Nyílt tér: Az utca hangja

2004. január 23., péntek, Archívum 2003–2007

GÚZS SÁNDOR, Sepsiszentgyörgy. Olvastam a Háromszékben egy uzoni panaszt a más helységekből érkező diszkósok éjszakai csendháborításáról, rendzavarásáról, rongálásairól. Erről magam is meggyőződhettem, amikor egy ízben éjjel utaztam haza Brassóból. A két kocsiból álló motorvonat hajnali fél ötkor állt meg Uzonban: a váróteremből tatárjárásra emlékeztető üvöltéssel rontott ki 15-20 fiatal. 14-16 évesnek tûntek mind. Miután ostromszerûen bevették az üres vonatot, kezdetét vette a randalírozás. A törvényt megszegve valamennyien rágyújtottak, az utasok megbotránkozva, a kalauz tehetetlenül nézte-tûrte a történteket. Sepsiszentgyörgyön leszálltak, és óriási ordítozással mentek a város felé. Mivel ez nem az első eset, magam is megkérdem: hol vannak ilyenkor a rend emberei? Szerintem jegyet sem váltottak a vonatra. Figyelem, rendőrség, figyelem! A fizetés megy, és az álom édes éjjel három óra körül, de vigyázni akkor is kellene.
DÁVID ÁRPÁD, Málnásfürdő. Ne várjunk egy percet se, mert máris késő! Végre kerülnek olyan emberek, akik ki mernek állni nemzeti jogainkért. Így is kell! Kötelességünk szembenézni a valósággal, és mindent félretéve közösen harcolni a jövőnkért. Közös célunk megérdemli, és munkára kötelez. A platformos érdekeket félre kell tenni, és elorzott jogainkat, autonómiánkat vissza kell harcolni! Erre csak négy év áll rendelkezésünkre, de ha mindnyájan akarjuk, és odaadással küzdünk érte, el fogjuk érni. Nem vagyunk gyávábbak másoknál! Európában a kisebbségek közül utolsók lettünk? Jelenlegi és volt vezetőink, Markó Béla, Tőkés László, Domokos Géza, Sütő András és Király Károly, álljanak mellénk, és együtt lépjünk fel nemzeti érdekeinkért. Gyáva népnek nincs hazája, ezt bizonyítja a múlt. Vajon mi gyávák lennénk most? Nem hiszem.
BOLDIZSÁR BÉLA, Bélafalva. November 30-án Kézdivásárhelyről egy autóbusznyi személy szeretett volna kiutazni Magyarországra. Az úton jó volt a hangulat, de a határ felé közeledve kezdtünk aggódni, hogy vajon a vámnál mi lesz, mert egy héttel azelőtt is tizenhat személyt fordítottak vissza? És amitől féltünk, az be is következett: a vámos leparancsolt mindenkit a buszról, és az ablak előtt, mint a juhokat fejésnél, úgy számolt át a túlsó oldalra. De minden második-harmadik személynél valamit kitalált, és visszaküldte, egyeseknek az útlevelébe is bepecsételte, hogy ,,anulat?. Nem volt, akinek panaszkodni, így húsz utast lepakolt a buszról. Reggel négy órakor mondom egy idős házaspárnak, hogy menjünk be a parancsnokságra, és próbáljuk meg a lehetetlent, de egy katonát küldtek ki, aki azzal kezdte december 1-jén hajnalban, a nagy román egyesülés ünnepén, hogy beszéljünk románul, és ha nem tetszik, kifelé innen! Mi a parancsnoknak szerettük volna elmondani panaszunkat, de őt nem lehetett megkapni, ellenben bejött egy tiszt, aki szabályszerûen kitaszigált az épületből. Na, ez igen, testvériség, egyenlőség! Nem is ragozom a megaláztatást tovább, hiszen mindenki el tudja képzelni, hogy a hideg éjszakában, mint a senki kutyája, csomaggal, otthontól 580 km-re miképpen éreztük magunkat. De nem adtuk fel, s végül 15 percnyi győzögetés után egy másik vámosnál átjutottunk, és mikor túlnan elmeséltük a történteket, az volt a vélemény, hogy ezért náluk kirúgták volna a vámost. Hát ez Romániában nem így megy, továbbra is packázhatnak bárkivel.
SEBESTYÉN ELVIRA, Olasztelek. 80 éves hadiözvegy vagyok, a férjem 1946 húsvétján halt meg orosz fogságban, én pedig 23 évesen egyedül maradtam két fiúcskával, akik közül a kisebbet édesapja soha nem is látta? Apósom pap volt, és kuláknak is nyilvánították, emiatt sok nehézségünk volt. Már én is románul tanultam, heti két magyaróránk volt, és ötödikben olyan tanárunk, aki egy szót sem tudott magyarul? Ma már három unokám és nyolc dédunokám van, és hozzá szeretnék szólni az újságban olvasottakhoz én is. Egyik unokám Száldoboson lakik, ahol két év alatt csak hét gyermeket (köztük különböző korú testvéreket) sikerült egy osztály indításához összekaparni. De vajon ki a hibás, hogy az anyák nem vállalnak gyermeket? Egy veteránra hivatkozva a Háromszék megírta, hogy nincs magyar felirat sem az iskolán, sem az óvodán - ezt nem tudom, de most már sok fiatal van az önkormányzatnál, és szép eredményeket látok, nálunk kultúrházat, iskolát, óvodát, mindent kijavítottak. A birtoklevelek kiosztására is most került sor annyi év után. Szerintem hagyjuk dolgozni azokat, akik dolgoznak a közért.
BALÁZS ESZTER, Sepsiszentgyörgy. Az ember - ha beteg - nem szívesen emlékszik kórházi élményeire. Én mégis megteszem, s e pár sorban szíves köszönetet szeretnék mondani a zabolai pszichiátriai központnak, mindazoknak, akik gyógyulásomért dolgoztak, ott-tartózkodásom alatt emberségesen viselkedtek velem és betegtársaimmal. Elsősorban dr. Mátéffy György főorvos úrnak, aki létrehozta és hosszú éveken át irányította ezt az intézményt, melytől sokan csak azért idegenkednek, mert nem ismerik valójában. Magam 28 évig dolgoztam az egészségügyben, éppen ezért tudom méltányolni Fejér Zsolt főasszisztens és az ápolók odaadó, önzetlen munkáját, emberszeretetét. De azokét is, akik az intézmény fenntartásáért, a mindennapi előteremtéséért dolgoznak a mai, egyáltalán nem könnyû körülmények között - gondolok itt a főkönyvelőre és a szakácsokra. Szólnom kell az időközben nyugdíjba vonult személyekről is, Szakács Aranka asszisztensnő kedvességét például nehéz lenne elfeledni. Talán Zabola minden lakóját is meg kellene dicsérnem, hiszen példás az a megértés és felebaráti szeretet, ahogyan az ide kényszerült, sokszor súlyos betegséggel küszködőkhöz viszonyulnak. Gyógyultan távozom, s úgy érzem, illő, hogy elmondjam: köszönet mindenért.
FERENCZ BÉLA, Lisznyó. Európa, brüsszeli tégely? Perszonális autonómia, ha átgondoljuk a valós tényeket, minden ember számára adott: egyenként jövünk a világra, a csecsemő átveszi szüleinek szokását, nyelvét, ha cseperedik, óvodában, iskolában is anyanyelvén tanulhat. A templomban is személyesen sóhajtunk fel a Mindenhatóhoz, de közös imával és egy nyelven áldjuk az urat. A székelymagyar évezredeken át meg tudta védelmezni magát, és reméljük, a közös Európában is így lesz, de mindez tőlünk függ! Hiszen Brüsszel ezelőtt is hallott a magyarról, és ezután is lesz alkalma. Kontinensünkön nincs olyan ország, ahol ne élnének nemzeti kisebbségek. Manapság a nemzetállamoknak lejáróban, és a jövőben a diktatúráknak is meg kell szûnniük, hogy teljében élvezhesse mindenfajta nép a valós demokráciát. Ezzel a felfogással él a székely, és lesz területi autonómia!
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2004-01-23: Archívum 2003–2007 - :

Hírsaláta