Látogatókként nem kellett beállnunk a meseírók, mesemondók közé, de ebben a körben annál inkább elvárják tőlünk, hogy elmeséljük, milyen az igazi Cimbora.
Az olyan gyermek, aki a Cimbirodalom (a gyengébbek kedvéért, a Cimbora diáklap irodalmi rovata) kedvelője, képzőművészeti, irodalmi és általános műveltségi pályázatok feladványainak szorgalmas és tehetséges megfejtője, nem az utcán, hanem a szavak birodalmában csavarog (Szócsavargó), a felfedezések és a tudományok háza táján barangol (Barangoló), valamint kíváncsi mindenre, amit a nála idősebb Cimborák már megtapasztaltak. Nos, velük találkoztunk a Benedek-mezei táborban, ahová csak a kiváltságosakat, a pályázatnyerteseket hívták meg, szám szerint negyvennégyet. Kiderült, Székelyszáldobostól Nagykárolyig, Kézdivásárhelytől Gyergyócsomafalváig két dologban mindannyian egyformák: a Cimbora olvasói, és jártak már Elek apó kisbaconi házában. A tizenegyedik Cimbora Kaláka Tábort ugyanis Benedek Elek emlékének szentelik, nincs egyetlen táborlakó, akinek péntekig ne kellene legalább egy mesét írnia, folytatnia, illetve elmondania. Többször hangzik el: te vagy a mesemondó, amit a Farkas Kinga főszerkesztésében megjelenő Cimbora olvasói társaságában szívesen módosítunk arra, hogy te is lehetsz mesemondó. Nem kell hozzá egyéb, mint egy szekérderék kíváncsiság és a magyar irodalom szeretete. Aki ezek jegyében cimborál, az pontosan tudja, mit jelent, ha valaki azt mondja: azt a fűzfánfütyülő (Fűzfánfütyülő) rézangyalát!
