Ezt a szomorú hangvételû régi éneket talán még Kese Kálmán, a magyarósi nótafa sem tudná ,,a legalantosabb, szomorú hangon? elhúzni. Nem azért, mert megcsonkította ujjait, hanem mert nyomorúságból kevés is elég. Most valahogy úgy alakult, hogy ottjártunkkor az Esztena-tető mögé rejtőzködő falucska bajai kerültek előtérbe. Több a gond és a mindennapi vergődés ma a falusi ember életében, mint a napsugaras május. Ez a valóság. Kerestük-kutattuk, kérdeztük: mi az oka annak, hogy szomorúbb húrokat penget itt az élet hárfáján a sors? Miért aggódik a magyarósi ember?
Kovács József bucsálódik
- Szerkesztő úr, 350 000 lejes kollektívnyugdíjam van, de rendszeres olvasója vagyok a Háromszéknek. Akarom tudni, hogy mi történik a nagyvilágban, a mi megyénkben. Tudja meg, hogy van elég baj. Itt, nálunk a föld is gyengébbecske, és ez az esztendő nagyon bevágott nekünk. Még fél termése sem lett a népnek. Pityókából esetleg fél termést saccolnék. Jó volna, ha lehetne felesleget is termelni belőle, de itt, nálunk csak néhányan foglalkoznak vele komolyabban. Nagyon bucsálódunk az állatok téli eledele miatt. Nem lett megfelelő mennyiségû széna, és a sarjú is csak alig pótolta a hiányt. Az eső későcskén érkezett. Nézze: az állatok ebben a hideg időben kijárnak a mezőre! Itt úgy állunk, hogy ha bevág még egy-egy ilyen nehéz esztendő, szomorú sorsa lesz a népnek.
Keresztény ember módjára beletörődik a magyarósi ember a lassan búcsúzni készülő mezőgazdasági esztendő okozta nehézségekbe. Elmondták, hogy erősen jól fogott az az egymillió lejes állami támogatás, amit az őszi vetési munkálatokra kaptak. Maradéktalanul ki is vette azt mindenki, akinek joga volt rá. Remélik, hogy a másik egymillió is üti majd markukat tavasz nyíltával.
Dombora Anna keserûsége
Felkelt már a Nemere, veszetten hurcolja az őszi faleveleket. Magyaróst éppen telibe kapja. A novemberi napsugárnak már gyenge az ereje. Sártengerben úszik a falu. Aki igyekezett, végzett már a ,,beteleléssel?. Pincében, padláson a kevéske termés, csûrben az állatnak a kóst. Anna néni férjével az istállóból jön elő, a jószág gondozása a legfontosabb. Ódzkodik, hogy a sajtóban szerepeljen, végül mégis kirukkol bajával, hangot ad felháborodásának.
- Nem érdemes arról vitatkozni, hogy miért nincsen megbecsülve az egykori munkásember, a föld régi megmûvelője ebben az országban, hogy miért kevéske ma is a kollektívnyugdíj. Engem az háborít fel, hogy még most is, továbbra is így bánnak velünk. Nekem van egy kevéske állami nyugdíjam, mert dolgoztam hét esztendőt. Olvasom a lapban, hogy az, akinek van valamennyi állami nyugdíja is, nem fog részesülni abban a téesznyugdíj-emelésben, amit január elsejétől beígértek. Felháborító. Én 24 esztendőt dolgoztam a kollektívben, nekem miért nem jár az emelés? Azért a kicsike állami nyugdíjért nem kellett megdolgozni? Szégyen, hogy egy ország így bánik nyugdíjasaival...
Anna néni tudja, hogy panasza nem jut el Bukarestig, de megnyugszik, mert elmondhatta. Tudja azt, hogy sokan vannak még ebben a megyében, ebben az országban, akikkel egy hajóban szenved. A román parasztok miért nem adnak hangot nyomorúságuknak? Elbeszéltük, hogy ez is egy olyan kérdés, aminek el kellett volna, el kellene gondolkoztatnia képviselőinket: nem tudnának-e valamit tenni annak érdekében, hogy változtassanak ezen a kormányhatározaton?
Az erdő hozna valamit
Sepsimagyarósnak közbirtokossági vagyona is van. Utóbbi riportunkban bőven írtunk róla. Traian Antonescu ügyvezető elnök akkor elmondta, hogy még mindig az indulás nehézségeivel kell megküzdeniük: erdőrészeket kellett kitermeltetni, hogy az erdészettel szembeni óriási pénzadósságot ki tudják fizetni. Itt is, máshol is bebizonyosodott, hogy ha ezen a hoppon túl van a közbirtokosság, tud majd juttatni részesedést, tud majd adni kedvezményes áron téli tüzelőt is. Azt kellene megértenie a tagságnak, hogy ez tulajdonképpen az erdőbirtok megmentésének, feljavításának, használatba vételének az igen nehéz időszaka.
A helyi vélemények megoszlanak. Vannak részvényesek, akik egyáltalán nem tudják megérteni a helyzetet, reményüket vesztették, nincs türelmük kivárni, amíg lábra áll a közösség. Mások többet remélnek. ,,Idősek vagyunk, peregnek az évek, és sehol semmi? - mondják.
- Tegyük fel, hogy lábra áll a közbirtokosság, tegyük fel, hogy részesedni fogunk majd jobbacskán - kapcsolódik a vitába Kónya Zoli bácsi. - Nem akarok hibáztatni senkit. Mi nem kételkedünk Antonescu úr jó szándékában. Mérnökember, román ember, jól bírja a hivatalos nyelvet, neki is van erdőrésze a felesége révén, azért is kértük meg, hogy képviseljen. Mi azt, amit ő megtett, nem tudtuk volna véghezvinni. De azért az mégiscsak túlzás, hogy erdőnk van, és nem vagyunk urai annyi ágnak, amivel behevítsük a kemencét! Ne: az én asszonyom rendesen süt. Fáj a lába, mûforgóval kenyeret süt. Most már egy falás hevítőnk sincsen. Nem merünk az erdőbe menni, mert itt már sokat megbüntettek. A közbirtokosság tagjai saját fájuk lombjából sem részesedhetnek? Inkább ott vesszen a földön? Uraim...
A szilvóriumnak csak
a híre maradt
Valóban híres és jó volt a magyarósi szilvapálinka. Messze földről is ide jártak valamikor pálinkát főzni. Most - mert azért van cefre a faluban - vagy Bikfalvára, vagy Kálnokra kell kutyagolnia a magyarósi embernek, szekérrel, autóval éjjeleznie az idős embernek.. Máshol, Szentkirályban, Kálnokon már főzik a nedût. Az egykori magyarósi főzde üstje a kollektívé volt, s vagy három éve leálltak vele. A területet, ahol a főzde állt, visszakapta a tulajdonos. Máshova kellene felépíteni.
- A magyrósi üst a népet illeti - mondták a faluban -, mert a kollektívé volt. Nem nagy, 80 literes, de jó veresrézből van. Az még Uzont is megjárta. Aki a területet visszakapta, bévitte Uzonba. Onnan a polgármester visszaküldte. Ott van, hányódik. Itt minden leépül... De egyébként sincsen már évek óta jó szilvatermés.
- Ha a nép tulajdona, miért nem veszi át a közbirtokosság? Miért nem főznek? Jövedelem lenne utána. Ha nem lett szilva, lett alma! - tettük fel a kérdést. A feleletet Béres Gyula polgármestertől kaptuk.
- Nem akarok jelzőket használni - mondta -, de ez egyfajta tehetetlenség jele. Tényleg, én az üstöt visszaküldtem. Nem akad a faluban egy vállalkozó, aki építsen egy színecskét, s felszerelje? Mi mindenben segíteni fogjuk, ha nincsen helye, adunk közterületet is. Adunk engedélyt. Még mindig nem késő...
A magyarósiak elmondták, nem igaz az, hogy nem kellene ide ,,egy fáin falufelelős?. Történt ugyanis, hogy ennek a falunak nincsen képviselője a községi tanácsban. Kovács Attila Uzonba költözött, nem tudja képviselni a falut. Márpedig van éppen elég gond. A Magyarós felé tartó makadámút eléggé jó, csak a kátyúkba kellene kevés tört kő, és alaposan feljavulna a burkolata. A belső utcahálózat azonban elhanyagolt állapotban van. ?szi időben sártenger a falu.
- Itt van a tej dolga is - tértek ismét a bajokra. - A Covalact gyár igazgatója azt mondta, hogy ennyi tejért nem járat autót, aki akarja, vigye bé a tejet a lisznyói csarnokba. Nem háborgunk, mert rendes volt velünk szemben, adósságait kifizette, nem tartozik.
- Mit kezdenek a tejjel? - kérdeztünk néhány termelőt.
- Többen összeszövetkeztek, és hordják a tejet Lisznyóba. Muszáj ezt tegye az, akinek többecske van. A nép többi része feldolgozza otthon. Én például házi vajat csinálok, nagyon szeretik az unokák. Most vertem ki a tejet, van jó vert tej - mondta Kónya Zoli bácsi felesége. Az, aki disznót tart, az állatnak adja a fölös tejmennyiséget.
Nem tud eltartani egy papot
Lassan bele is nyugszanak ebbe a helybeliek, hisz a református hívek száma száz alá csökkent, ennél még kevesebb a kepefizető.
- Én voltam kinevezve Sepsimagyarósra rendes lelkésznek - tájékoztatott Tamás Orsolya kézdivásárhelyi vallástanár, kézdimárkosfalvi tiszteletes asszony. - A püspök úr belátta, hogy nem tudok ott megélni, messze is van Márkosfalvától. Sajnálom, pedig végvári hely volt, sok szép mindent lehetett volna csinálni ott.
- Most Deák Botond rétyi tiszteletes úr szolgál be hozzánk - tájékoztatott Darabont Zoltán presbiter. - Tulajdonképpen gondnokunk sincs, mert az is elköltözött a faluból. Sajnáljuk, hogy így történt, mert bizony szerettünk volna egy itt lakó papot. Kijavíttattuk a templomot kívül-belül, még a tornyot is, fel a harangokig. Nem akarjuk pusztulni hagyni az egyházi vagyont. Szeretnénk a parókia tetejét is rukítani, lesz gond a sütővel és a kántori házzal is. Márton Géza tiszteletes úr - Isten nyugosztalja - sokat tett, mert ő volt a szófolytató, hogy segélyt kaptunk a javításra. Össze is fogott a nép. A takarításkor tizennyolcan voltak, kipucolták az Isten házát. Szeretjük Deák tiszteletest is, fáin ember. Fizetést sem kért, a papkert gyümölcse fejében szolgált eddig... Mi is tudjuk, hogy ez kevés, de megígértük, hogy 2004-ben még valamit tovább teszünk ennek érdekében. Itt az egyházzal is az a helyzet, hogy mi, a vén generáció állunk melléje, a fiatalság nem nagyon tolakodik.
A magyarósi hívek gyûjtik a pénzt a továbbélés érdekében. Fodor Sándor (sz. 1929) magyarósi származású, nyugalmazott marosvásárhelyi tanár tartalmas falufüzetet szerkesztett a kis településről, Magyaróshoz ugyanis fiatalkori emlékei fûződnek. Hetvenöt kismonográfiát hagyott Kónya Zoltán ifikori barátjánál azzal a meghagyással, hogy adjon annak, aki igényli, még akkor is, ha nem tud érte valamennyi összeget juttatni, ugyanis a könyvek árát a szerző az egyházközség céljaira ajánlotta fel. Mint Kónya Zoltántól megtudtuk, eddig jócskán elkelt a könyvből. Igényeltek már Bukarestből, Sepsiszentgyörgyről, Budapestről, Pécsről, Csíkszeredából, Kovásznáról és Brassóból is. Eddig 1 600 000 lej gyûlt össze. Fodor Sándor levélben közölte e sorok írójával, hogy továbbra is segíteni fogja az egyházat, és 2004 szeptemberében itt is rendeznek egy falutalálkozót. ,,Lesz majd ének is, legyen egy kis vidámság is - írta. - Az öreg éneklőtársaság megígérte, hogy megszervezik.?
Déli harangszókor beléptünk az iskolába is. Némbréda Tímea fiatal, okleveles tanítónő itt kezdte pályafutását. Uzonból ingázik, nyolc kisgyereket oktat összevont osztályban. Óvodáskorú gyerek kevés van a faluban. Márton Gézáné tiszteletes asszony amíg a faluban tanított, egyénileg foglalkozott a kisgyerekekkel is. Itt az a szokás - mondták -, hogy a kicsiket két évig járatják első osztályba, hogy ,,szerezzenek alapot?. A hatéves Nagy Zsuzsa is ebben a hajóban van. Egyelőre még beszélni is félénken tud...
,,Magyaróson nincsen kocsma - mondták búcsúzáskor. - Itt búsulni, bucsálódni is csak otthon lehet.?
Kisgyörgy Zoltán