A kisebbségi önrendelkezés kérdéseiről tartott budapesti értekezleten a megvalósítás útjának némi tapasztalataival egyedül a vajdasági magyarság képviselői hozakodhattak elő, kik a határokon túli magyar közösségek közül elsőként vetették fel az autonómia gondolatát, s megteremtésében is a legtovább jutottak. Pedig nekik volt a legnehezebb, hiszen a jugoszláviai polgárháborúk, a milosevici vadsovén diktatúra már-már a megsemmisítéssel fenyegette nem csupán a ,,társnemzeteket?, de az egykori országtákolmány területén élő kisebbségeket is.
A vajdasági magyarság számbéli fogyatkozása egyenesen drámai: a korábbi lélekszámnak körülbelül felét veszítette el e közösség, s ez nem csupán a negatív népesedési trend és az önkéntes emigráció szívszorítóan szomorú eredménye, hanem a fizikai fenyegetettség elől való menekvés folyománya inkább, hiszen a háborús viszonyok hatására Magyarországra és máshová kitántorgók szó szerint életüket és szabadságukat menekítették. Föladva mindent, ami szülőföldjükhöz kötötte őket, föladva a délvidéki gyökereket, még a visszatérhetés reményével is leszámolva. A mintegy évtizedes milosevici-seselji regnálás alatt a titói időkben még hatszázezresre taksált jugoszláviai magyarság lassan, de biztosan mintegy háromszázezerre esett vissza, s ez a döbbenetes fogyás olyan kollektív lélektani frusztrációt váltott ki a közösség kebelében, hogy önbizalmát, az élhető jövőbe vetett hitét egyre nehezebb visszaadni. Pedig a délvidéki magyar politikusok eléggé elszántan és fölkészülten szálltak szembe a teljes önfeladás folyamatával, s ha soraikban is sûrûn jelentkezett a megosztottság, az egyéni ambíciók már-már paroxizmusba torkolló ütköztetése, egy dologban azért megegyeztek: a vajdasági magyarság maradékának megtartásához az egyetlen eszköz az autonómia. Ebben minden irányzat, minden szerveződés egyetért, s ha bizonyos áldatlanul kölcsönös kizárósdi ma is folyik soraikban, azért az eszmét mindannyian fönntartások nélkül vallják. A vajdasági - s benne a magyar - autonómiának komoly hagyományai vannak, hiszen a soknemzetiségû tartománynak a titói időkben saját parlamentje és kormánya volt, s ezekben nagyjából a számbéli súlyuk szerint jutottak szóhoz a magyarok is, s jobbára sikerült saját nemzetiségi intézményrendszerüket kiépíteniük és megőrizniük. Egészen a Milosevic nevével fémjelzett nacionálkommunista diktatúra megjelenéséig, mely rövid úton fölszámolta Vajdaság autonómiáját s véle a magyar intézmények elsöprő hányadát is.
Most jószerével a semmiből kellene visszaépíteni mindazt, amit elveszítettek, ám joggal hívja fel a figyelmet Józsa László, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács vezetője, hogy ez egyre nehezebb, s ha a magyarság lélekszáma tovább csökken, egy ,,lélektani küszöb? alá esik, valószínûleg lehetetlenné is válik. Az igazi közösségi vitalitás hiányában.
Erre a figyelmeztetésre minékünk is most és mindenkor fogékonyaknak kellene lennünk, mert - ha más méretarányokban is - ,,lélektani küszöbökkel? szembesülünk magunk is, s ha sorozatos veszteségeink ma a másfél millió alá szorítottak, holnap vajon nem kell-e szembesülnünk egy jóval alacsonyabb küszöbértékkel?
Magyari Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.