Este a sepsiszentgyörgyi vasútállomáson: az emeleti váróteremben négy hajléktalan férfi húzza meg magát, korosodó, megtört emberek. Mindannyian valamilyen családi csetepaté miatt kerültek utcára, némelyiküket úgy tették ki, mint a kutyát. Egy papolci menekült tekintete riadt, lábát foszladozó takaróféleség melegíti, azt mondja, megfagyott péntek reggelre. Ráállni már nem tud, egy helyben ül, s társai viszik le, hogy elvégezze dolgát. Nagy Gyula negyvenöt évnél fiatalabb, arca mégis koravén. Állítása szerint kidobták otthonról. Nem volt már szükség rá.
- Nem kellene mégis a mentőket hívni? - kérdem tőle, mire halk töprengésbe kezd: holnap reggel talán jó lenne, s meséli, ismerős már a kórház, a napokban egyszer a mostanihoz hasonló panasza volt, amikor az a dermesztő hideg csikorgatott. Tétova, vélhetően sejtelme sincs, hogy nem játék a fagyás, bár a többiek még viccelődnek is vele: falábat kapsz, koma? Aztán az állomás ablakából egy pislákoló tüzet mutatnak: ott laknak a füstösek - mesélik - egy lépcső alatt, szaguk miatt nem maradhatnak a váróteremben, mert kidobják őket. Már csak ketten vannak, két hete egy brassói társuk megfagyott.
A vérszegény láng mellett ráncos arcú roma melegedik, mellette egy ládán üres mûanyag dobozok, flakonok, takaródarabok. Itt él társával együtt, fagyban, hóesésben, alig néhány méterre a civilizált(nak tûnő) világtól. Az elsuhanó autóbuszok, személygépkocsik, otthonuk felé siető járókelők tőszomszédságában. Csak pár méter a határ? Várótermi sorstársaihoz hasonlóan - akik időközben tucatnyian lettek, mert minden hétvégén egyszer enniük adnak - úgy véli, esélye sincs már arra, hogy valaha otthona legyen.
A váróterem sápadt neonfényében nagy a mozgás: a hajléktalanok ennivalóért tolonganak; a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei minden szombaton este szendvicset, teát osztanak a rászorultaknak, ezúttal még leves is jut nekik. Többször is adnának, de havi félmillió lejből csak ennyire futja - magyarázza Deregán György a szolgálat nevében. Támogatók kellenének még - teszi hozzá. A váróterem lakói máshonnan nem kapnak segítséget, örülnek, ha nem dobják ki őket. Jóllakott Nagy Gyula is, már jöhetnek a mentők. Telefonhívás tehát a kórházba. - Hogy hívják? Ismerjük, már volt itt - mondják, majd nemsokára megérkezik a mentőautó. Társai leviszik, beültetik, s máris indul a jármû. A papolci férfi legalább néhány óráig - esetleg pár napig - melegben lesz. S utána kezdődhet minden elölről.
Mózes László
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.