Kismonográfiát írtam Rétyi Péterről, miután újraolvastam az 1983-ban - több mint háromszáz éves lappangás után - kiadott naplóját, mert úgy éreztem, többet kell tudniuk a rétyieknek, illetve a háromszékieknek róla, mint amennyit tudnak. Rétyi Péter ugyanis hat erdélyi fejedelemnek volt a számvevője, mai szóhasználat szerint a Legfelsőbb Számvevőszék elnöke. A Napló olvasásakor megragadott annak stílusa, amely alapján, úgy éreztem, Rétyi Péter helyet kér a kortárs emlékírók között, ha nem is az élvonalban. Kirajzolódott a tudásért keményen megdolgozó, több, közelebbi-távolabbi iskolában tizennyolc és fél éven át tanuló diák arcéle, a magyarul, latinul egyaránt helyesen és szépen beszélő és író mûvelt férfi alakja, aki alapos bibliai ismerettel rendelkezett, de emellett mint számvevő a számok rideg világában is otthonosan mozgott, és széles körû gazdasági ismeretei is voltak. Ennek a szerteágazó érdeklődésének tulajdonítható, hogy olyan meglepetést okozott nekem - aki azt hittem, hogy talán mindent vagy legalábbis nagyon sokat tudok Rétyi Péterről -, amilyent nem is gondoltam.
Nemrég Marosvásárhelyen jártam, s a székely körvasúti hétórás utazáshoz olvasnivalóként a barátom kezembe nyomta a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1935-ben kiadott 35. számú, A székely rovásírás legrégibb ábécéi címû kis füzetét. Érdeklődéssel kezdtem olvasni, annál is inkább, mert nem is olyan rég a hajdani vargyasi templom romjai közül előkerült rovásírásról is tudatam. Egyszer csak ismerős névhez érkeztem: Rétyi Péter Fogarazs. Hát ez bizony a mi Rétyi Péterünk - kiáltottam fel -, még ha Jakubovits Emil nem is írt semmit róla. Nem is írhatott, hiszen akkor Rétyi Péter még az ismeretlenek álmát aludta. Ettől kezdve lázasan olvastam a tanulmányt, szinte kívülről megtanultam.
Úgy gondolom, azok számára, akiket érdekel a székely rovásírás, de nem jutottak hozzá a vele foglalkozó irodalomhoz - akárcsak én -, nem árt közreadnom, amit Jakubovits Emil közleményéből tanultam. Azok számára pedig, akik a kérdéssel behatóan foglalkoznak, és tudják, hogy ,,fogarasi Rétyi Péter? írta le a negyedik legrégibb székely ábécét, de egyebet nem tudnának róla, elmondom, ki is volt Rétyi Péter.
Kezdem az elsővel:
A székely rovásírás a magyarságnak keletről hozott írástudománya, s mint ilyen, ősi mûveltségünk legbeszédesebb emléke. Két magyar tudós, Sebestyén Gyula és Német Gyula munkásságának tulajdonítható, hogy ,,a kuriózumkeresésből egyrészt nemzetiségi szempontból is fontos, másrészt az általános írástörténetre nézve sem érdektelen, komoly tudományos probléma lett. Német Gyula vizsgálataiból tudjuk ma már, hogy rovásírásunk a nagyszentmiklósi kincs aranyedényein kimutatott besenyő írással együtt azon közép-ázsiai ótörök, kök-türk írás származéka, amelyet a mongóliai Orchon- és Jenyiszej-melléki VII-VIII. századi sziklafeliratok meg a nyugat-turkesztáni, Talasz-völgyi emlékek nem kevesebb, mint tizenhat betûjegye hozható nemcsak külalakra, de hangértékre nézve is közeli kapcsolatba rovásírásunk megfelelő jegyeivel. Ezenfelül az ótörök írás minden más jellegzetes sajátosságának: rovástechnikájának, sorvezetésének, hangzókihagyásának, szóválasztó pontozásának stb. kétségtelen nyomai is fennmaradtak rovásírásunkban.?
Ezt az írástudományt a magyarság már Ázsiában ,,átvette és saját nyelvéhez alkalmazta, azt onnan tudjuk, hogy a török nyelvben meg nem lévő mássalhangzók számára betûjegyeit részint a görög, részint pedig a pontusvidéki héber szamaritánus betûsorból vagy az abból átvett glagolita betûk közül kölcsönözte?.
A kutatók dolgát azonban nagyon megnehezítette - és nehezíti - az a csaknem ezeréves ûr, mely elválasztja az egymással kétséget kizáróan rokonságban lévő betûsoremlékeket egymástól. Igaz, már a XIII-XIV. századi gesztáink emlegetik, de a székely rovásírás emlékei csak a XV. század végéről kezdenek feltünedezni. Pedig használták a székelyek, mert az 1493-ban született Oláh Miklós azt írja: ,,lelkük érzelmeinek vagy akaratának kifejezésére papír, tinta s más nyelvek betûi helyett bizonyos jeleket vágnak a fapálcákba, s ha egymásnak üzenni (akarnak) valamit barátok és szomszédok, követ vagy levél helyett ezek útján érintkeznek?, Oláh Miklós kortársa, Verancsics Antal pedig ezt írja: ,,Betûk helyett négyszög alakú jeleket vésnek botokra, s a sort jobbról balra vezetik, mint a zsidók, egyiptomiak és törökök; e jelek közül egy vagy kettő néhány pont hozzáadásával többet jelent, mint ahogy a típusok számából gondolni lehetne. Az ottani lakosok előtt közismert, hogy a hunok használták ezeket a jeleket.? (Az Erdély öröksége I. kötetéből idéztem.)
Korai feliratok maradtak fenn a székelyderzsi, a bögözi, az énlaki templomban, és ilyen a konstantinápolyi felirat is, de eredeti, fapálcikára rótt írás nem maradt fenn. Előkerült viszont egy ilyenről készült ábécé 1933-ban, amikor a nikolsburgi vár könyvtárát Luzernben árverésre bocsátották. Egy ősnyomtatvány hátsó hártya védőlevelének versóján 47 betûjegyből álló ábécé található, felette pedig latinul ez: Litterae siculorum quas sculpunkt vel cidunt in liquis. (Azaz a székelyek betûi, melyeket fába vágnak.) Ezt a hártyalevelet sikerült Hóman Bálint kultuszminiszter segítségével Jakubovits Emilnek megszereznie a Széchényi Könyvtár számára. Ez ,,a harmadfélsoros rovásábécé nemcsak a székely rovásírás betûinek legrégibb hiteles ábécéje, hanem rovásuk technikáját is híven megőrizte? - mivel annak másolója jó megfigyelőképességgel szinte lerajzolta a rovás módját is a betûjegyek alakja és formája mellett. Jakubovits Emil szerint esetleg a székelyderzsi téglába karcolt rovás tekinthető a nikolsburgi ábécével egyidősnek, azaz a XV. századból valónak.
A papiros egyre olcsóbbá válása, az iskolák latin betûs írásának elterjedése kiszorította a nehézkes rovásírást, és a rováspálcikák tárolása is sokkal nehezebb volt, mint a papirosé, így a rovásírás feledésbe merült volna, ha a XV-XVIII. sz. tudósai - így elsősorban Telegdi János -, részben nemzeti büszkeségből, részben mint érdekességet, nem mentik át másolatban. Telegdi János 1558-ban a ,,hun-székely-schita írás? megörökítésére megírja annak katekizmusát, amely Rudimenta néven vált ismertté, igaz, csak másolatokban.
Jakubovits Emil említett dolgozatában feltételezi, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumba 1928-ban ajándékként került Miskólczy Csulyak István 1610 és 1638 között magyar és latin nyelven írt naplójában található két székely ábécének (amelyeket, valószínû, Szenci Molnár Albert kérésére másolt le) ugyancsak Telegdi János Rudimentája a forrása.
Időrendi sorrendben ezt a fennmaradt rovásírásos emléket követik a Komáromi Csipkés György 1653., Miskolci C. Gáspár 1654. évi emléksorai, az énlaki 1668. évi felirat, majd 1673-ból Kájoni János ábécéje, Hiches György Harsányi Jánostól kapott betûsora, egy 1613. évi debreceni nyomtatványba 1680 táján bejegyzett ábécé, Marsigli 1690 körül közölt rovásnaptára és hagyományos ábécéje s Ortikocsi Foris Ferenc 1690 körül felírt betûi. Újabb eredményeket forrásanyag hiányában nem tudok felsorolni.
Van azonban Telegdi János Rudimentájának egy biztosan ismert másolója: Rétyi Péter. 1932-ben szerzett meg az Országos Széchényi Könyvtár egy hat levélből álló, 1671-ben készült másolatot, amely eredetileg egy Erdélyből származó, az 1559-ben Krakkóban kinyomtatott, Benczédi Székely István Világkrónika címû munkájához volt kötve Rétyi Péter keze írásával. Ismerve Rétyi Péter fogarasi fejedelmi számvevő mûveltségét, könyvszeretetét (ismerjük Zsigmond fiának adott jegyzékét, amikor őt az enyedi kollégiumba küldte), szinte biztosan állítom, hogy a Világkrónika az ő tulajdonában volt, és ő kötötte a hat lapból álló másolatot az előbbihez. A Rudimenta másolata végéről hiányzik az Apostoli hitvallás és Miatyánk, helyette kolofonként latin betûkkel írja: ,,Atquae sic breviter de priscorum hunnorum priscis elementis ex opusculo Johannis Telegdi aliquid scivisse pro tempore sufficiat, quae hungarus literatus perfacile absque omni gravi taediosa molestia cognosce rotest? - alatta székely betûkkel: Vége, rétyi Péter, Fogarazs. A kettő közé korabeli más kézírással a következő szöveget írta be valaki (valószínû, valamelyik vidám komája, mert ilyen sok volt): ,,Jobb volt volna, hogy egy álmot randitottál volna bizony, míg eszt írtad. Ignoti nulla cupido, magad is ignarius.? Mindketten tehát jogosan megállapítják, hogy ez az írás már nem alkalmas használatra. Rétyi Péter ábécéje tehát a negyedik legrégibb székely ábécé, s ,,mint a székely írás s főképp a betûösszevonás szabályait legteljesebben fenntartó káténak legrégibb kézirata, a fentieknél nem becsesebb forrás?.
A székely rovásírás újabban előkerülő emlékeiről nem számolhatok be, mert mint a bevezetőben említettem, csak a Jakubovits-tanulmány alapján írtam, amit írtam, s nem tartom magam illetékesnek.
Rétyi Péterről viszont tudok írni újat azok számára, akik e kérdéssel szakszerûen foglalkoznak.
Rétyi Péter 1621. január 21-én született Rétyen Zajzon Tamás és Gazda Borbála gyermekeként. Mindkét szülője székely primipillus volt. A székely nemesek és primipillusok szokása szerint szülei őt is gondosan iskoláztatták. Szülőfalujában kezdte el tanulmányait 1628-ban, tehát hétéves korban latinul. Széplaki János, Bodoki Tamás, Zaláni Mátyás, Csernátoni Péter, Réty István, Komolloi Péter voltak a tanítói 1636-ig. Ekkor Marosvásárhelyre, majd onnan Nagybányára vitték iskolába. Innen - valószínû, az édesanyja halála miatt - hazajött Rétyre, és 1638-ig újra itthon tanult. 1638-ban és ?39-ben Sepsiszentgyörgyön, illetve Brassóban folytatta tanulmányait. Ezt követően Fogarason, majd Gyulafehérváron tanult mint alumnus (ösztöndíjas). Időközben megszakította tanulmányait, és Brassóban tanított 1640. október 20-tól 1641. március végéig, 1641. augusztus 14-től 1642. március 12-ig pedig Sárdon. Ezt követően megint Gyulafehérváron tanul ösztöndíjasként, Piscator és Bisterfeld, a Bethlen Gábor által meghívott híres professzorok tanítványaként. 1645-ben vállalt hivatalt a fogarasi fejedelmi birtokhoz tartozó Kománán, ahol számtartó lett. Fokozatosan haladt felfelé a ranglétrán, míg végül a fejedelmi birtokok számvevője lett. I. és II. Rákóczi György, Rhédei Ferenc, Barcsai Ákos, Kemény János és Apafi Mihály alatt viselt tisztséget 1674-ben bekövetkezett haláláig. Fogarason a Len utcában volt a háza, itt lakott családjával. 1650-ben II. Rákóczi Györgytől nemesi ármálist kapott, ekkor a predikátumot családnévvé változtatta, így lett Rétyi Péter. A gyulafehérvári Batthyaneumban lévő naplóját csak a múlt század végén fedezték fel, és 1983-ban tették közzé. Naplójában nem találunk utalást arra, hogy a székely rovásírást is tanulmányozta és leírta annak ábécéjét.
Mint érdekességet jegyzem meg, hogy gyermekkoromban szülőfalumban a rovásírás egy leegyszerûsített gyakorlati alkalmazását láttam, mikor is a juhász (bács) a kiadott sajtmennyiséget úgy tartotta számon, hogy egy négyszögûre lefaragott mogyorófa pálcát kettéhasított, az egyik felét magánál tartotta, a másikat a juhos gazdának adta. Sajt-, illetve ordavitelkor a kettőt összeillesztette, és egy-egy rovást vésett a pálcikába a sajtnak, illetve az ordának megfelelő helyen. Hamisítani nem lehetett egyik részről sem.
Dr. Nagy Lajos, Réty