Iliescu elnök a székely autonómia kérdésében az ország legfelsőbb védelmi tanácsát hívta össze, s ez eléggé meghökkentette a világot. Nem történt ugyan semmi látványos, ám azok, kik felkapták a fejüket, jogosan kérdezik meg: hogyan és miként fenyegetheti egy ország belbiztonságát, állami szuverenitását egy olyan mozgalom, mely a törvényesség útját a legszigorúbban betartva egy eszmét emel a közfigyelem (közgyûlölet?) középpontjába, s amire nem adatott lehetőség Romániában az áldemokráciák és a diktatúrák egymást követő és váltó évtizedeiben, most vélvén, hogy mindennek csak eljön az ideje, nem kér egyebet, mint az 1918-as ünnepélyes gyulafehérvári nyilatkozat ígéreteinek és fogadalmainak nyolc évtizedes késéssel való betartatását. Azaz pontosabban: betartását, hiszen egy kisebbség soha, sehol a világon nem tudott betartatni semmit a többséggel, ha az nem döbbent rá, hogy bizonyos empátiával kell viszonyulni a más entitású közösségekhez, mert végső soron ez a közös érdek. Vagy éppen a többség igazi érdeke is! Ám ne higgyük azt, hogy a logika és az ünnepélyes kinyilatkoztatás valami csoda folytán egy csapásra föloldja az évtizedes-évszázados görcsöket, s a hazai többség prominensei a védelmi tanácsos kardcsörtetés helyett már holnap azt mondják a kezdeményezőknek: üljünk le, beszéljük meg ezt a dolgot! Nem fogják mondani, mert amíg a nagyvilágon olyan analógiák léteznek, mik ferde logikájukat igazolják, ragaszkodni fognak a rögeszmékhez, ujjal mutogatván a kurd, koszovói, boszniai, északír, nagorno-karabahi példákra. Mondván, hogy íme, mily veszélyes dolgok ezek?! Ami igaz is, csupán elfelejtik, hogy ellenpéldák is vannak (katalán, tiroli, finn, korzikai újabban), s éppen ezek az ellenpéldák bizonyítják, hogy az együttélést, a közös célokért való szuverén munkálkodást ezek szolgálják igazán, nem pedig a világ forró pontjain lángoló konfliktusos állapotok. Ha nem lehet egy húsz-huszonötmilliós kurd nemzetnek saját állama, miért akarnának a székelymagyarok valami különleges státust Románia szívében? Miért akarnának a transznisztriai oroszok, a dél-moldovai gagauzok föderatív államot a Pruton túli román köztársaságban? Nem lenne jó, mert egy esetleges (eléggé valószínûtlen bekebelezés-egyesülés) esetén nem lehetne félresöpörni a magyar autonómia kérdését, hiszen kettős mércével azért csak egy bizonyos ideig lehet mérni.
A címben az egész Kárpát-medencére érvényesnek mondottam e szindrómát, s így igaz, mert hiába teltek el hosszú évtizedek, hiába változtak országhatárok, a Trianont követő kisantantos szemlélet máig él, mindannyiunk kárára. Azokéra is, kik e koncepcióban vélik nemzeti üdvüket megtalálni.
Lehet, hogy sántít ez a kurd analógia, hiszen a szétlőtt Irakban egyébként saját autonómiával rendelkeznek, én mégis úgy látom, hogy 1920 óta és máig mi vagyunk Európa és a Kárpát-medence kurdjai, legfennebb annyi a különbség, hogy minket lehetne egy összezsugorított anyaországba átutalni és átutálni, őket bajosan, mert csupán az arab, perzsa és török türelmetlenség között választhatnának.
De ez mégiscsak Európa. Vagy nem?
Magyari Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.