Irodalom: Népszakértők

2003. november 13., csütörtök, Archívum 2003–2007

A falu leégett. A nagy látvány óta néhány nap már el is múlt. Csak kevesen jártak a romok között a fekete földön. Azoknak is a fele kutya volt.
Azonban jártak urak is itt: biztosítási ügynökök, fakereskedők, magánbankárok és vállalkozók. De volt három másik is, aki nagyon kitetszett közülük. Ezek még inkább urak voltak: autóval érkeztek, szép, fekete ruhát viseltek. Már a szomszéd faluban kibeszélték, hogy ők kik: az egyik politikus volt, a másik tudós, a harmadik író. Nem közönséges egyik sem.
Lassan, finoman mentek a nagy romlásban.
- Az az érzésem, hogy maga a Gondviselés mérte ránk ezt az elemi csapást - mondta a politikus, aki katolikus volt a leégett faluval együtt.
- A Sors keze mindenesetre kiérezhető - jegyezte meg az író.
A tudós nem szólt, mert ő fajbiológus volt, és lélekbúvár: neki médium kellett volna. Azonban kihasználta addig is az időt, a leégett házhelyeket és az üszkös gerendákat olvasta, mert mellékesen adatgyûjtéssel is foglalkozott.
- Nézzétek! - állott meg az író, és széttárta a karjait: - Micsoda grandiózus látvány ez az elhamvadt község. Olyan, mint egy hatalmas, fekete színpad!
Egy szénporos, kiéhezett kutya ugatni kezdte őket.
- Hess, ne! - ijedt meg az író.
- Ugyan, mit félsz ettől a rondától? - lépett előre a politikus.
- Könnyû neked - mondta az író -, te hozzá vagy szokva az ebekhez.
A tudós megkerülte messziről a kutyát, aztán visszajött, és így szólt:
- Egyszerû kuvaszfajta.
Varjak szálltak egy felmeredt, fekete falra. A kutya rohanni kezdett arra. Közben egy macska is leugrott valami megmaradt kemencéről, és mozgatta a koromszagban a bajszát.
- Szenzációs hangulat! - mondta az író. - Vissza fogom adni.
A tudós nógatni kezdte őket, hogy induljanak tovább.
- Mit akarsz? Valami bogarad van megint? - szólott a politikus.
- Hogy mit akarok? Hát én nem a háziállatokért és a varjakért jöttem ide. Beszélni akarok valakivel, akinek leégett a háza. Mert engemet elsősorban a lelki jelenségek érdekelnek.
- Igaza van - mondta az író. - Ez nagyon érdekes lesz. Menjünk, keressünk valakit.
- És mit akartok beszélni, kérlek? - óvatoskodott a politikus. - Vigyázzatok, mert megvernek ezek a székelyek.
A tudós felkapta erre a vállát.
- Miért vernének meg? - mondta.
- Azért, mert csúfolódásnak veszik, ha lélekanalízist folytattok. Ismerem én ezt a fajtát éppen eléggé.
- Nem jobban, mint én! - mondták egyszerre a tudós és az író.
- Jól van, én nem bánom - engedett a politikus, és megindultak tovább a dísztelen helyen. Végre meg is láttak egy székelyt, amint lehajtott fejjel gubbasztott egy üszkös gerendán.
- Tapintatosak legyetek! - intette a politikus.
A tudós megállt, komolyan elgondolkozott, aztán így szólt:
- Talán ne menjünk minden terv nélkül oda. Jónak látnám, ha mindegyikünk már előre megfogalmazná pontosan, hogy mit akar kérdezni. Aztán az is jó lesz - fordult a politikushoz -, ha te beszélsz először az egyénnel, tekintettel arra, hogy meglehetős diplomáciai érzéked van.
- Én pedig maradok csattanónak a végire - mondta az író.
Meg is egyeztek mindezekre nézve. Aztán egymás után álltak, és megindultak a gubbasztó székely felé.
- Jó napot kívánok, bácsikám! - köszönt a politikus. - Mit tetszik csinálni?
A székely oldalt törte lassan a fejét, aztán a szenes gerendára mutatott, amelyből kiálltak sûrûn a szegek, és így szólt:
- Éppen az urakat vártam. Tessék helyet foglalni.
- Nagyon köszönjük - mondta a politikus -, de mi nem időzhetünk sokáig. Azért jöttünk, hogy segítsünk a nép baján. Én például képviselő vagyok, s ha van valami sürgős kívánsága, talán közbenjárhatok....
A székely nem szólt, csak a földet nézte.
- Hát nincs semmi kívánsága? - kérdezte a képviselő.
- Nekem van, hogyne volna.
- Miféle?
- Az, hogy örököljek házhelyet magától.
A képviselőnek elég volt ennyi is. Intett a tudósnak, hogy vegye át a helyét.
- Ez az ön háza volt, ugyebár? - kérdezte a tudós.
- Melyik?
- Ez, amelyik leégett.
- Az most is az enyim, amelyik leégett.
- Nagyon érdekes - bólintott a tudós. - Ilyenformán most az az érzése, ugyébár, hogy otthon ül?
- Eléggé otthon ülök - mondta a székely. - Csak éppen azon akadok fel, hogy az urak, amikor béjöttek, mért nem tették bé maguk után az ajtót.
- Az az érzésem, hogy betettük - fûzte tovább a tudós.
- No, ügyeljen! - intett a székely -, mert az Isten el találja hirtelen venni az érzésit, s akkor nem tud kimenni.
A tudós nem akarta hagyni magát:
- Majd kisegítene akkor is maga, amilyen értelmes ember.
- Olyant már oztán ne kívánjon az úr!
- Miért?
- Azért - mondta a székely -, mert én akkor kettőbe kéne válasszam az urat, mivel a bétett ajtón csak a lelkit tudnám kisegíteni.
Az író a vállába húzta a fejét, úgy élvezte sunyin a csevegést. A tudós azonban a másik lábára állott, s mintha elölről kezdené az egészet, így szólt:
- Nagyon sajnálja-é, hogy leégett a háza?
- Hát az úr sajnálná-é, ha csórén hagyná valaki? - kérdezte vissza a székely.
- De gondolja meg - magyarázta a tudós -, hogy egy szebb házat építhet, mint amilyen volt! Ebben az esetben is bánja, hogy leégett?
A székely kicsire húzta a szemét.
- Hát maga bánná-é - mondta -, ha a fejiből kivennék az eszét, s egy tudós emberét tennék helyette oda?
Erre a tudós is félreállt. Az író nagy képet öltött, és a székelynek a vállára tette a kezét.
- Nézze, atyafi - kezdte. - Én író vagyok, nagyon hathatós szavú és közismert. Nálamnál jobban senki sem szereti a föld népét. Örökösen a maguk ügyét-baját írom, amiért népiesnek is neveznek, de én erre büszke vagyok.... Nézze, most éppen egy olyan emberről írok drámát, akinek leégett a háza. Hogy hívják magát?
Ijedten kérdezte a székely:
- Az Isten megfizeti, mit akar az úr?
- Mondom, megírom a maga szomorú esetét.
- No, még a kéne éppen! - méltatlankodott a székely. - Hát nem elég, hogy ekkora kárt vallottam, még meg is akarja írni az úr?
- De értse meg, atyafi, ez szépen lesz megírva! Nem szégyenére, hanem dicsőségére fog válni.... Hogy hívják?
A székely megszegte a fejét.
- Már aztán az én nevemet nem teszi kárrá az úr! Eddig is becsületben éltem, mindenki tudja....
Az író népiesen kezdett beszélni, ámbár nem szeretett:
- Menjen el, no! Ne tegye magát, hajja-é! Nézze meg, né: ezt a sok rusnya fekete omladékot is megírom, ezekből a megszenesedett gerendákból pedig rámát csinálok magának, a főhősnek....
- Az Isten ne hallgassa meg.... - mondta a székely, és szerette volna eldugni valahová a fejét. Az író azonban belékapott a dologba, és tovább beszélt:
- Mindent megírok, ami itt van.... Megrázó színekkel fogom ecsetelni a földet, a levegőt, a sok szenvedést, a tûz pusztító erejét és a jelenségeket, amik utána következtek. Megírom a szálldosó varjakat is, a csellengő kutyákat és a koromban bóbiskoló cirmost.
- No, a jó lesz! - enyhült meg a székely. - A kutyát s a macskát, ha megírja, a lesz a legjobb. Azokról oztán akármit írhat az úr. El is vihetne egyet-egyet belőlük, ha valami ládája volna.
A politikus nem tudta megállani, hogy ne röhögjön hátul.
A tudós megbökte az írót, hogy csak folytassa, mert jól megy.
- No, rendben van, atyafi - folytatta is amaz ravaszul. - Nem írok magáról semmit a világon. De akkor feleljen nekem néhány kérdésre.
- Nocsak kérdezzen, bennem hiba nem lesz.
- Hát aztán maga itt volt-é, amikor égett a háza?
- Bár ne lettem volna itt - mondta a székely.
- S mit csinált azon idő alatt, amíg az égés tartott?
- Magyarót törtem - szólt keserûen a székely.
- Hát aztán - ment tovább az író - meg tudná-é mondani, hogy milyen érzései voltak, amíg égett a háza?
- Olyanformák, mint most.
- És most mit érez?
- Én azt - mondta a székely -, hogy az Isten örökké reáküld valami nyavalyát az emberre.
Az író méltatlankodni akart éppen, de akkor rémülten, kormosan és rongyosan egy legényke futott oda.
- Édesapám! - mondta lelkendezve. - Mihály keresztapám megbolondult a házhelyen. Mind mosdik a koromban....
- Hol van, te? - kérdezte a tudós.
- Tova, né: a kéményen túl egy kicsit.
- Gyertek, figyeljük meg! - szólt az író, és megindultak.
A székely utánuk nézett, néhány pillanatig mozgatta keserû, száraz, kiszikkadt száját, de aztán magához vonta hirtelen a fiát, és így szólott neki:
- Pökjél helyettem hamar egyet!
Tamási Áron
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép