Nehéz köd borong a tenyészállatvásár felett. A magyar mezőgazdaság az utolsó tíz évben rohanva emelkedett a legmagasabb nívóra Európában, de ha a világgazdasági helyzet így marad, újra vissza fog zuhanni a parasztgazdálkodásba.
Ma még itt van a nagy színvonal. Ezen a vásáron a legszebbet és a legnagyszerűbbet látni, amit a magyar gazdálkodás produkált idáig. Még csak harmadik éve a dekonjunktúrának, még a gazdák nagy része nem kótyavetyélte el az anyagát: valahogy meg tudta menteni s fenntartani. Még van annyi elsőrangú gazdánk, akik meg tudnak tölteni egy szép kiállítást. De már senkivel sem beszélhet az ember, hogy ne hallja, hogy mindenfelé leépítették a gazdák a magyar kvalitásra való törekvést. Már senki nem állít fel új törzstenyészetet: nincs is nőnemű állat az egész kiállításon. Csak hímek vannak azok számára, akik még fenn akarják tartani a tenyészetüket, s kicserélik az elöregedett hímállatokat.
Mi lesz a magyar mezőgazdaság jövője, ha ez így tart? Azt mondja egy kiállító kisgazda: ,,Voltak rossz idők, jöttek utána jó idők." Ez a kisgazda háromszázötven pengőt szánt rá, hogy felhozza az állatait. De a saját élelmezésére semmit sem szánt. Még azt is nagyon meggondolja, hogy egy pörköltet egyen az étteremben, ahol ezer embernek volna hely, s mikor benézek, csak három asztal mellett ülnek, s ott sem áldomásoznak. Feketekávé mellett búsulnak a magyar gazdák.
Mi lesz a magyar mezőgazdaság jövője? A világkultúra iránya miatt veszély fenyegeti a szarvasmarha- és lótenyésztést. Voltak már ilyen csodák. Száz év előtt a juh volt a tenyésztés kincse és gyöngye. A birka elmúlt. A ló most van elmúlóban. Az autó megtámadja a luxuslovat, a traktor az igáslovat. A marhával ugyanígy: kiszorul az ökör, s nem kell a vendéglőben a hizlalt rostélyos. Az orvostudomány ötlete, hogy a fekete húsok érelmeszesedést okoznak, megszünteti az állattenyésztés legfontosabb ágát.
Termelni nehéz: három tényező kell hozzá: kultúra, szervezettség és tőke. De ha ez a három megvan, akkor lehet termelni a végtelenségig. Termelni lehet. Az ember végül már csak műhelynek tekinti a földet, amelyből varázseszközökkel csal ki olyan dolgokat, amire a természet nem is gondolt volna.
De ha nem tudjuk eladni, amit termeltünk?
A boldog béke idejében valóban kapitalista káosz volt a piac. Az egyén ügyességétől, energiájától és a helyzetet kiaknázó képességétől függött, hogy ki hogy tud boldogulni az általános zűrzavarban. De ha az egyén akciólehetősége a minimumra csökkent; ma az országok rendezték a vám útján az import-export kérdést, és mit csináljon a termelő ebben a világban, mikor minden állam csak exportálni akar, s importot egyik sem hajlandó engedélyezni. A vámhatár az országokat zárt területté tette: itt élned, halnod kell. S még ha volna is egy kis export, a deviza megöli. Ma egész Európa a vám és a deviza nyomorékja.
Úgyhogy a mostani vásáron nem is az az érdekes ember, aki kiállít, hanem az, aki vásárol.
Aki kiállít, arról tudjuk, hogy végeladást szeretne csinálni a dísztermékeiből. De ki az, aki ma vesz? Milyen a fantáziája? Mit tud, amit más nem tud? Mit vár, mit remél, mért dolgozik? Ma minden eladó kész önköltségi áron alul megszabadulni a jószágától. De ki az, aki pénzt tud belefektetni vásárlásba?
A nagydíjas mintabikát megvette valaki. Kórusban mondta rá derűsen mindenfelé a vásár közönsége: ,,Kit ölt meg?"
Ezt az ideges érzékenységet legelőször az ipar mutatta ki: a gazdák nagy sérelme, hogy a magyar mezőgazdasági ipar képviselői közül csak egyetlenegy gyár jelent meg a vásáron. A többi mind hiányzik. Üresen állanak az ipar számára fenntartott mezők. Még tizedrész helyáron, még ingyen sem volt hajlandó kijönni az ipar. Egy gyárigazgató szellemesen mondta:
— Ha kimegyünk, mért megyünk ki? Hogy a gépeinket eladjuk. No de ha nem adjuk el, akkor úgyis megmaradnak a gépek. Ha azonban eladjuk, akkor se gépünk nincs, se pénzünk.
— Akkor jók voltunk — mondják a gazdák —, mikor a traktorokat ránk sóztátok?
Ez a mezőgazdasági kiállítás a legnagyobb népparlament. Itt nem érvek, hanem tények harcolnak egymással.
S legnagyobb tény ma az, hogy csak valóban: termelni lehetne; csak eladni is lehetséges lenne!...
Az Est, 1932. március 19.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
