Bice egy csupa üveg, csupa mûmárvány belvárosi épületcsoda környékén látta meg a napvilágot. Nem volt ott se eresz, se fa, csak a kőládákban virítanak a kényes és illattalan virágok. Hogyan találnak a rideg betonlapok között helyet puha kis fészküknek a verebek? Titok.
Ballagtam a fényes belvárosban. Az úttest a tavaszi zápor után tükörként csillogott. A tipegő meg cuppogó cipők között a nedves járdán egy madárfióka feküdt. Tollasodott már, de tollai közül itt-ott még kicsupaszodott a bőre. Szája szöglete sárgállott. Gyenge szárnyával verdesett, fejét emelgette, és segélykérőn csipogott.
Amikor egy-egy könnyû szandál, agyonstrapált tornacipő vagy ormótlan félcipő a kis jószág közelébe ért, tulajdonosának járása lelassult, majd széles ívben kikerülte. De senki meg nem állt. Senki le nem hajolt a kis anyátlanhoz. Mert igaz is: ugyan mit kezdene egy városi ketrecházban lakó, folyton rohanó ember egy ázott verébbel?
Ezt persze én se tudtam, amikor felemeltem, és zsebkendőbe bugyoláltam. A fiókának nem tetszett az új állapot, és hazafelé menet a buszban éktelen csipogásba kezdett. A meglepetéstől egy idős férfinak félrecsúszott a szemüvege, egy asszony elejtette a buszjegyét, egy kislány eltátotta a száját, a sofőr pedig szigorúan hátraszólt a kocsiba: Tessék, kérem, fegyelmezetten viselkedni! A busz nem állatkert!
Odahaza aztán kibontottam a zsebkendőt. Ádám meg úgy tett, mint a belvárosi járókelők: először nagy ívben elkerülte, majd körüljárta. Csak amikor megbizonyosodott róla, hogy nem harap, de még csak nem is kiabál, merészkedett hozzá közelebb. Bice csipogott, verdesett a szárnyával, és nem tudott felállni. Kiderült, hogy eltört a lába. Hanem apa ügyes keze egykettőre segített rajta. Egy gyufaszálhoz illesztette a veréb lábát, keskeny szalaggal áttekerte - éppen olyan volt, mint amikor az orvos sínbe teszi a törött végtagot.
Bice másnap már jobban érezte magát. Ahogy múltak a napok, mind jobban megkedvelte Ádámot és a lakást. Egy nagy dobozban kapott szállást Ádám ágya mellett. Reggelenként hangos csipogással ébresztett bennünket. Megevett mindent, amit Ádám feléje nyújtott, s utána megcsipkedte ujjait. Ádám meg odavolt a boldogságtól: van egy ,,igazi?, egy ,,saját? verebe!
Hát nem éppen ,,igazi?? Mert sem járni, sem repülni nem tudott. Gátolta a támasz.
Egy hónap múlva attól is megszabadult.
Amikor levettük róla, vígan ugrabugrált a szobában, ám valami furcsa biccenés kísérte minden mozdulatát. Meggyógyult ugyan, de a mûtét nem volt tökéletes: az egyik lába rövidebb lett. Nem lehetett rajta segíteni, sánta maradt. Minden ugrásnál bicegett egyet - így kapta a Bice nevet.
Ádám még néhány napig a szobában tartotta, játszott, hancúrozott vele, etette, kergette - aztán mikor Bice szárnyai megerősödtek, kinyitotta neki az ablakot. A veréb meg - huss! - egy szempillantás alatt eltûnt. Ádám néhány napig szomorkodott utána, aztán mindannyian napirendre tértünk felette.
Hanem egyszer, amikor már hó lepte a park fáit és minden eleséget, Ádám kitekintett az erkélyre, és felragyogott a szeme.
- Anyu, gyere gyorsan! Bice!
Valóban ő volt az. Ott ugrabugrált sánta kis lábán az erkélyen, és hangosan csipogott. Biztosan emlékezett a morzsákra meg a magokra, amelyekkel Ádám megvendégelte gyógyulása idején? Ádám megértette: örömmel szórt ki neki eleséget.
Azóta, ha hótakaró fedi a várost, ha minden eleséget hó rejt, a mi Bicénk hangos csipogással megjelenik a párkányon. És Ádám sosem feledkezik meg a morzsákról.
Szállj, szállj, madár!
A fecskék már elköltöztek, és Bice, visszajáró sánta kis verebünk még nem érkezett meg. Ádám kijár velem a piacra, megáll a madártéren. Sóvár szemmel nézi a csivitelő sereget, úgy kell tőlük elvonszolni. Egyszer aztán elő is áll a kéréssel: szeretne egy madarat.
Apuja próbálja lebeszélni:
- Rab madár, kalitkában?! Börtön az neki! Veled mi lenne a négy fal között mindig? Horgászni megyünk, iskolába jársz, mindennap focizol. Eljársz a barátodhoz, meglátogatod nagyit. Képzeld csak, ha mindezt elvennék tőled!
De Ádámot nem lehet meggyőzni. Kér, könyörög, aztán duzzog - madarat mégsem veszünk neki. Tavaszra úgyis megjönnek a fecskék, és ha leesik a hó, sánta kis verebünk is megjelenhet még a párkányon.
A madárvásárlást befejezettnek tekintjük.
Ádám a szomszédba, Gabihoz megy panaszra. Napokig sutyorognak. Összedugják a fejüket, kiforgatják a zsebeiket, számolnak? aztán kiderül, mi végre a titokzatosság. Szombaton egy madárral térnek meg a piacról, közösen, zsebpénzükön vették.
Ádám és Gabi örül. Mi hallgatunk.
Szép kis madárka. Szénszínû, hegyes, erős csőre körül a toll bíborpiros, bársonyos. Fején fekete és fehér mezők, a hasa hófehér, szárnyán barna, fekete és ragyogó sárga tollak. Az egész madárka, mint egy sokszínû bársony. Gyanítom, hogy valamelyik erdőben ejtették csapdába szegényt. Hírére összefutottak a szomszéd gyerekek, körülállták. Hogy félt szegény! Kétségbeesetten repdesett, szárnyával csapdosott, nekiütődött a kalicka falának. Mikor ereje elfogyott, megpihent, de csak egy pillanatra. Aztán újrakezdte a verdesést.
- Fél, mert sokan vagyunk - mondja Ádám. És mintha már nem örülne olyan nagyon.
De elmentek a gyerekek, és a madár csak nem nyugodott meg. Ádám kivitte az erkélyre. Akkor meg éppen mintha megbabonázták volna. Hiszen a szabadság ott volt tőle leheletnyire! És folytatta a kilátástalan harcot a kalickával.
Ádámnak elromlott a kedve.
Éjjel rosszul aludtunk. Még álmunkban is hallani véltük, mint ütődik a dróthálónak a csöppnyi test. Reggelre azonban csend lett az erkélyen. Halk neszezésre ébredtem. A hideg erkélyen Ádám állt egy szál pizsamában, mezítláb, vacogva, de ragyogó arccal.
- A madár! - intett a nyitott kalicka felé. - Elengedtem.
Mosolya fénylett, mint a kora reggeli napsütés.
- Ha láttad volna, milyen szépen repült!
Derûs reggelünk volt.
Mirnics Zsuzsa meséi
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.