Év végi beszélgetés DEMETER JÁNOSSAL, a megyei tanács elnökével
- Össze tudod-e foglalni - dicsekvés nélkül - az elmúlt esztendő, valamint három és fél év munkáját? Azért mondom, dicsekvés nélkül, mert a napokban hallgattam N?stase miniszterelnököt, és úgy éreztem, egész más országban élünk. Ti itt dolgoztatok, valamilyen eredményeket elértetek. Pillanatnyilag a legégetőbb kérdés, ami körül életünk gyûrûzik, ami mind politikailag, mind gazdaságilag a levegőben lóg: a régiók, autonómiakísérletek. A gyakorló tanácselnök a maga aktivitásából tekint ki arra, milyen törekvések, szándékok, álmok veszik körül. Mit tudnál mondani arról, ami szárba szökkenőben van, hisz nem nőtt ki teljesen semmi?
- Semmiképp sem szeretném magam abba belekergetni, hogy három és fél évet összegzek, mert azzal nem vagyok kész. Januárban az is meglesz, és akkor szívesen állok a sajtó, a közvélemény rendelkezésére. Máskülönben nekem az az álláspontom, hogy saját munkánkkal ne dicsekedjünk. Az eredményt fogadjuk el eredménynek, nem ünneplem, de nem is tagadom el, nem takargatom a hibákat és a sikertelenségeket sem, hisz az is hozzátartozik mindennapjainkhoz. Saját dolgaimat szeretem higgadtan és kritikusan szemlélni, mert az életünk ezt igényli. Kezdjük a regionális politikával, mert ma tényleg ez a legizgalmasabb kérdés, egyrészt politikailag, másrészt fejlesztési szempontokat figyelembe véve. Én úgy látom, és ezt már sok helyen elmondtam, most csak megismétlem, nekem sincsenek kérdőjeleim, és azt hiszem, nincs székelyföldi ember, aki számára kérdés lenne: kell-e vagy sem autonómia. Az biztos, hogy Székelyföld számára valamilyen védőmechanizmust ki kell találni, ennek ma a legpozitívabb modelljei az európai autonómiamodellek, melyeket mindenképpen számításba kell venni. Én viszont másból indulnék ki, mert az én munkám a fejlesztéshez kötődik. Tehát onnan. Úgy látom, hogy Kovászna megyének és Székelyföldnek két nagy baja van: a szegénység és a versenyképesség nagyon alacsony szintje. Tehát alapvetően nem kisebbségpolitikaiak a gondjai, hanem az, hogy a piacon nem versenyképes Székelyföld. Ez nyilván tudatos, egy harminc évvel ezelőtt megkezdett munkának az eredménye, ide süllyesztette egy másik rezsim. Ezeket az esztendőket behozni rettentően nehéz, de tudatos munkával lehet valamit kezdeni vele.
- Az előző rezsim valóban tönkretett minket, de több mint tizennégy év eltelt, három éve te vagy a tanácselnök. Akkoriban székelyföldi expót, székelyföldi fejlesztési intézményt, ipari parkokat terveztetek mint a dologba lendülés alapjait, és megköttetett egy Kovászna és Hargita megye közötti együttmûködési szerződés is. Induljunk innen.
- Kovászna megye rendkívüli helyzetben van, nem hasonlítható Hargita megyéhez. Minden ember látja, hogy Székelyföld egyfajta gazdasági inváziónak van kitéve, ennek az ütközőzónája Kovászna megye. Azért is, mert Brassó itt van közvetlen közelünkben, és akármennyire is sokan álomnak tekintik - messze van az még, amikor az autópálya eléri Brassót -, gazdaságfejlesztési szempontból viszont veszélyes közelségben. Ennek a kihívásnak kell tudni megfelelni. A Hargita-Kovászna egyezmény nem jelentett mást - a mai eszemmel -, csak igazolt egy folyamatot: az országban először két megye, mely sorsát együtt képzeli el a jövőben, valamilyen módon a közös fejlesztésre, közös célok megvalósítása érdekében egyezséget köt. Erről szólt, s nem kis politikai vihart kavart. Ma már, ha reálisan nézzük a dolgokat, könnyû rájönni arra, hogy a két megye nem volt felkészülve az együttmûködésre.
- Ha a potenciális jövendő Székelyföldet nézzük, Maros, Hargita és Kovászna megyét s mindazt, ami ebből később következik, el kell ismernünk, hogy ennek a három megyének egymással szemben is óriási konkurenciális helyzete van. A Hargita-Kovászna egyezményből az derült ki, hogy mi szeretjük a politikai megközelítésû egyezkedéseket, de mikor konkrétumokra kerül sor, arra, hogy ki milyen szeletet hasít ki az egyezségből magának, akkor beindulnak az igazi konkurenciák. Gondolom, a Hargita megyei tanácselnök nem tudja saját sikerének elkönyvelni, ha Kovászna megyében történik túl sok minden, és fordítva. Tehát kiderült, belpolitikailag Székelyföldön nem vagyunk felkészülve a regionális berendezkedésre. Gondolkodunk régióban, álmodjuk a régiót, megtöltjük mindenféle széppel, ismerjük az unió regionális politikáját, és azt is látjuk, melyik az a pálya, melyet ebben a pillanatban bejárni lehet: Európa ma arról szól, hogy léteznek gazdaságfejlesztési régiók, s az európai modellek azt mutatják, hogy általában a gazdaságfejlesztési régiókba telepítik át a közigazgatási régiókat.
- Egy tanulmányotokból, amit Klárik Lászlóval közösen jegyeztetek, azt éreztem sugallani, hogy ha nagyon nehéz a székely megyékkel együttmûködni, nézzünk Brassóra. Mi keresnivalónk van ott?
- Semmi, csupán arról van szó, hogy aki gazdaságfejlesztéssel foglalkozik, s azt felelősen szeretné csinálni, nem gyökerezhet le a saját kicsi otthoni udvarában. Az alternatívát látni kell, fel kell villantani, mert egyezzünk meg, egyetlen felelős székelyföldi politikus sem igen látja a négymegyés régiót, s nem is igen képzeli el. Ennek egyszerû a matematikája: a dolog arról szól, ha a mostani 7-es számú fejlesztési régióra telepítenek rá közigazgatási régiót, akkor ebben él majd 34 százalék magyar, aki a mostani berendezkedéssel labdába sem rúg. Ha négymegyés régióban gondolkodunk (Maros, Hargita, Kovászna, Brassó), akkor is csupán 41 százalék a magyarok aránya. Nem vonzó, és azt sem lehet eltagadni, hogy Brassó, mely ma még egy gazdasági roncs, óriási veszélyt jelent Háromszékre. S erre nekem és más felelős politikusoknak gondolnunk kell.
- Miként?
- Meg kell fogalmazni a székelyföldi érdeket, azaz olyan székelyföldi fejlesztési régiót kell létrehozni, amelyre ha rátelepítik az önkormányzati modellt, a magyarság döntő többségben lesz, meg tudja a saját sorsát határozni. Nyilván nincs, amit keresnünk Brassóval együtt, mert elviszi ezt a döntést a kezünk ügyéből. A kettősséget csak azért kell felvillantani, hogy megmutassuk, nem tudjuk elkerülni azt, hogy Brassónak tőszomszédjai vagyunk. Nem tudunk lelépni a térképről. Ráadásul ott fog elmenni az autópálya, s nekünk ezzel számolnunk kell.
- Hogyan lehet ezzel számolni?
- Úgy, hogy olyan különleges gazdasági modellt kell alkalmazni a Székelyföldön, a mi esetünkben Kovászna megyében, mely ellensúlyozza azt a hatalmas elszívó erőt. Ugyanis az autópálya jelenléte Brassót olyan mértékben fogja fejleszteni, hogy a munkahelyre vágyó fiataljaink oda mennek. A mi célunk meg az, hogy embereinket itthon tartsuk, itt adjunk nekik munkát. A kistérségi berendezkedés, amit próbáltunk kiépíteni három év alatt, de rettentő nehezen tudtunk előrelépni, pont arról szól, hogy minden városka a köréje konvergáló térséget éltetni tudja.
- Mi a helyzet az ipari parkokkal?
- Nem a választások alatt ígértük, később jött elő, de a következőképpen áll. A megyei tanács megkapott egy 12 hektáros területet 30 éves használatra. Az ipari parkok törvénye értelmében meghirdettük azt a lehetőséget, hogy egy olyan részvénytársaság jöjjön létre, melynek egyetlen tevékenysége az ipari parkok adminisztrálása, a területet bérbe adja ipari park kiépítése érdekében. Ez megvolt, egy IPA Rt. nevû helyi cég nyerte meg a versenytárgyalást, ebben a pillanatban ott tart a folyamat, hogy a céggel konzultálva értésemre adták: februárra ez a terület elnyerheti az ipari park státust. Időközben nagyon sok tárgyalást folytattunk Magyarországon. Az ITD Hungary háromszéki képviselete szervezetének utolsó tárgyalássorozatán jelen volt Rosner Herman, a kamara elnöke is. Akkor tárgyaltunk két olyan céggel is, mely hajlandó ipari parkok építésébe is beszállni. A következő négy esztendő nagy kihívása az lesz, hogy mire az autópálya ideér, addigra mindenik város mellett legalább egy ipari parknak kell születnie. Szentgyörgy esetében ideális lenne a kettő. E célra kijelölt terület van Barót mellett, mert a 131-es út modernizálása hatalmas lehetőséget jelent a környéknek, nagy mozgás lesz Udvarhely, Barót és környéke és az autópálya irányában. A TTC felfedezte a helyet, vásárolt egy 17 hektáros területet. Gyárépítésbe kezdtek, nyilván tudják, hogy a gazdasági trendek merrefelé mutatnak. A polgármesteri hivatal tárgyal a minisztériummal, és meg fogják kapni azt a területet, amit ipari parkká fogunk alakítani. Magyarországon megtaláltuk azt a céget, mely vállalkozna arra - jó gazdasági konstrukció mellett -, hogy pénzt ruházzon be Barótra. Ebben a pillanatban a megye nem rendelkezik megfelelő pénzeszközökkel, nem beszélve a városokról, a kormánytól sem számíthatunk fejlesztési pénzekre, tehát nekünk kellett olyan cégeket találnunk, melyek hajlandóak e célra befektetni Kovászna megyében.
- Rosner Herman adata szerint az elmúlt esztendő első felében mindössze pár millió lejes külföldi beruházás érkezett a megyébe. A két építendő ipari park lenne a jövő? Nem hisszük. A szocializmus tapasztalatainak tükrében tudjuk, hogy az iparosítás milyen jövőt biztosított Székelyföldnek. Közben elhanyagoltatik minden svájci típúsú lehetősége a vidéknek. Ígértétek, erre is figyeltek. Csapongjunk, mert perspektívát keresünk egy olyan vidék számára, melyet a fejlődés elkerül, de meg szeretné tartani lakosságát és munkaerejét.
- Háromszéknek kettős pályát kell befutnia. Van egy óriási értéke, amire vigyáznia kell, s ismétlem a brassói veszélyhelyzetet, s azt, hogy Kovászna megyét nem szabad kitenni egy klasszikus iparosítási modellnek. Mindig is ezt mondtuk, s ma is ezt valljuk. Kovászna megye olyan vidékies jelleggel rendelkezik, ebből fakadó rentgeteg pozitív tulajdonsággal és értékkel, melyet nem lehet egyszerûen leírni, mert ipart fejlesztenek. Különben is az a háromszéki iparfejlesztés, melyet emlegettél, Brassó horizontális fejlesztése volt, soha nem volt olyan ipara Háromszéknek, mely Brassótól teljesen függetlenül a saját lábán megállt volna. Ez igen jól ki volt találva. Fontos azt a modellt követnünk, hogy a kisvárosaink környékére olyan ipari telepeket létesítsünk, ahol a fiataljaink megkapják a megélhetéshez szükséges munkalehetőséget, biztonságosan pénzt keresnek, s otthon maradnak falun, s máson is törik a fejüket. Mert azt azért el kell mondanom, hogy az ausztriai vagy más minták hosszú esztendők alatt alakultak ki, 30-40 év alatt fejlődött ki az a faluturizmus-modell, amit Ausztria, Olaszország vagy éppen Németország, Svájc magáénak tud. A megyei önkormányzat mai szerepe stratégiai, nekünk irányt kell szabni, utat kell mutatni, koordinálni kell, kapcsolatrendszerünkkel logisztikailag kell tudni olyan támogatást nyújtani települési önkormányzatoknak, amibe belekapaszkodhatnak. Most én azt is mondhatnám, ez a munkánk sikerrel járt, de azt is, hogy nem elég. Mikor átvettük a megyei önkormányzat vezetését, Kovászna megyének volt 20 kis panziója, vidéki háza, ma van 127, letesztelve, bejegyezve, mûködőképesen. Sok-e vagy kevés? Én azt mondom, kevés, biztos, sokkal több kellene, de a trendek már jók. Elmondhatom még, zalaegerszegi kapcsolatainknak köszönhetően jövő évtől olyan szakszerû képzésben tudjuk részesíteni a falusi panziótulajdonosokat, amely után európai bizonyítványt kapnak mint vendéglátók.
- Vádlóan kérdezném, mi történik a Kovászna megyei turizmussal? Konkrétan az Olt turisztikai vállalattal?
- Számomra ez nagyon fájó, de tanulságos történet. Aki részese a hatalomnak, annak nagyobbak az esélyei, mint aki nincs hatalmon. Az eredendő hiba szerintem az volt, hogy 1996-2000 között, mikor az RMDSZ kormányon volt, nem került privatizációra az Olt turisztikai vállalat. Most nem vagyunk kormányon, a parlamenti támogatás messze nem egyenlő azzal, amit egy kormánykoalícióban való részvétel hatalmilag biztosít. Csupáncsak az történt, hogy anélkül, hogy konzultáltak volna a megyével, bárkivel, kiírásra került az Olt Rt. magánosítása. Próbálván menteni, ami menthető, írtam egy tiltakozó levelet a megfelelő minisztériumnak, s próbáltam kieszközölni, hogy januárig halasszák el a tenderfüzetek benyújtási határidejét, remélve, hogy közben találunk finanszírozási forrást is. Nem ez történt. Egy brassói üzletember nyerte meg a versenytárgyalást. Számunkra különösen irritáló, hogy egyelőre úgy látszik, ez a tulajdonváltás nem a fejlesztésről szól, hanem rablásról. Magyarul: lenyúlják az értékeket, mert a cél a Bodok Szálló volt, és a vele járó egyebek, nem Málnásfürdő, nem Sugásfürdő vagy nem Előpatak fejlesztése. Amit tenni tudunk mi, az, hogy leülünk a Neculai nevû úriemberrel, és megkérdezzük, mi a terve az említett három kis településsel. Amennyiben komoly fejlesztési szándékai vannak, akkor a megye lehet akár partner is, infrastruktúrát fejleszthetünk, segíthetünk, hogy felfuttassa az említett településeket.
- Csak egy veszteségünket hoztam szóba a sok közül...
- Én is veszteségként élem meg.
- Térjünk rá a kultúrára.
- Jánó Mihály pozíciójának az elvesztése után alternatívát kell találnunk a megye kulturális életének kezelésére. Kidolgoztunk egy támogatási rendszert, évente durván egymilliárd lejt osztottunk szét különböző kulturális intézményeknek, hogy rendezvényeiket, illetve különböző programjaikat támogassuk. Három év után rá kellett jönnünk arra, hogy egymilliárd lejt el lehet költeni hasznosan, és el lehet költeni haszontalanul. Ezt az egész támogatási rendszert meg kell reformálni, át kell alakítani. Azokat kell támogatni, akik valós, autentikus értéket termelnek, a megye és saját maguk nevét ebben a konkurenciális kultúrvilágban felszínen tudják tartani. Szét kell választanunk: ami helyi érdekeltségû, az részesüljön helyi támogatásban, ami megyei érdekeltségû, az megyeiben. Ha nemzetépítésben gondolkodunk, nem támogathatjuk a dilettantizmust, de pártfogolnunk kell a profizmus felé törekvő amatörizmust és a nem akármilyen színvonalú hivatásos mûvészetet. Ma Erdély legjobb színháza Sepsiszentgyörgyön van, igen sok neves képzőmûvész él e vidéken, a Háromszék Táncegyüttes párját ritkító dolgokat produkál. Számukra kellene több pénzt összeseperni.
- Mint az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának elnökét kérdezlek, mi a véleményed az egyre pártszerûsödő, valaha érdekszövetségi szervezetként indult szövetségről. Mi fontosabb: a nem éppen az aktív politika tövéről metszett elképzeléseket megjelenítő magyarok szétzilálása vagy a közös cél felvállalása? Eszköz-e csupán a tizennégy esztendős RMDSZ, maradhatna-e ernyőszervezetnek?
- Ernyő vagy nem ernyő? Eszköz. Minden politikai szervezet, függetlenül attól, hogy ernyő, s mennyire érdekképviselet vagy politikai szervezet, eszköz. Egy eszközzel lehet jól vagy rosszul bánni. Okos ember az eszközt nem dobja el, nem teszi tönkre, hanem haszonnal bánik vele. Az a világ, amiben élünk, és ami következik, arról szól, hogy a parlamenti demokráciákban a politikát a politikusok csinálják politikai eszközökkel. Parlamentben, illetve a kormányban és közelségében. A politika a hatalomról szól. Ahogyan én ismerem ezt a világot, azt tudom, hogy nekünk, erdélyi magyaroknak kezünkben van egy hatalom, ez az önkormányzat. Biztos hatalom, amennyi, annyi.
- Az erdélyi magyarok sokfélék, Katona Ádámtól Bitay Ödönig. Lehet-e egy ernyő alatt kezelni őket?
-Rosszul fogalmaztál, az erdélyi magyarokat nem kell kezelni, hanem be kell csábítani az ernyő alá, s úgy kell érezniük, hogy az ernyő egy fontos dolog. Ennek rengeteg ága-boga, módszertana van. Tény, megkerülhetetlen, egy politikai szervezet, ha aktívan politizál, ki van téve a kopásnak, erodálásnak. Az RMDSZ megélt nem akármilyen tizennégy esztendőt. Annak idején az erdélyi magyarok azért hozták létre, hogy legyen nekik politikai érdekképviseletük, ezt eddig azokkal az eszközökkel, melyek a parlamenti demokráciában elfogadottak, elég szép eredménnyel teljesítette. Lehetett volna jobban, nem kétlem, rosszabbul is, egész biztosan. Ezekkel az emberekkel, ennyi erőbedobással ennyit lehetett tenni.
- A hogyan tovább kérdéssel kanyarodjunk is vissza a Székelyföldre, mely egyre inkább meg akarja határozni önmagát.
- A legelső lépése, és ami szerintem járható is az, hogy megfelelő politikai nyomással kikényszerítjük az önálló székelyföldi gazdasági régiót. Ha valaki ma figyeli, hogy mi történik Európában, Magyarországon, látja, hogy arra keresik a megoldást, hogyan alakítsanak ki fejlesztési régiókból közigazgatási régiókat. A mi érdekünk az, hogy legyen meg a székelyföldi fejlesztési régió, amiből lehetőleg gyorsan közigazgatási régiót kell varázsolni. A közigazgatási régióra utólag nagyon könnyen rá lehet telepíteni az önrendelkezés, vagy ha úgy tetszik, az autonómia intézményrendszerét.
- Erre csak választott magyarokra vagy mindenkire szükség van?
- Mindenkire szükség van, de nem ez a kérdés. A dilemma az, hogy az autonómiától leszünk gazdagabbak, vagy előbb gazdagok kell legyünk, hogy autonómiát teremtsünk? A Székelyföld mostani gazdasági szerkezetére egyből rátelepíteni egy önrendelkezési intézményrendszert nem lenne jó, mert nem tudná fenntartani önmagát. Én abban hiszek, hogy Székelyföldet meg lehet erősíteni, az általam előbb említett modellek szerint négy-nyolc esztendő alatt. Én ebben hiszek, ezt az utat látom. S bízom abban, hogy ez politikailag kikényszeríthető. Igaz, ehhez rendkívül erős székelyföldi kohézió szükségeltetik.
- Tehát csak együtt?
- Együtt.
Kérdezett: Farkas Árpád