Ez az írás semmiképp sem kívánja befolyásolni új, európai stílust mímelő alkotmányunk megszavazását, ezért is jelenik meg utólag. Elsősorban leszögezném, hogy senki nem fizetett a korteskedésért, és nyugodt, csúszópénzekben gazdag állást sem ajánlottak. Másrészt ősrégi nemzeti szokás mifelénk, hogy a dolgok megtörténte után kezdünk el gondolkozni (és káromkodni), s mivel egyre nagyobb a hagyományőrzők tábora, én sem akarok kilógni a sorból.
Történelmi áttekintés helyett a nosztalgiázóknak érdemes megemlíteni, hogy az egykori sztálini alkotmány állítólag a világ legdemokratikusabb és leghumánusabb alaptörvénye volt. Ja: hogy nem tartották be? Hát mindent nem lehet egyszerre?
Vajon a miénk ezt mennyiben fogja követni? Az eddigi tapasztalatokból ítélve van, mitől tartani, hiszen nem egy alkotmányozónk arrafelé tanulta az ukázt.
Na de lássuk a medvét! Új alkotmányunk garantálja a magántulajdont, és ezt megéri elemezni, mert nagy ügy: ez az, amiből élünk a privatizált világunkban. Ezután tehát szavatolják ingó és ingatlan tulajdonainkat: autókat, villákat, nyomorúságot, kinek mije van. Megéri körüljárni, hogy mit is akar garantálni az új alkotmány! Mert olyan, vagyonnak nevezhető magántulajdonról, amelyet demokráciánk éveiben valaki törvényesen megszerzett magának - keveset tudok. Annál több példa lenne arra, amit törvényesen elveszítettünk: a lezárt perek sorozataiban elúszott erdők, földek, házak, mûhelyek, gyárak, egyházi és volt részvénytársasági jogaink, apáink, nagyapáink és egyéb felmenőink verejtékkel szerzett vagyonkája. Ezek tulajdonjogát most már kinek fogja garantálni az új alaptörvény?
Az igazsághoz tartozik, hogy kaptunk vissza is a megillető jussunkból: letarolt erdőket, megmûvelhetetlen határrészeken levő földeket, lepusztított, bontásra való házakat. Itt emlékeztetnék egy régi praktikára: az idő tájt, mikor egy-egy szerencsés kivándorló köteles volt leadni lakástulajdonát az államnak, azt előbb fel kellett újítania, kimeszelnie, különös gonddal a fürdőszobára, hogy a többnyire hegyen túlról érkezett szekustiszt repedt sarkú babájának legyen, hol megáztatnia magát, mert ő maga tenyérbe köpte a vizet mosakodáskor? Vajon ha most mi magunk, az alkotmányos jogokkal megáldott állampolgárok kellene hogy visszaadjuk az államnak a lakástulajdonát, milyen állapotban követelnék azt, és mennyit kellene fizetnünk az időközi használatáért?
Külön fejezet lehetne a volt szocialista államvagyon. Bőkezû és az állampolgárokkal szemben messzemenően felelősséget vállaló demokráciánk már az éra elején részesítette minden nagykorú állampolgárát az állami vagyon magánosításából az elhírhedett kuponok formájában. Ez lett volna a részünk, amit az álkommunista korban (melynek valódi himnusza ,,az egyiknek sikerül, a legtöbbnek nem?) lekapcsoltak a fizetésünkből, mert úgymond az állami tulajdon is a miénk. (Minden a miénk!) Na de ezt egyből igazságosan visszakaptuk, részvényesek lettünk, mint az amerikaiak (nem kell már oda menni), évente jutalékot kapunk a nyereségből, biztosítva lesz a sok gürcölés és szombat-vasárnapi munkánk után az öregségünk - gondoltuk akkor. Nagy volt az öröm, büszkeség feszítette munkában horpadt mellünket: áldott legyen a demokráciánk! Kicsit gyanús volt ugyan, hogy a nagy összegre taksált részvényeket már az elején potom áron vesztegették az állomások környékén a barna bőrû bróker asszonyok, akik megérzik előre a földrengést is, nem úgy, mint mi, nyugodtan alvó polgárok. Mégis felvásároltunk mi is még egy-két kupont, hadd legyen még biztosabb a jövő s a lányunk hozománya. Nem nyújtom tovább, a később történtekről mindenkinek megvan a maga személyes, keserû tapasztalata. Úgy átvertek, hogy szégyenünkben még csak nem is beszélünk róla. Merem állítani, hogy a ,,nesze semmi, fogd meg jól!? elvét ilyen magas fokon és bravúrosan még senki sem alkalmazta. (Rekordok könyve, figyelem!)
Szerény véleményem szerint tehát szép lett volna, ha az új alkotmány méregdrága reklámkampányából megtudhattuk volna, hogy most már mit is garantálnak a volt állami vagyonból. (Pártvagyont, szakszervezeti vagyont már nem is említek: minek?) Talán besegíthetnék egy példával: az egyik legnagyobb hazai iparvállalatot nemrégen 1 (írd és mondd: egy) euróért adták el. Vajon mennyit ér a több tízezer kupontulajdonos itt befektetett értékjegye? Nyereség nem volt a cégen, tehát eddig sem kaptak érte semmit. Nem volt próféta a családomban, magam sem élek jövendőmondásból, de megjósolhatom: senki nem adna ma egy kuponnyi részvényért (amiért egy életen át dolgozott a nyájas olvasó) egy rüdeg rucát?
Alázatos kérdésem az alkotmányozó testülethez: miért nem tetszettek garantálni jogos tulajdonunkat a kupon kiadásának pillanatában? És végül hova került a nem csekély szocialista államvagyon - az új alkotmány kinek garantálja? És van egy még alázatosabb kérésem is: ne igényeljék tőlem a lelkesedést az új alaptörvény iránt. Az álkommunizmusban is az fájt a legjobban, ha tapsolni kellett, miután megpofoztak, hogy a nemzeti színeket piros-sárga-kékre váltó képünkön is lássák.
Tölgyes Lajos, Sepsibükszád
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.