Erre a kérdésre az osztrák-magyar kiegyezés létrejöttét befolyásoló nemzetközi összefüggések ismeretében adható reális válasz. A magyar állami függetlenségről 1849-ben kiderült, hogy nincsenek meg a nemzetközi feltételei. A magyar forradalom és szabadságharc az ország teljes emberi és anyagi erőforrásainak mozgósításával a tavaszi hadjárat és Bem erdélyi katonai sikerei révén 1849 közepére kiszorította az országból a császári csapatokat, s jórészt lecsillapította a nemzetiségi felkeléseket. Az országgyûlés a függetlenségi nyilatkozattal kihirdette az ország függetlenségét, amelyet az európai országok nem ismertek el. Viszont különböző hatalompolitikai megfontolásból tiltakozás nélkül tudomásul vették, hogy a Habsburg-monarchia a cári orosz intervenció segítségével, amelyet egy angol magánbanktól felvett kölcsön tett lehetővé, leverte a magyar szabadságmozgalmat, és az országot minden jogaitól megfosztva betagolták a Habsburg-birodalomba. Deák számára 1848-49 tanulsága, hogy a magyar függetlenség kivívására az ország önereje nem bizonyult elegendőnek, s külső nagyhatalmi támogatója sem akadt. Az 1860-as évek közepén a Habsburg-birodalmat érintő nemzetközi kudarcok - előbb az itáliai fiaskó, majd a poroszoktól elszenvedett katonai vereség - tették egyáltalán lehetővé, hogy Magyarország megkísérelje visszaszerezni államjogi függetlenségét. Deák azonban joggal hangsúlyozta, hogy a függetlenség nem valamilyen légüres térben valósul meg, hiszen államok között kölcsönös függésrendszer létezik. Az abszolút függetlenség csak nagy és erős nemzetek kiváltsága, amelyek közé népességének száma, nemzetiségi összetétele és gazdasági fejlettsége folytán nem sorolható Magyarország. Deák úgy ítélte meg, hogy 1866-ban a hatalmi viszonyok nem kedveznek az állami függetlenség megteremtésének, s nem a jó és a rossz, hanem a kevésbé jó és a rossz között lehet választani. Deák és számos más kortársa számára ugyanis úgy merült fel a gyötrő dilemma, vajon fenn tud-e maradni egy független Magyarország két olyan nagy állam szomszédságában, mint a porosz vezetéssel kialakuló német és a cári orosz birodalom? Gyakorlatilag e két hatalomtól való függőség elkerülése végett választotta Deák a kiegyezéssel a nem teljes állami függetlenséget a Habsburg-monarchiában, amely Magyarország területi integritásának megőrzését és saját törvényei szerinti, alkotmányos parlamenti kormányzását jelentette.
Deák Ferenc és a horvátok autonómiája
Deák kiegyezésre igen, de jogszerûtlen alkotmánymódosításra nem volt hajlandó. Ferenc József ezért Deák megkerülésével törekedett a kiegyezés megvalósítására, 1866 februárjában egyszerûen perfidnek (csalárdnak) nevezte őt, s a farsangi bálokon való pesti tartózkodása alatt került vele minden érintkezést. Újra majd csak 1866 nyarán, a megalázó königgrätzi vereség után hívatta, amely felbolydította az ország közvéleményét. Ekkor sokan úgy érezték, hogy Ausztria katonai veresége kedvezőbb tárgyalási pozíciót jelent, sőt bekövetkezhet a monarchia felbomlása, s ezzel létrejöhet Magyarország függetlensége. Deákra figyelt a közvélemény újra, ő azonban szinte elmenekült Pestről. Még részt vett a Bécsből Pestre menekülő Erzsébet királyné fogadásán, de rögtön felült a kanizsai vonatra, és szokás szerint elutazott a sógorához Pusztaszentlászlóra. Innen hívatta a katonai vereség folytán porig alázott Ferenc József Bécsbe, hogy tanácskozzék vele. Deák békekötést ajánlott a poroszokkal, s a császárt azzal lepte meg, hogy ,,a magyar nemzet Königgrätz után is csak azt követeli, semmivel sem többet, mint amit előtte követelt?. Ferenc József ekkor felajánlotta neki a miniszterelnökséget, de ezt Deák tisztelettel és határozottan elutasította, s még tárcát sem volt hajlandó vállalni a kinevezendő magyar kormányban. Maga helyett Andrássy Gyulát ajánlotta miniszterelnöknek. A kiegyezési alkudozások ezután a Deák által megszabott irányban folytak, de a tárgyalások végső fázisában bizalmasai a hadsereg irányítása és a törvényhozás terén az abszolutizmus egyes elemeinek továbbélését biztosító engedményeket tettek Ferenc Józsefnek. Ezzel az eljárással Deák messzemenően nem értett egyet, de a bevégzett tényeket nem akarta nyilvánosan elítélni. Elégedetlenségének kifejezéseként nem volt hajlandó a koronázásra, s 1867. július 8-án ki sem lépett az Angol Királynő-beli szobájából. Fenntartásai és csalódásai ellenére Deák őszintén hitte, hogy a kiegyezés szilárd hátteret jelent az ország polgári jogállammá való alakítására, a társadalom polgárosodása s a gazdaság szabad fejlődése számára. Liberális elvei gyakorlati politikai tevékenységében leginkább a nemzetiségi kérdés terén érvényesültek. Meghatározó szerepe volt mind a horvát kiegyezés, mind pedig a nemzetiségi törvény létrejöttében, bár az országgyûlés által elfogadott törvény végül egyik esetben sem felelt meg az ő eredeti szándékainak. Deák a horvátoknak szélesebb önkormányzatot, a magyarországi nemzetiségek számára pedig szélesebb nyelvhasználati jogokat irányzott elő, mint azt a szentesített törvények tették.
Ez egyfelől deklarálta Magyarország és a horvát-szlavón-dalmát országok közötti megoszthatatlan állami közösséget, de egyidejûleg kodifikálta az állami szuverenitás részleges megosztását, a horvát politikai nemzet territoriális különállását és belpolitikai önállóságát, azaz a belkormányzat, a vallásügy, a közoktatás és az igazságszolgáltatás külön horvát törvényhozás és kormány általi intézését. A horvát autonómia területén a kiegyezési törvény kizárólagos jelleggel írta elő a horvát nyelv használatát, amely az autonóm hatóságokon kívül a magyar kormány horvátországi közegeire is vonatkozott. Ennek az elvnek az érvényesítése biztosította, hogy az osztrák-magyar kiegyezés alapján szervezett külön magyar fegyveres erő keretében létrejött horvát honvédség (domobranstvo) vezényleti nyelve horvát lett. A horvát autonómia külsőségekben is megnyilvánult. Az autonóm szervek és a horvát honvédség saját nemzeti színeit és a magyar szent koronával fedett horvát címert használta.
A horvát autonómia anyagi alapját az állami bevételekből meghatározott kulcs alapján fedezték, amelynek felhasználásáról a szábor döntött. Az autonómiára és a magyar-horvát államközösség, illetve a monarchia közös ügyeire fordítandó költségek arányát tízévenként megújítandó pénzügyi egyezményben rögzítették.
Miben hasznosítható Deák öröksége a mai politikai gyakorlatban?
Deáknak az alkotmányossághoz és a törvényességhez való következetes ragaszkodásával sikerült az abszolutizmus szellemében egyeduralkodásra nevelt Ferenc Józseffel elfogadtatni, hogy a kormányzás nem önkényesen, hanem a parlamentáris formák között elfogadott törvények alapján történik. Bár Ferenc József lelke mélyén élete végéig autokrata maradt, de a törvényeket betartó, ami a kiegyezést követő évtizedekben a polgári jogállam kiépülését, a jog- és vagyonbiztonság megteremtését és a kibontakozó gazdasági fejlődés keretét jelentette. Mivel a mai kelet-közép-európai elit jelentős része az elmúlt évtizedekben a törvények tiszteletén alapuló jogállamban szocializálódott, szinte kötelező lenne számukra Deáknak az 1861. évi felirata, amelyben mintegy alkotmánytani oktatásban elmagyarázta az uralkodónak a törvények megtartásának és a törvényeken alapuló kormányzásnak a jelentőségét. Mint a fenti példa mutatta, Ferenc József eredményes tanulónak bizonyult. Nagyon tanulságos olvasmány lehet különösen az erdélyi politikusok számára Deák 1867. március 28-i parlamenti beszéde. Ebben mesterien mérlegeli a különböző alternatívákat, nevezi meg a szükséges kompromisszumokat, és kijelöli azok határait.
Követendő példát jelenthet Deák politikai erkölcse. Amit ő ellenzékben követelt, vagy választáskor megígért, azt kormányra kerülésekor meg is valósította. Különösen jellemző ez a nemzetiségi politikájára. Nem ígért a nemzetiségeknek kivihetetlen dolgokat, hanem azonos politikai jogokat és tulajdonszerzési lehetőséget, s emellett kultúrautonómiát, amelyet az 1868. évi nemzetiségi törvénnyel be is váltott. Arra is ügyelt, hogy ha saját pártja bizonyult szûkkeblûnek, a parlamentben azt is figyelmeztesse a mulasztásokra. Jellemző példa Deák felszólalása a költségvetési vitában annak érdekében, hogy a Magyar Nemzeti Színház mellett az újvidéki Szerb Színházat is részesítsék állami segélyben. Deákkal ellentétben például Tisza Kálmánt már inkább az jellemezte, hogy ellenzékben a hatalomra kerülése érdekében mindent megígért a nemzetiségeknek, kormányra kerüléskor azonban már jórészt elfeledkezett róluk. Amikor erre figyelmeztették, többnyire a nemzetiségi politikusok elleni támadásokkal felelt, különösen, ha a választások közeledtek. Egy nagy feltûnést keltő összeütközésre 1875 őszén került sor Miletic Szvetozár szerb képviselővel. Deák ekkor már súlyos beteg volt, s így Tisza elmarasztalása, figyelmeztetése elmaradt. Az 1870-es évek közepétől kezdett kibicsaklani és elhalványulni a magyar politikában a nemzetiségek iránt messzemenően toleráns deáki örökség.
Ress Imre
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.