Királyhelmec Sepsiszentgyörgy testvértelepülése, a kelet-szlová-kiai - felső-bodrogközi - mezőváros küldöttségét a mi Szent György-napjainkon mindig köztünk tudhattuk, illett tehát látogatásaikat viszonozni és az első Bodrogközi kulturális fesztiválon részt venni. Ami engem illet, az újságírói kíváncsiság - netán hivatás? - mellett a delegációban való részvételre sarkallt az is, hogy a városvezetőkkel utcanevek, zászlóügyek és egyebek miatt szüntelen hepciáskodók egyike-másika újfent az adófizetők fölöslegesen elpocsékolt pénzét törülgette a választott hivatalviselők orra alá.
Nos, igazat kell adnunk a kákán csomót keresőknek: az a ,,delegáció?, amely ,,az adófizetők pénzén? Szlovákiába furikázott, valóban nem járt számukra is érzékelhető sikerrel, bár egy többnapos bodrogközi sokadalom zárónapjaira érkezett, nem hozott vattacukrot vagy pálcikás szopókát, amit édességként nyalni lehet, a bodrogköziek helyi nyomorúságából sem hozott haza semmit, a provinciális szellemből sem, mert van itthon ebből elegendő. Ilyen vidéki nyavalygás többek között a külföldi utak miatt aprehendáló sunyiság is, hisz még ebben a félig-sem-kész Kelet-Európában is érzékeli a normális ember, hogy nem lehet és nem kell önmagunkba zárkózva és a nyáladzó önelégültségből font fonallal bebábozódva itthon kuksolni. Sepsiszentgyörgy egyik testvértelepülése például Deltaszentgyörgy. Ottjártunk alkalmával tapasztalhattuk, hogy polgármesterének sem ártottak meg sem a sepsiszentgyörgyi kiruccanások, sem az itteni ismeretség- és barátságkötések, sőt, az sem, hogy eljuthatott a rokon nevû Balatonszentgyörgyre, ahol vendégszerető kedvességgel találkozott, s ami - ne furcsállja senki - a Deltaszentgyörgyre (Sf. Gheorghe - Delta Dun?rii) látogató erdélyi emberre is visszasugárzik. Nem néznek bennünket az ördög fattyainak, sem emberevőknek, az országot szétmarcangoló ázsiai hordának sem, nem a mi Duna-deltai magyar beszédünktől lobban lángra az ottani nádrengeteg sem. És sokasodnak a Szent György folyamág deltaszentgyörgyi szakaszán a magyar turistacsoportok, vélük együtt csónakáztatják a fuvarosok a saját családjukat is, az üzletekben az igények kielégítése végett gyarapodik az áruválaszték, javul a minőség, másképp rendezik a panziónak átalakított lakást és környékét, másféle elképzelésük van a település jövőjéről, a deltaszentgyörgyi több kilométernyi sekélyes tengerpart nyújtotta lehetőségek kihasználásáról.
A városvezetők kitekintése miatt morgó és vicsorgó figurákon azért is csodálkozunk, mert java részük, ha magára is alkalmazta volna a kétségtelenül kevesebb kiadással járó otthon tartózkodást, ártalmasnak és költségesnek tartotta volna a kitekintést, akkor panaszos hangjuk nem hallatszanék át hozzánk annyi hegyen.
A téma lezárásaként: a polgármester által vezetett gépkocsi pénteki napon, reggeltől délutánig tartó tanácsülés után indult hétszáz kilométeres útra, és hétfőn hajnalban fordult is vissza. Közben rádiótelefonon - nem tudom, hogy ez szabályos-e gépkocsivezetés közben - tíz- és tízféle hivatalos ügyet intézett, programokat szervezett. A mai kommunikációs lehetőségek a kapcsolattartás, a szervezés dimenzióit fantasztikusan kitágítják. Hétszáz kilométernyi távolságból éppen úgy át lehet szólni a Csíki utcába, mint a véle szemben lévő tanácsépületből, a Királyhelmec-Bukarest mûholdas telefonbeszélgetés közvetítésével olyan elérhető közelségbe kerül, mint a titkárnő a polgármesteri irodából. Nem folytatom, talán ezek a példák is érzékeltetik, hogy bizonyos ügyeket valóban akár a legelő csorda mellől is lehet ma már intézni. Ezt lehetővé teszi a ,,bunkótelefon?, a gépkocsi, de csak abban az esetben, ha a kapcsolat két végén leledző személy nem ,,bunkó? vagy nem ,,kőkorszaki szaki?.
Királyhelmecen egyébként a testvérvárosok közül Ferencváros küldöttségével, a csehországi testvértelepülés delegációjával, budapesti, pozsonyi, kassai, bodrogközi politikusokkal, vállalkozókkal és üzletemberekkel, a népi mesterségek mûvelőivel és különféle mûvészetek képviselőivel, a közel tíznapos program fel sem sorolható több száz szereplőjével lehetett kapcsolatot teremteni.
Két fél székely kapu Ungvidéken
Érdekes, hogy a számomra elérhető kétnapos bodrogközi élménykavalkád leginkább sokkoló mozzanatával hazaérkezésünk után találkoztam. Munkatársaim afelől érdeklődtek, hogy mi a helyzet a bodrogközi, illetve ungvidéki székely kapuval, amelyet zabolai mesterek faragnak Felvidéken.
Felvidéki tartózkodásunk idején szó esett ugyan ilyen-olyan kapuról is, például a kisgéresi Borhegyen - a nevet mi adtuk, hisz ha annyiféle Szőlőhegy, Szőlőske stb. van, miért ne legyen a borpincékkel aláaknázott névtelen hegynek is rá jellemző neve, azaz kisgéresi Borhegy. Valamikor, a témánknál maradva, Deltaszentgyörgy magyar nevét is mi tartottuk a nyelvi keresztelőteknő fölé, és lám, milyen szépen nő a keresztgyermek. Szóval a borhegyi vendéglátónk mesélt a helyi vasúttörténetről, s akkor szólott egy bizonyos csûrkapuról is, itt-ott láttunk díszes faragott kapukat is útközben, de ezekre különösképpen nem is figyeltünk.
Itthon viszont a kezembe adták a Budapesten szerkesztett és kiadott Demokrata friss számát, Az ott felejtett vasfüggöny - A kettézárt magyar falu székely kaput állít címû, Zsebők Csaba által jegyzett riportra kinyitva. Ebben olvasom:
,,Nagyszelmenc a Felvidék egyik elfelejtett részén, az Ungvidéken helyezkedik el. (?) Aki először jár erre, megdöbben, hogy mennyivel fejletlenebb ez a szép vidék, mint mondjuk Észak-Komárom vagy Párkány környéke. A mintegy 50 000-60 000 főnyi magyarság által lakott Felső-Bodrogköz és Ungvidék a Felvidék egyik legelmaradottabb része? Az Ungvidék magyarságát érték a leghátrányosabban a XX. századi határváltozások.?
A továbbiakban Kozsár Miklós, a Csemadok Ungvidéki Területi Választmányának elnöke elmondja, hogy az említett kistájat többször többfelé szabdalták, elvágták mindentől. Évszázadokon át Ungvár volt a régió központja. ,,Nem elég, hogy Magyarországtól elcsatolták Ungvidéket, de 1945-ben ketté is vágták. Itt maradtunk árván. A kapcsolattartás mindig is rendkívül nehéz volt a kárpátaljaiakkal, nekünk pedig még Kassa is messze van, hogy Pozsonyról már ne is beszéljünk. A csehszlovák, illetve a szlovák közigazgatási rendezések pedig tovább szabdalták az itteni magyarságot, ezért szlovák többségû körzetekhez, járásokhoz kerültünk. Így fordulhatott elő, hogy a terület északi részén megszûntek a magyar elemi iskolák, úgyhogy arra kényszerülünk, hogy a református egyházzal vasárnapi iskolát indítsunk be a legveszélyeztetettebb településeken. Néhány helyen szinte újra kell tanítani magyarul a gyerekeket, mert annyira meglódult a nyelvvesztés folyamata, mint Csángóföldön.?
(Ha Csángóföldet szó szerint nem hozza be a képbe, akkor is beleborzongana az erdélyi ember a számára is megfestett jövő víziójába. Vajon amikor egyesek az adófizetők külföldi utazásokon elherdált pénze miatt hánytorgatóznak, mondván, hogy ebből semmi haszna nincs az állampolgárnak, nem ezektől az ingyen és a magyarság esetében a Kárpát-medencében mindenhol, akár az anyaországban is beszerezhető, a nemzeti önismeretet és az ellenálló képességet erősítő információk ingyenes beszerzésétől óvnák meg elöljáróinkat?)
,,Délvidéki nemzettársaink törekvéseit is minden erőnkkel támogatjuk, hiszen egységes magyar nemzetben gondolkodunk, nem úgy, mint??
A továbbiakból megtudjuk, hogyan néz ki a kettévágott egykori Szelmenc - ma Nagyszelmenc és Kisszelmenc - a szlovák-ukrán határ mentén.
Királyhelmeci vendéglátóink a bodrogközi fesztivál testvérvárosi küldöttségei számára kirándulást szerveztek, ennek egyik színhelye a történelmi kegyhelyek (Borsi, Zemplén stb.) után a már említett kisgéresi Borhegy volt. A bennünket fantasztikus helyi történetekkel traktáló borosgazdától, Furik Csabától kérdeztem: van-e neked Kisgéresen ragadványneved? - Van, van - felelte -, azt mondják, hogy Furikot nem fúrják, hanem taszítják fel a hegyre, s amikor látta, hogy nem értem, csak sejtem, hogy ha taszítani kell, akkor pityókos lehet egy cseppet, akkor magyarázta el az övéi között jól ismert heccelődés lényegét. A Furik gömöri és honti nyelvjárásban talicskát, targoncát jelent, tulajdonképpen a furikázik (= kocsikázik), fuvar, fuvarozik szavaink is erről a tőről fakadnak. Nos, Furik Csaba mesélte, hogy az Osztrák-magyar Monarchia idejében, a nagy vasúti építkezések lázas esztendeiben a nagybirtokosok egymással versengtek, s ahogy és amennyiben lehetett, szédítették a népeket mindenféle mesékkel, hogy a vaspálya nyomvonalát a birtokuk közelségébe vonhassák. Az egyik bodrogközi gazdát is felkeresték az inzsellérek, és mondták, hogy nézze, bátyám, a vasúti pálya a mi terveink szerint éppen a maga telkét vágja ketté, ott pontosan, ahol a csûr van, ott száguldozik a gőzös, de ne aggódjék kelmed, mert ezért magát mi busásan megfizetjük. - Már meg se haragudjanak, de az nem lehet - válaszolta az atyafi, mert azt hogy gondolják a mérnök urak, hogy én éjjel-nappal nyitogatom a mozdonynak a csûrkaput?
Igen ám, de a Monarchia szétmarcangolása idején a hosszú kígyóformára szabott országot Pozsonytól Csapig és Ungvár-Uzsokig legalább egy gerinchúrral egybe kellett fogni - ez volt a vasútvonal -, s tulajdonképpen, akárcsak az Arad-Nagyvárad-Szatmárnémeti vaspálya esetében, hadászati felvonulási lehetőséget kellett biztosítani a tervezett szovjet bolsevizmus ellen, s ezért egy kompakt magyar lakosságú széles sávot, mindkét esetben, az újonnan megrajzolt államok területéhez szabtak. Ha az akkori gazdaember a csûrkaput hajlandó lett volna nyitogatni, ki tudhatná manapság, hogy hol lenne a két ország között a határ?
Zabolai székely mesterek
A Kisszelmenc-Nagyszelmenc közötti határszakasz plasztikus leírása hátborzongató, az egyik nyilatkozó megfogalmazása szerint agyrém, másik szerint Kis-Berlin. Ezt a részt többször is átolvasom, majd megállapodok a következő passzusnál (Gilányi István, a Királyhelmeci Akadémia igazgatója):
,,Nagyszelmencen születtem, néhány házra a határtól. Évtizedek óta várom, hogy rendeződjön a helyzetünk, de hiába. Barátaimmal, Fujsz Sándorral, Bajusz Barnabással, Kajla Jánossal, Tóth Lajossal és a szelmenciekkel összefogva már elkészítettük a két fél székely kaput. A Jövő Kapuja a székelyföldi Zabola mestereit dicséri. A két torzót háromszéki és nagyszelmenci motívumok díszítik. A szlovák oldalon már elkészültek az alapok, és az ukrán ?térfélen? is hamarosan megkezdődnek a munkálatok. Ám nagyon kevés a pénzünk, a székely mestereket sem tudtuk még kifizetni, ráadásul a kapu egyik felét át kell szállítanunk a határon, s az ukrajnai engedélyeztetés sem két fillér. Feltétlenül szükség lenne egy ökumenikus istentisztelettel egybekötött ünnepséget szervezni a kapu felszentelése alkalmából, hogy felhívjuk a nemzetközi közvélemény figyelmét arra, milyen állapot uralkodik 2003-ban Közép-Európa ezen szegletében. Szerencsére a svájci Komlóssy József vezetésével októberben ellátogat hozzánk az Európai Parlament néhány képviselője, de tartok tőle, hogy az eddigieknél is erőteljesebben kell demonstrálnunk szétszakítottságunkat.?
Gilányi Istvánék abban reménykednek, hogy az ősszel lesz kishatárátkelő a gyalogosok és a kerékpárosok számára - jelenleg a vízum megszerzésével együtt (ami nem kevés pénz) 650 kilométert kell megtenni, hogy a Kisszelmenc és Nagyszelmenc közötti húszméternyi ,,távolságot? legyûrjék. (Kisszelmenc az egykori egységes település egyik zsákutcájából alakult a határ másik oldalán.)
Itthon előbb arra a következtetésre jutunk, hogy a királyhelmeci Gilányi István megjegyzése - ,,Zabola mestereit dicséri? - elírás, a sajtó ördögének a mûve, Zabola-Páván Barabás Zsombor és famíliája személyében ismerünk híres fafaragót ugyan, de mást nem, ő pedig, tudtunkkal, nem járkál Bodrogközben. Kollegáim (majdnem) egyetértésével már át is írnám ,,Gelence mestereire?, hiszen Felvidéken - Lengyelhonban - ők ismerősök, a gelencei Both testvérek faragták a csernátoni Haszmannék és a gelencei Kelemen Dénes eligazító megjegyzéseivel az ószandeci monumentális székely kaput, amelyet a pápa őszentsége is megáldott Kinga királynő szentté avatása alkalmával.
Mégsem engedek a kísértésnek, kocsiba ülök, és Zabolán kötök ki. Sidó Albert iskolaigazgatótól érdeklődöm. Már hogyne lennének náluk a ,,zabolai székely mesterek?, Datki György Sándor az illető neve, most is Felvidéken van kapuügyben. A Datki-portát Pásztori Tibor tiszteletes úr eligazító kíséretében keresem föl, a kapu előtt el is restellem magam, módos gazdaember háza köszön vélem szembe, a telek mellékutcával határos oldalán félig kész épület, fő nézete az ereszig legömbölyített görgetegkövekkel kirakva, ami a mester építészeti alkotómunkájáról tanúskodik.
Meglepetésemre Datki Gy. Sándorné és édesanyja, Szabó Rozália a kisszelmenci-nagyszelmenci kettévágott székely kapu ötletének megszületéséről és a kapufaragás történetéről mindent tud, és annak ellenére, hogy személyesen soha nem jártak Felső-Bodrogközben és Ungvidéken, olyan otthonosan igazítanak el, járnak-kelnek azon a vidéken, mintha az a két fél székely kapu máris egybenyílna.
A kaput egyébként a zalánpataki származású Datki Gy. Sándor, feleségének unokaöccse, Szabó Attila és fogadott fiuk, a nyujtódi Lukács István faragta. A székely és ungvidéki kapu mintázatát Szabó Attila, Datkiék asztalosmester keresztfia rajzolta.
Sylvester Lajos