1989-től kezdődően minden év január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. 1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását.
Kölcsey személye különös, idegenszerû jelenség volt a korabeli magyar világban. Amikor meghalt, Wesselényi így kiáltott fel: ,,nem közénk való volt!?, de mások is - többek között Kossuth - túlvilági lényhez hasonlítják, aki nem találta helyét sem az irodalmi, sem a közéletben. Életének ismerői, költészetének elemzői Kölcsey lelki életének legfőbb sajátosságát, a leküzdhetetlen magányosságot, a sorstól való irracionális félelmet gyermekkorából eredeztetik. Köztudott, hogy egyik szemét elveszti a himlő miatt, de a fizikai kisebbségtudat megélése mellett érthetetlen és elfogadhatatlan maradt számára apjának és anyjának halála is. Apja különleges körülmények között vesztette életét: egy őrült nővel való viaskodás következtében halt meg, a gyermeket édesanyja korai halála is annyira megrázta, hogy még húsz év múlva is fölidézi túlvilági alakját, és segítséget kér tőle, hogy árvaságát elviselhesse.
,,Azok közé tartozott - írja Szerb Antal -, akik kiválasztattak a szenvedésre, mert szenvedésképesebbek, mint más. Lelkük egészen ösztönösen a szenvedés felé fordul, mintegy kinyílik virágként a szenvedés számára, és a sors eleve meghajtott fejükre szívesebben ejti csapásait.?
Ha kulcsszót keresnénk Kölcsey életének, munkásságának jellemzésére, akkor kettőt találnánk: szomorúság és magasztosság. Ezek kapcsán eltöprengek azon, hogy vajon örömmé változhatott volna-e a szomorúsága, ha Kölcsey valamilyen csoda folytán beleláthatott volna a jövőbe: Himnusza nemcsak irodalmi alkotás, nemcsak egyszerûen egy vers, amit néhányan ismernek, megtanulnak, hanem nemzeti imádság, amelyet 1844-ben zenésített meg Erkel Ferenc, s amelyet nemzeti ünnepeink legfennköltebb pillanataiban énekelünk, vagy akkor, amikor közösségi erőt kell gyûjtenünk vagy hitet kell tennünk e közösség mellett.
Kölcsey jelleméből sok ,,magyar? vonás hiányzott: ellenszenvvel viseltetett pl. a vidéki magyar élet szokásaival, kedvteléseivel szemben. Soha nem ivott alkoholt, meggyőződéses ,,bornemissza? volt. Csak összehasonlításképpen jegyzem meg, hogy pl. Vörösmarty - nagy borszakértő is - számára a jó bor a költészetnek és a boldogságnak mintegy eszköze és kifejezője volt. Kölcsey a kor divatos cigányzenéjét sem szerette, s persze a cigányzene melletti sírva vigadást még kevésbé. Érdekes, hogy a cigányzenével nem a magyar népzenét állítja szembe, a népköltészet termékeivel nem tud mit kezdeni. Valójában az sem tetszik neki. Az ő érdeme mégis az, hogy elsőnek hívja föl korának irodalmárait és zeneértőit, hogy tisztázzák ezeket a fogalmakat. ? el is végzi a mûköltészet és a népköltészet kapcsolatainak megvizsgálását, de a legnagyobb megvetés hangján szól a ,,pórias? énekekről, amelyeknek elméletben elismeri régiségét, sőt, megismerésük fontosságát is, de a követésüket lenézi. Valami olyasféle megoldást javasol, hogy a népi verseket meg kell nemesíteni. Meg is próbálkozik ezzel, de aztán megjegyzi, attól fél, hogy esetleg mégis meglátszik rajtuk, hogy ilyeneket a fonóban is dalolnak. Ezért kifogásolja Csokonai költészetében is mindazt, amiért az utánuk jövők Csokonait költőelődnek tekintették, s amiért ma is annyira kedveljük: a magyaros ízt, a népi közvetlenséget.
A Himnusz költőjének alakjától leginkább idegennek talán életének azt a mozzanatát érezhetjük, amikor ifjúkorában arról beszél, hogy Amerikába vagy Svájcba szeretne kivándorolni. ,,Boldog, kinek szép hont adának? - kezdi egyik versét, amelyet aztán Kazinczynak írt levelében így magyaráz: ,,Nem éledek úgy egy költőben is, mint aki Helvétiában énekel, nem élnék oly örömmel egy földön is, mint Helvétiában... itt még friss nyomai vannak a szabad életnek...? De ez csak elvágyódás és ábrándozás.
A kortársai mondhatták róla, hogy nem közéjük való volt, de mi csak annyit mondhatunk nagyon ,,póriasan? fogalmazva, hogy értünk élt, nekünk írt nemzeti imát, s amíg ez bárhol is a világon fölhangzik (vagy csak némán a lelkünkben), aki megérti a szavait, az tudhatja, hogy nincs egyedül.
Kozma Mária
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.