Hármas avatóünnepség ZágonbanCsillagok, akik utat mutatnak - Szekeres Attila

2009. július 6., hétfő, Közélet

Domokos Géza író faragott emlékoszlopával és II. Rákóczi Ferenc mellszobrával gazdagodott a zágoni Mikes Művelődési Központ. Az avatóünnepséget szombaton, a falunap alkalmával tartották, ugyanakkor szentelték fel az új sportcsarnokot.

A település központjából a művészeti népiskola Musát Gyula vezette helyi ifjúsági fúvószenekarának ritmusára a Mikes—Szentkereszty-kúria kertjébe vonult az ünneplő-megemlékező közönség. Kiss József polgármester és helyettese, Nicolae Coznean köszöntője után a község vezetője Markó Bélával, az RMDSZ szövetségi elnökével közösen leleplezte a Both László faragta kopjafát, melyet Veress Dániel (1929—2002) és Hopp Lajos (1927—1996) Mikes-kutatók emlékjelei mellé állítottak. Markó Béla emlékbeszédében elmondta, habár különösnek tűnhet a társítás, az ő értelmezésében üzenete van, mert egy időben, egy helyen jelen van múlt — Rákóczi —, jelen és jövendő, amit a sportcsarnok jelképez. Kifejtette, Domokos Géza tettét nem tudja múltnak tekinteni, hisz mint egész Háromszék nagyjai, nem csak életművet, hanem életpéldát is hagyott maga után. Domokos Géza életműve bizonyítható fontos intézményekben, mint a Kriterion Könyviadó, aztán az RMDSZ, amely nélkül sokkal gyengébbek lennénk.

Domokos Géza tartásával, emberi valójával üzen: minden körülmények közepette meg lehet találni a cselekvés módozatait, lehetséges építkezni, szülőföldünk, nemzetünk számára alkotni, a választott úton letérés nélkül végigmenni. E kopjafa emlékeztethet arra, fáj, hogy nincs itt, de életpéldája velünk van — zárta beszédét a szónok.

A kúriával szemközt, Mikes Kelemen mellszobrának jobbján Kiss József és az adományozó Kisköre polgármestere, Szén József leleplezte II. Rákóczi Ferenc fejedelem 85 cm magas pirogránit szobrát. A magyarországi testvértelepülés elöljárója ünnepi beszédében elmondta, viszonozták a zágoniak testvéri ajándékát, mely tavasszal székely kapu állításában nyilvánult meg parkjukban. Ezek az ajándékok azt mutatják, a múlt összeköt bennünket, annak ellenére, hogy akaratunkon kívül államhatárt húztak közénk — fejtette ki. Varga István Gábor szobrászművész elmondta, megtiszteltetés számára, hogy Háromszéknek alkothatott, hisz nemrég Kovásznán avatták Márton Áron szobrát. Semjén Zsolt, a magyarországi Kereszténydemokrata Néppárt elnöke az ünnep jelentőségéről beszélt: általa hitet és erőt merítünk őseink példájából, továbbá levonjuk a történelmi tanulságokat, mert ez szolgálhat útravalóul a következő évszázadokra. Az örök magyarság védőpajzsát alkotják ezek a személyiségek — mondotta Rákóczi szobra előtt —, ha útkereszteződésbe érünk, ők azok a csillagok, akik utat mutatnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 790
szavazógép
2009-07-06: Máról holnapra - x:

Kinek válság, kinek nem - Simó Erzsébet

Már decemberben, amikor a miniszterelnöki széket elfoglalta Emil Boc, folyamatosan azzal áltatta az embereket, hogy a Tăriceanu-kormány által meghonosított béreket, juttatásokat, prémiumokat visszanyirbálja, felszámolnak legalább ötven olyan hatóságot, melynek vezetői sok-sok pénzt fogyasztanak, csökkentik a központi intézmények létszámát azon az áron, hogy nyugállományba zavarják az idősebb korosztály tagjait. Több ízben is kifejtette, friss, fiatal vérre van szükség az állam- és közigazgatásban, hogy a dolgok jó mederbe kerüljenek.
2009-07-06: Közélet - x:

Három napon át ­hemzsegett a nép (Csernátoni falunapok) - Sylvester Lajos

Készülődés a kapuavatásra
Csernátonban a nagyközség három napra zsúfolt programfolyamához csapódva azt kerestük, mi az ebben a műsorkavalkádban, ami a többi községi rendezvényhez viszonyítva és az előző közösségi rendezvényekhez képest újdonságnak mondható.