Irodalom: Székely mitológia

2004. január 29., csütörtök, Archívum 2003–2007

Az irodalmi mûfajok megkülönböztetése manapság olyan szerepet tölt be, mint az útjelzés az egyszer járt ősvadonban. Nem megállapítás: volt egyszer merész inú legény, aki szívének terhét érezte, s neki indult a sûrû fák között kicsillanó eget keresni; - s megreszketős gyönyörkiáltás nem követi e nyitott szemû megállapítást: nézzétek az ő útját, merre verte, dacolta, akarta! Tegyünk jelt a fákra: itt járt egyszer és így dalolt a költő. Hanem ma fenyegetnek és követelnek a mûfajok: Erre járt minden költő; ilyen sziklák tövében, ilyen patakok partján: ti is erre járjatok. Minden becsületes költő ember így dalol.
Ma elítélik az istenáldotta költők zengéseit, ha nem keretezhetők el valamely mûfajba. Petőfi Apostolával kétségbeesve töprengtek: mi ez? líra-e, vagy elbeszélő költemény? - Szabó Dezső Csodálatos Élet-ét félredobták; mese-e vagy történet? És nem ölte meg őket a bûnük, hogy minden új sziklát egyszer-volt-mértékkel akarnak mérni s a tragédiájuk, hogy az új sziklák alól fölbuzgó új forrásvizek szépségei elömölnek mellettük anélkül, hogy megfürösztenék és friss lelket locsolnának rájuk!
Az irodalom nem más, mint az írók törekvése, hogy önmagukat kifejezzék. Akinek céljai vannak a leírt betûkkel, az úgy adja önmagát, ahogyan benne ezek a célok elhelyezkedtek. Akinek csak hangulatai vannak, az is önmagát fejezi ki: lelkének kis megrezdüléseit, időben változó részeit. És aszerint, hogy ezek a lélekkifejezések milyen síkokon történnek: a kritikus megkülönböztethet mûfajokat. Valakiből úgy szakadnak ki a szavak, hogy azok zenélnek és színesek és áradósak; ez a vers. Más körülöleli a dolgokat, megfesti képzelete színeivel, átdobja a látott dolgok határain s játszik; ez a mese. S mivel az ember magakifejezése elég élesen körülhatárolható síkokon történik, a mûfajok megkülönböztetése is elég határozott. Tehát a megtörtént és megrögzített kifejezések között tehet formai, mûfajbeli különbségeket a kritikus. De neki tudnia kell, hogy a költő lelkéből kiszakadt zengés nem formát, mûfajt keres, amelyben elhelyezkedjék, hanem azt már hozza magával a mélyből. Az a lélek, az a hangulat, azok a benne ágyazott célok nem rendeződhettek szavakba akkor másképpen, csak úgy. A mûfajkülönbségek nem külsők és formaiak lényegükben, hanem belsők: a léleké.
Van lélek, amelynek minden megnyilatkozása líra, még akkor is, ha más mûfajt kényszerít magára. Petőfi leíró, elbeszélő költeményeiben, elbeszéléseiben, regényeiben, drámáiban is mindig lírikus. S itt csak felületes és külsőséges lehet a mûfajok szerint való megkülönböztetés. Mások élete nem ilyen egybeszabott. Hangulatokból, gondokba-mélyedésekből különböző lélekforrásai nyílhatnak. Néha az alkotás meginduló folyama útközben változtatja át a lelket; sok szegény részleteiben értekezés, mese, vagy líra. De különösen eltévesztett dolog volna azt hinnünk, hogy a lélekmegnyilatkozások mindig határozottan elválasztható síkokon történnek, tehát egy mû mindig megmondhatólag mese vagy elbeszélés. A lélek a fontos, nem a mûfaj, s így néha vegyes mûfajokkal állunk szemben.
Valamely irodalom mûfajbeli sajátságai a teremtő lelkek mûhelyébe nyitnak s annak sajátosságait mutatják. A mûfaj a kritikus előtt kapu, amelyen át lélek-mélységek nyílnak, ahol teremtő ködök kavarognak s a harmat születik.
Most nézzük ezzel a szemnyitással az új erdélyi irodalom egyik feltûnő jelenségét. Fogjuk kezünkbe azokat a lélekdarabokat, amelyeket pennájuk csákányával zengő szavú székelyek fejtettek le lelkük sziklájából. Azokat az ősi, székely földből fejet emelt, erős, földszagú, csillagokba néző, szikrázó, zengő elbeszéléseket, amelyeknek mámorosa ma minden földből nőtt székely.1
Mik ezek? Elbeszélések, regény darabok? S főképpen: mesék, vagy valóságleírások?
,,Megnyitom a földnek száját? - a Tamási Áron munkája s e kötet olvasói előtt talán a legtisztábban mutatja ezeknek az új fényeknek a sajátságait. Úgy kezdődik, mint egy csöndes elbeszélés. Dakó Dénes tanult fia hazaérkezik kis falujába; hallunk, látunk kevés szóval előnkbe állított székelyeket, aztán a fiú kiindul az ősi földre, amelyet másoknak osztott a hatalom. S itt az elbeszélés megdagad és elhagyja a földi határokat. Dakó Bálint mond és cselekszik, de ezek a szavak bûvös értelmû igék, a cselekedetek varázslatosak - ettől kezdve hamar kiviláglik, hogy a valóságba el nem helyezhető az, ami történik. Az élő Dakó Bálintok nem szólnak és cselekednek úgy, mint ez, akinek Tamási írt lelket. De hát mivé sodródik az elbeszélés? Mesévé könnyül, amely játszik a szavakkal, mint színes virágokkal? Nem, a mese gördül, nagy területet bejár, kápráztat, ez nem mese.
Dakó Bálintot megszállja a Föld szeretete, mint a holdfény a réteket. Amint szemével végig szántja az ősi földet, már tarlózza is, mint aki a szeme tüzével nevelte hamar aratásra az elszórt magot. A szívéhez nő a Föld s mintha a szivét tépnék ki a földdel együtt. S ebben a fájdalomban egyesül a Földre teremtett dolgokkal; fájdalma kozmikussá nő. Hatalmassá magasodik s szava: beszéd a földdel; keze mozdulása: a föld szívéből hívja elő az ő fájdalmát; a Föld hatalmas embere találkozik itt Földanyjával. S a földettúró székely verejtékben nőtt, örömökben szépült, fájdalmakban mélyült szeretete zeng e sorokban az eltartó, gondot viselő, ölelő Föld iránt.
Ez nem valóság, nem mese: hanem mitológia.2
Ki állítja, hogy e mitológiákat eltemette az idő? Hős korban élő fajok, amelyek akkor bontják ki életerejüket, mitológiákba szárnyalnak. Megnyílt utakon előszáguldani látni hatalmassá, tökéletes erőssé nőtt önmagunkat: ez a mitológia. Egy faj életakarata, amely akkor dobban legelőször. Bomlott látás, amely teljessé képzelt óriásainkat beleállítja minden kapcsolatba; Földhöz kötözgeti, bogarakhoz hajlítja, fák közé emeli.3 S ez a mindent-egybeölelés szükségképpen vallásos színezetû, valláson értvén az ember lelkének a kozmikus dolgokba való belenövését. Vallásos, mert óriásait egyenesen a Föld méhéből szakítja életbe - a fák s a bokrok utána hajolnak e világot rendítő születésnek - vallásos, mert a Föld lelkét hozzák magukkal hősei, minden teremtett dologgal való testvéri barátságot; homlokuk a csillagokba ütközik s naponként a hold és a nap között viszik az üzenetet. Vallásos, mert nincs benne az ember kiszakítva a világmindenségből, nem árva és kóborló, maga mankóján támaszkodó, egyedül látó és magános kereső, hanem lépéseinek a föld segít, kézmozdulataival titkosan hívja a forrás lelkét s homloka tüzében a nap is melegedik.
A székely fajt az ezer esztendők, hegyek közé elzárt magánosságában, nem vitték túl ezen a mitologikus határon. Települések nem igen öntöttek ereibe nyugati germán, vagy szláv vért; a világnak egyik legtisztább fajszigete; s a tisztavérûség mintegy maradandóvá tette örökölt tulajdonságait. S a foglalkozása - az ősfoglalkozások, a pásztorélet, katonáskodás és földmûvelés - nem nevelték ki benne a mitológikus lázat elcsendesítő csupaszon néző szemet: azt a szemet, amelyik a kőben durva, idegen tárgyat lát, amelyből házának alapját vetheti, a fák tőle idegen növények, amelyeket veszedelem nélkül bárki megölhet, kipusztíthat, s az egész világ valami nyüzsgő idegenség számára, amely forrong, mozog, ágaskodik, de bizonyos egyformaságban, s annak titkát ki lehet lesni, védekezni lehet ellene. Egyszóval: a székelyt a foglalkozása nem szakította le a Földanyja kebeléről, a teremtett dolgok öleléséből - nem lett belőle embergép, mint a nyugati civilizáció polgáraiból. Ezért tudja megőrizni a székely fajsziget mind mai napig érintetlenül mitológiába zsúfolódó kozmikus ösztönét. De e mitologikus láz, ha kifejeződést is nyer az ezer esztendők alatt dalaiban és meséiben (érdekes volna tüzetes tanulmányt végezni ebben az irányban), mégis nem harsogott a világba teljes erővel. Tartogatta magát, mint a tûzhányó a kitörésre. A székely faj titkosan rejtett forrásai mellől most akar a világba dobbantani. Most szólal meg először a fiaiban fölágaskodó életakarat. Most fakad föl a szája, hogy mitológiáját maga elé kiáltsa a világba. Most támadtak fiai, akikben ez az összezsúfolódott erő kibomlott, megszólal, s akikben az egész faj ezeréves remegései gyúlnak föl.
A székely magába zsúfolta eddig minden erejét; világraszóló nagy emberei, kincsének hírülvivői nem fakadtak eddig testéből erői arányában. Harcolt, vagy az ekeszarván s pásztor-furulyája mellett élt ezernél több esztendőt, de a földje mélyét még nem nyitotta meg. Most megszólal s torkában dübörög a súlyos kincses szekér. Most megszólal, mert tudatos élete most bontakozik.
És ennek a tudatosra most bontakozó faji léleknek a mélye ugyanaz, mint a mitológiákat teremtő ősi görögöké és germánoké. Gyermekes, mert minden dolgot magához ölel: fiatalos, mert most induló, merész léptei vannak s férfias, mert töretlen erői hatalmasok. Ez a lélek, amikor megnyilatkozik, mitológiákat zsúfol maga elé. Ezért e székely fiak irodalma: székely mitológia.
S bennünk keljenek örömös remények, ha ezen az irodalmon keresztül benyitunk a székely faj lelkébe, a kitárt kincsesházba. A székely hegyek fejükre sipkát tesznek; a patakok csizmát húznak: indulni akarnak hősi életre. S a szelíd völgyekben, imádkozó fûzfák mellett épült házakban álmát dörzsöli a székely. Szikrázik a keze, amint a szeméhez ér, mert a tüzes álmokat nem engedi messzire szaladni.
Ébred a székely.
Íróit most küldi a világba seregestül. S hogy bennük ős visszaemlékezések élőkké elevenednek, mitológiák fénye zuhog rájuk, mint tisztán ébredő reggelen, ez a székely faj hatalmas életakaratát jelenti. Ébredést és erőt a magas hegycsúcsig. Mitologikus hősiség szárnyal előttük, nem fáradt, elernyedt robot, út-kötelesség, s a székely Föld, testvéreim meglássátok, csodákra fog virradni.
(1923)
1. Most különösen a Nyírő József és Tamási Áron egyes elbeszéléseire gondolok, amelyek erős székely beszéddel valószerû dolgok határán túlról hoznak kincseket.
2. Ilyenszerû mitológiások: a Föld embere, a Ki vagy bé, a Tengersok ideje annak, a Szász Tamás, a pogány stb. címûek is a Tamási elbeszélései közül. A Nyírő novellái közül ezket említem meg: Értelek virág, Csudálókő, Az igric, A virág jussa. Nyírőnél azonban a mitológikus részek elvegyülve találhatók.
3. E pár mondatban ne keressen senki pontos definíciót a mitológiáról
Balázs Ferenc
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép