kelemen a lúdtollat tintába mártogatta.
Egy hónapos rodostói zarándokútjának az volt a célja, hogy a Gyalogosan Törökországban címû könyvének megírása után, amikoris Zágontól a kis-ázsiai Kütahyáig gyalogosan tette meg az utat, most Rodostót és környékét, illetve azt az utat barangolja be, amelyet a Nagyságos Fejedelem és kísérete a rodostói megtelepedésig bejárt, és azokat a helységeket keresse fel, ahová Rodostóból vadászni, gyógyfürdőkre kirajzottak, vagy amelyeket a bujdosók különféle meghívásoknak eleget téve felkerestek.
Törökországi útja után Beder tanfelügyelő úr itthon még mindig az úti benyomások ajzó hatásának bûvöletében beszél a törökhoni élményeiről, és ezeket minduntalan áttûzdeli azokkal az impressziókkal, amelyeket a véle székelyföldi körútra vállalkozó új rodostói barátja, Hayrullah Yiöitbasi történészprofesszor Erdélyben jegyzetfüzetében, emlékezetében és főleg lelkében rögzített.
De előbb ugorjunk vissza Törökországba. Vándorunknak a rodostói Rákóczi-múzeumban - Rakoczi Müzesi - akarva-akaratlan Mikes Kelemen kuckójából oda kellett figyelnie a látogatókra és Ali Kabul múzeumigazgató eligazító szövegére, miközben átnézte huszonkét év látogatási könyveinek bejegyzéseit. A beírásokból - mondja Beder Tibor - egy számunkra alig ismert vallomásos világ képe rajzolódik elénk, amelynek részleteiből fogalmat alkothatunk egyrészt a Rodostóba zarándokló magyarhoni, kárpát-medencei és a nyugati szórványba szorult vagy ezt önként vállaló magyarok lelkivilágáról. Másrészt feltérképezhető, hogy mit tudnak, mit hisznek rólunk, magyarokról, Magyarországról, Rákócziról, szabadságharcos hagyományainkról a nem magyarok.
Statisztikai bontásban 22 esztendő múzeumlátogatóinak évenkénti átlaga 4500 fő. Az avatás évében mindössze 750 látogatót jegyeznek, ez a szám egy emelkedő trend kiindulópontjául szolgálhat. A következő években 1500-2000-re emelkedik a látogatók száma, és rendkívül érdekes, hogy amint a kárpát-medencei magyarság körében felforrósodik a közélet, ,,tüzet fog? az addig senyvesztett-senyvedő hazafias érzelem, az elrejtett, letagadott, meghamisított múlt iránti érdeklődés fellobban, a látogatók száma megugrik. 1989-ben 24 000 (!) vendéget jegyeznek, a bejegyzések érzelmi töltete felfokozódik, markáns magyarságtudat keres megnyilvánulási, kitörési pontokat.
És roppant érdekes, hogy a rendszerváltásba fogózkodó remények lelombozódásával, a hazai perpatvarok elfajulásával egyenes arányban csökken az érdeklődés, egyre inkább takarékra áll a honszerelem lángja, kopik az az érzés, hogy ,,milyen jó magyar embernek lenni?, s az évenkénti látogatók száma előbb hét-, majd ötezer körülire csökken, és mára a megváltozott szellemi légkör pontos barométereként évenkénti 1200-1500 körül stabilizálódik.
Közben, érdekes módon, megváltozik a látogatók összetétele is. Az anyaországiak száma mondhatni drasztikusan csökken, különböző szellemi gócpontok köré szerveződik, ebben a legsúlypontosabb Kecskemét, vélük együtt a civil szerveződések, a Rákóczi Szövetség, a Rodostó Alapítvány, és természetesen az új helyzetben megjelenhetnek az erdélyiek, akiket évtizedeken át nem vasfüggöny, hanem a romániai politika csapdái, az elszabadult nacionalista ideológia tartott vissza a határon. Hisz abban az időben aki Törökországig eljuthatott, az rendszerint nem a rodostói Magyar utcát kereste, hanem illa berek, nádak, erek, rohant az Óperencián túlra vagy annak az innenső partjára.
Ennek Beder Tibor is szenvedő alanya volt, akinek bakancsa talpát a Kárpátok Géniuszának gonoszkodói annyira kímélték, hogy bármilyen földrajzi irányban próbálta átlépni 1990-ig a határt, mindig kiforgatták, s végül visszaforgatták. Abban a nevezetes esztendőben, már közakarattal megválasztott megyei főtanfelügyelőként - akkor még lehetséges volt az ilyesmi -, szóval a Julianus barát és Csoma Sándor utódaként idegenben magyar nyomokat kereső földrajztanár csak azzal a feltétellel vállalta el a tanfelügyelői kinevezést, ha megvalósíthatja évtizedek folyamán dédelgetett álmát. És ezúttal meg sem állt Kütahyáig, Kossuth számûzetési helyéig.
Partnerünk meséli, hogy rodostói tartózkodásának utolsó napján a múzeumlátogatók kilétére figyelt. Ankarából - Rodostótól 2000 kilométerre van a főváros - nyolcfős csoport érkezett. Történelemtanárok, a Rákóczi-szabadságharc története érdekelte őket. Isztambulból tizennyolc felnőtt váltott belépőt, orvosok, mérnökök, pedagógusok. Az egyórányi járásra lévő Edirne-ből - az egykori Drinápoly - nyolc szakmai kiránduláson részt vevő agrármérnök iktatott programjába egy történelmi kitérőt. A Beder hazaindulása előtti napokon Trákia több helységéből kis- és nagydiákok párosával keresték meg Ali Kabul múzeumvezetőt, hogy eligazítást kérjenek, adatokat, élményt gyûjtsenek Rákóczi történelmi szerepéről, a török-magyar kapcsolatok történetéből. Minden esetben iskolai feladatot teljesítettek, fogalmazást írtak, interjút készítettek?
Magyarbarát törökök
A török értelmiség szakmai rétegét - történészek, pedagógusok, tudományos kutatók - fokozott mértékben érdeklik a magyarok, akiket nem rokonoknak, hanem testvéreknek tartanak. Az öt évig Magyarországon tartózkodó Hayrullah Yiöitbasi professzor Szegeden doktorált, mindössze négy hónap alatt sajátította el a magyar nyelvet. Bevallása szerint az angol nyelvet két és fél év alatt tanulta meg. Felesége nyelvészprofesszor, aki szintén megtanult magyarul, és együtt 2500 olyan kifejezést válogattak össze, amelyek a török és a magyar nyelvben azonosak vagy hasonlatosak. A székelységről, az erdélyi magyarságról vajmi keveset tudnak. A professzor és felesége természetesen kivétel, de mások, ha Romániáról van szó, akkor csak a román népelemre gondolnak. A Trákia tartományban - Törökország európai része - nagy befolyású, nyelvtudását és szakmai véleményét a kormányzóság legmagasabb szintjén érvényesítő önkéntes magyar kultúrdiplomata azért is vállalkozott egy székelyföldi útra, hogy a ,,testvérek? között kiemelkedően fontos státusban lévő székelymagyarokkal a helyszínen is megismerkedjék.
Tájékoztatása szerint 1934-ben a török történelemkönyvekben átlag 14 oldalnyi terjedelmet szenteltek a magyarok - a magyar testvérnép - történelmének. Ez az arány mára másfél oldalnyira csökkent, de ez is aránytalanul több, mint a magyar tankönyvek átlagosan kétsornyi török vonatkozású információja.
A török történészprofesszor felette csodálkozik, hogy a magyar diplomácia nem érzékeli a török-magyar kapcsolatok fejlesztésében rejlő fantasztikus lehetőségeket, és a magyar nemzettudat építésében (van ilyen?) nem jelennek meg fontos tartópillérekként ezek az elemek. Eme megjegyzés hallatán szégyenpír lepi el az arcunkat, mert ennek valós voltát illusztrálják az általunk is ismert történetek. Mikor Rodostó legszebb parkjában - a Magyar parkban - török állami költségen felavatták II. Rákóczi Ferenc monumentális emlékmûvét, a ,,hivatalos magyar diplomáciai képviseletet? a szervezők ,,úgy teremtették elő?, hogy egy alkalmi kirándulócsoport tagjait szervezték be az ünneplők közé. Az otthon örökös választási perpatvarban leledző kormánynak - akkor éppen Horn Gyula volt a kormányfő - nem volt érkezése, hogy egy akárhányadrangú diplomatát odarendeljen. (Rodostói közlés, a Magyar park háromalakos Mikes térplasztikai kompozíció felavatása utáni kormányzói fogadáson.) Erre rálapátolhattuk volna azt, hogy ezzel az udvariatlansággal tökéletes összhangban Magyarországon viszont egyesek nagy lármát csaptak a Szulejmán szultánnak a kölcsönösség elve alapján felállítandó szobra miatt.
A törökök rendkívüli tisztelettel övezik nemzeti szimbólumaikat. Rákóczi rodostói szobra mellett, a török zászló társaságában simogatja a Marmora tenger felől érkező szél a magyar lobogó selymét. Kivételezett helyzet ez, hiszen a törvénykezés szerint csak hivatalos látogatások alkalmával szokás a másik nemzet lobogóját felvonni. De a török és a magyar nép nem rokon, hanem testvér, s ekképpen őt megilleti ez a kivétel. Vajon milyen mértékben érzékelik ezt azok a magyar együttesek, amelyek trákiai fellépésük során nyugati táncokat lejtenek a színpadon? (Beder Tibor közlése.) És amikor a vendéglátók a magyar folklór felől érdeklődnek, mi lenne más a válasz, mint hogy Magyarország nyit Nyugat irányába.
A Magyarok Székelyföldi Társaságának vendégeként Székelyföldet a Beder Tibor kíséretével végigjáró Hayrullah Yiöitbasi professzor Szovátán azt kérdezte, hogy ezt a fürdővárost valamiféle természeti csapás érte? Földrengés, hurrikán, mi volt ott? Szentegyházasfaluban viszont, ahol részt vett a falunapok zárórendezvényén, amelyen egy rangos magyar vendég távolmaradása miatt a programhoz csatlakozott, és egyórás lenyûgöző előadást rögtönzött, a díszmûsor előtt bizalmasan azt mondta a szervezőknek, tőle ne várjanak a mûsor végén külön méltató szavakat. Ha úgy véli, hogy a 140 tagú (!) gyermekfilharmónia Trákia tartományában vendégszereplésre alkalmas, akkor ezt a virágcsokrot a színpadon nyújtja át Haáz Sándor karmesternek. A csokor már az első mûsorszámok után a színpadra kérezkedett. De amikor az európai hírû kórus és a gyermekzenekar török népdalokat reptetett a nézőtér felé, s a közönség előtt meghajló karmester átvette a Hayrullah Yiöitbasi professzortól a virágcsokrot, azt magasba tartva jelentette be: íme a meghívó egy törökországi turnéra!
Hayrullah Yiöitbasi professzor 17 országban tartózkodott rövidebb-hosszabb ideig, a törökön kívül az arab és négy európai nyelv ismerője. Kis-Ázsiából származik, a szíriai határ mentéről. Tíz testvére van, mindannyian iskolázott emberek, gyárosok, vállalkozók. Mikor partnerei azt mondják, hogy szívesen látják kedves családjával együtt valamilyen rendezvényre, figyelmezteti őket, hogy gondolják meg még egyszer, miről beszélnek, mert csupán a közeli családtagok - testvérek, unokatestvérek és ezek gyermekei - 1020, azaz ezerhúsz főt számlálnak.
Hát nem érdekes ország a török testvéreké? Hát nem érdemes a székelymagyar embernek Rodostó vidékére ellátogatni?
Mádl Ferenc sepsiszentgyörgyi látogatása során megkérdeztük Mádl Dalma asszonyt, hogy a közeljövőben nincs-e kilátásban egy törökországi hivatalos látogatás, amelyen a rodostói Magyar utca, benne a Mikes-ház sorsa és általában a török-magyar kapcsolatok megfelelő szintre emelése nagyobb nyomatékot nyerhetne. Mádl Dalma asszony közlése szerint a múlt évben voltak törökországi látogatáson, a közeljövőben egy újabb törökhoni út számukra tudtával nincs a láthatáron. A Mikes-ház állapotáról és az újjáépítéssel kapcsolatos elképzelésekről közölt írásokat és lapbéli tudósításokat nyomon követte, és a kezdeményezést támogatandónak minősítve megerősítette Hiller István miniszter ügypártoló szándékát.
Sylvester Lajos
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2003-10-29: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás