2.
(útinapló)
Montrealban, Kanadában vagyunk. A tenger ízeit, fuvallatát idáig hozó, apró szigetekkel teleszórt Szt. Lőrinc folyó bal partján épült városban. A francia többségû Québec tartomány s egyben az egész Kanada legnagyobb városában. Vagy másképp nézve: az Újvilágban, Észak-Amerika földjén.
Március 10-e van.
,,Itt még tél van, Montrealban mindenhol az árnyékban nagy hókupacok. Minden kopasz, a fák, nincs semmi zöld. Az utak mentén homok, por, néhol géppel seprik a házak parkjaiban, a kertekben a száraz leveleket, néhol a bokrok ronggyal lekötve, így védik a fagy s a szél ellen. Hideg, erős a levegő! Egyfolytában szél van, még június végén is hozhat fagyot a szél, mondja házigazdánk. Forró a nyár, rövid az ősz, hét hónap a tél. Hát, bizony hosszú.? (B. I.)
Itt minden más, és semmi sem más. Dimbes-dombos, hegyes-völgyes a táj, akárcsak otthon, Erdély földjén. És mégis más. Talán a táj lelke. Talán az épületek természete. A száguldó kocsik rengetege. Meg a tudat is jelzi, mondja: Amerikában vagy! Ez Amerika! Ez az Újvilág! Az Atlanti-óceán vízrengetege, kilométerek ezrei választanak el a szülőföldedtől. A hazádtól.
Az amerikai kontinens nyitott, észak-dél irányban húzódnak a hegyek, így a sarki eredetû légtömegek könnyebben betörhetnek az északibb tájakra, s erőteljesen befolyásolhatják az időjárás alakulását. Ám Kanada lelkét elsősorban mégsem az időjárás alakítja. Hanem az emberek! A történelem.
,,A kanadaiak hozzá vannak szokva, hogy ide emberek jönnek. Az egész kanadai társadalom tulajdonképpen bevándorlókból épült föl. Különös nem volt abban, hogy mi, magyarok is ide jöttünk. Engem mindig a munkám szerint ítéltek meg, amennyit dolgoztam, annyi előnyben részesültem. ?k elismerik azt, ha valaki dolgozik és eredményeket ér el.? (Detre Gyula)
Az évszázadok során e fél földrésznyi ország saját másságtudata is kialakult.
,,A legtöbb kanadai rossz néven veszi, ha egyszerûen csak amerikainak nézik őket.? (Draskói György)
Országukat demokratikusabbnak, emberibbnek érzik. Itt szociálisabbak a törvények, jobban védik az embert. Az élet is szerényebb. Az állam még a legelesettebbekről is gondoskodik. Még olyanok is, akik egy napot sem dolgoztak Kanadában - például egy-egy bevándorolt később érkezett szülője -, szociális segélyt kapnak. És a szociális segélyből szerényen bár, de meg lehet élni.
Hatalmas ország! Oroszország után a második a világon. Területe több mint százszorosa a Magyarországénak. Ám lakóinak száma alig több, mint kétszerese. Éppen ezért még mindig nyitottabb a bevándorlókra, mint a sokkal sûrûbben benépesített Egyesült Államok. Csak 1946 és ?58 között 1 794 000 új hazát keresőt fogadott be. Köztük magyarok tízezreit is.
*
Kanada első magyarjai 1874-ben már megalakították a magyar református egyházat bizonyos Kovács János lelkipásztor vezetésével. Nagyobb raj érkezett 1886-ban, amikor Eszterházy Pál gróf segítségével földéhes magyar parasztcsaládok százait telepítik a Saskatchewan tartomány mezőgazdasági területeire, a prérire, ahol a frissen épült vasút mellett saját falvakat hoznak létre: Eszterházyt, Kaposvárt és Békevárt... A herceg gondoskodását, nemzetféltését-mentését mi sem bizonyítja jobban, hogy nem otthonról segített a ,,kitántorgásban?, hanem: ,,Amerikából bányákból hozatta a munkásokat ide, s ezek szívesen jöttek, mert mind földmûvesek voltak, s itt földet nagyon olcsón kaptak. Nem ingyen, de olcsón. Azért jöttek Kanadába, hogy földjük legyen. A magyar parasztnak a föld a minden, anélkül nem tud lenni, s inkább a földet mûvelték, mint hogy bányában dolgozzanak, s Eszterházy volt, aki ide hozatta őket.? (Hermann Miklós)
Eme idegenbe rajzott magyarok 116 éves története önmagában is jelzi: mi lesz a sorsa idegen földön népünk messze sodródott fiainak, még akkor is, ha azok tömbben telepednek le. Kezdetben még él, erőteljesen él önmaguk megtartásának az ösztöne. Önerőből templomot építenek, s folyamatosan kérik már 1892 óta a magyarul beszélő papot. Amíg nincs, maguk között is tartják az istentiszteleteket. Aztán lesz lelkipásztoruk, jönnek az új generációk, fejlődnek, gyarapodnak a települések. 1930 táján közel ötszáz magyar család él ott. De közben hatnak az elszívó erők, a földmûvelés nem elegendő a fiatalságnak az otthon maradásra. Az 1960-as évek elejére majdnem elnéptelenednek a falvak. Amikor a közvetlen közelben a világ legnagyobb hamuzsírlelőhelyét fedezik fel, megélénkül az élet, de a bányásznak odaérkezők már más nyelvet beszélnek. A nyolcvanas évek elején a kanadai rádió magyar adásának munkatársai még találnak magyarokat, magyarul beszélőket.
,,Ott van Stokholm, az most Stokholm, de valamikor Sokhalomnak hívták, merthogy osztán a magyarok után jöttek a skandinávok, és azok elnevezték Stokholmnak. De ott már ötödik generációs magyarok is vannak. Sokan nevet változtattak, Farkast Wolfnak hívják, mert hát ugye angolul ez a Wolf a farkas. Ezekben a családokban nagyon sok belházasság történt az első telepesek gyerekei között, szegről-végről rokonok, s a negyedik generációban kijöttek a keveredés miatt a beteg, hülye gyerekek, úgyhogy majdnem minden családban volt ilyen. Én magam láttam őket??
,,Az ötödik generációsok teljesen felszívódnak, azok már nemigen beszélnek magyarul. A negyedik generációtól kezdve idegenekkel alapítottak családot, ennek ellenére kijött a betegség. Százéves évfordulójuk 1976-ban volt. Már két évszázaddal ezelőtt? ?k magyarnak tartják magukat, én oda mentem, be akartam menni, ott van egy apácarendház, öreg apácák vannak ott, és mondták, hogy menjek a faluba ott az út mellett, ott találok olyanokat, akik még beszélnek magyarul. Akkor odamentem, ott ült egy csoport férfi, s megkérdeztem, hogy beszélnek-e magyarul, s kiderült, az egyik közülük a helyi Történelmi Egyesületnek volt a vezetője, a legjobb emberre akadtam rögtön, az engem körbevitt. Ez Kaposváron volt. A katolikusoknál. Akkor lementem Békevárra, ott elmentem a helyi sajtóirodába, megkérdeztem, kit tudnak, hol vannak még. És akkor a békevári öregek közül még egy másodgenerációs öreg nénivel és bácsival találkoztam, a mama még énekelt is.? (Galántha Judit)
Ám a többség, köztük a magyar fiatalság ma már más nyelven beszél. És 2000-ben - a hírek szerint - már nem nyelvében él a nemzet ott, az amerikai kontinens belsejében, Winnipegtől 120 km-nyire nyugatra, a prérin. Pedig: ,,Itt nincs az az erős behatás, mozgalom, hogy beolvasztani minél előbb a bevándorlókat. Kanadába a multikulturalizmus, a nemzetiségeknek, a több nemzetiségnek a megtartása az elv. Sőt, a magyar iskolákat segítették anyagilag is, hogy az ő nyelvükön tanulhassanak a bevándorlók. Itt, Kanadában ez az előny megvolt, Amerikában sajnos nem volt ez így.? (Detre Gyula)
A XX. században is folyt a kivándorlási hullám. Jöttek a század elején, a két világháború között, és jöttek a II. világháború után, majd 1956-ban.
A világháború után nyugatra sodródottak, a kommunista uralom elől elmenekültek alkották az első igazán nagy hullámot.
,,A menekülők tömege nagyon nagy volt. Óriási! Na, de abból nagyon sok visszament! A magyar hadsereg! Kb. 300 000-400 000 ember maradt kinn. S ezek egy elég nagy százaléka került ide, Kanadába.? (Detre Gyula)
Aztán ?56 menekültáradata a másodikat. A fogadtatásuk más és más volt. A világháború utáni magyar népvándorlókat bizalmatlanabbul fogadták.
,,Menjenek vissza, Horthy-fasiszták! Így kiabált ránk valaki a templomudvaron. Minket úgy vettek még a magyarok is, hogy mi ?kommunista érzelmû magyarok? vagyunk. Mit sem számított az, hogy a kommunizmus elől menekültünk. Körülbelül másfél millió ember jött el.? (Detre Gyula)
Természetesen, más volt a fogadtatás ?56-ban, mert ,,akkor már ujjongott a világ, hogy mire volt képes a magyar nép, föllázadt az orosz uralom ellen, s mi akkor már kegyeltek voltunk külföldön?.
1956 szomorú tragédiájának ,,hála? 1957 után több mint fél évtizedig magyar tannyelvû egyeteme is volt Kanadának. Vancouver befogadta a soproni erdészeti egyetemet majdnem teljes tanári karával és diákságával. Nemcsak emberanyagot, hanem szellemi tőkét is hozva ebbe a hatalmas erdőségek borította országba, ahol a magyar szakemberek sokasága került vezető pozíciókba az erdészeti hivatalokban.
,,Az akkori bevándorlásügyi miniszter segítette kijönni a soproniakat. Húsz évvel később, mikor beszéltem vele, azt mondta, hogy politikai pályafutásának a koronája ez volt, hogy ő kisegítette ide a magyarokat, s ennek nagyon örül, mert a kanadai államnak nagyon, de nagyon jót tett ezzel.? (Draskói György)
Mindez múlt... Kanadai magyar múlt. Ám mi most Montrealban vagyunk. A nagy világváros szíve dobogását hallgatjuk.
*
Galántha Juditot, vendéglátó asszonyunkat Kovásznán, a Kőrösi Csoma Sándor-napok 2000-es rendezvényén ismertük meg. Maga is világjáró, világfelfedező alkat. Pécsről indult el, ahol alig túl a huszadik életévén több száz jelentkező közül őt választották ki a rádió bemondói állására. El is jegyezte ezzel magát a szakmával. Amikor 1968-ban ,,nem tért haza?, szinte detektívregénybe illő módon követteti a magyar rendőrség még Svájcban is, s kevésen múlott, hogy a Montrealba induló repülőgépről is le nem szedték. A repülőgép személyzete ,,rendben találta az iratait?, s nem egyezett bele az utasa ,,zaklatásába?.
,,Valószínû, azért voltam olyan fontos, mert én a rádiónál voltam, olyan hülye becsületes voltam, hogy megírtam nekik, én nem akarok hazamenni, ez nagy politikai fenéken billentés volt. Anyámékat megfélemlítették, egy ideig gyötörték őket, s mindenáron azt akarták rábizonyítani apámra, hogy én kémkedtem valakiknek, vagy tudtam dolgokról, s engem muszáj megfogjanak s visszavigyenek. Hát én nem kémkedtem senkinek, én nem ismertem senkit a belügyesek közül...? (Galántha Judit)
Kanadában is a szakmához sodródik, a Kanadai Rádió nemzetközi adása magyar szerkesztőségének lesz a munkatársa, majd utolsó éveiben - az adás felszámolása előtt - vezetője. Vágyai keletre viszik, bejárja Kőrösi Csoma Sándor útját, eljut Ladakba, Puktálba... s el is jegyzi magát Orbaiszék nagy fiának sorsa követésére. Angol nyelvû füzetet jelentet meg Csoma kutatásairól, tudományos konferenciákon vesz részt, így jut el Erdélybe, ahol könyvet jelentet meg kutatásairól, útjairól, majd a Csoma-konferenciák vonzkörébe is kerül. S most - miután pár nap előtt ismét Kovászna vendége volt, átvette a Kőrösi Csoma Sándor-emlékérmet - ,,megfordult a világ?, s Montrealban folytathatjuk beszélgetéseinket. Galántha Judit sorsa jellegzetes nyugati sors, magyar sors. A legmagasabbról - mint a rádióadás vezetője, mesés fizetéssel - a legmélyebbre zuhant. Állás és használható szakma nélkül marad. Újra ,,szakosítja? magát, s Kelet-vonzalmából táplálkozva megfelelő szakképesítés után mint tibeti gyógyász tartja fenn magát, s magyarként éli a ,,szabad úszás? rizikókkal terhes, örök feszültségteli életét. Ott, Kanadában, ,,a világ másik felén?.
,,Én úgy érzem, hogy Kanada az én hazám, én ott csak jót kaptam, nekem ott minden lehetőség megadatott, úgy, ahogy én azt kívántam, ahogy én azért dolgoztam, engem igazából ott senki sem gáncsolt el, hogy ez egyéni szerencse-e vagy adottság kérdése, nem is tudom, hogy ez mi, én csak jót mondhatok, és szeretek ott lenni. Én ezt megszoktam. Én ott jobban otthon vagyok, mintha most elmegyek Pécsre. Vannak emlékeim, nagyon szép emlékek, de annyira a múltat jelentik, hogy annak semmi köze a jelenhez. Azok az utcák, ahol én valaha jártam, már másak. És ez az emlék már csak bennem van, már csak bennem van meg az az utca, ahol én egykor éltem. Ezek olyan dolgok, hogy ami a múlt, az a múlt, ami a jelen, az a jelen, a kettőt nem lehet összekeverni. Valahogy úgy érzem, hogy nekem szerencsém volt, én ezért hálás vagyok a sorsnak, és meg vagyok elégedve a sorsommal.
Hogy magyar vagyok, az nekem nagyon sokat jelent. Mert ez egy kultúra, egy hovatartozás, egy szellemi hovatartozás, egy megfoghatatlan hovatartozás, annak ellenére, hogy nemigen járok magyar társaságba, nemigen tartom a kapcsolatot az ottani magyarokkal, amíg tartottam is, csak általában, hivatalból tettem, mert valahogy sokszor nem úgy viselkednek a magyarok, ahogy illene és ahogy kellene. Egymással szemben egymás között, és ilyenkor jobb távol maradni tőlük. Ám ettől független az, hogy magyar vagyok, az nekem rengeteget jelent, s az egyfajta identitást ad, egyfajta hovatartozást, egyfajta kulturális gyökeret, egyfajta intelligenciát, mûveltséget, az őseimet, azt a földet, ahonnan én valamikor is elszármaztam, ilyen értelemben jelent valamit.? (Galántha Judit)
Bernád Ilona-Gazda József