
Április 12.
Éjjel felébredek három után, s csak öt óra körül tudok visszaaludni. Otthon már délelott van. Nappal esem le a lábamról, olyan fáradt vagyok a túlfeszített készülodés, utazás, óraeltolódás miatt. Sokat gondoltam, gondolok Istvánra. Az este írtunk levelet neki, a családnak, barátoknak, másoknak. Délután ragad le a szemünk, hiszen otthon este, éjszaka van. Jóska is pikkeli magát, magnóval a kezében. (B. I.)
Ám az éjszakán és a reggelen túl jön a munka, sorsok fürkészése, vágy, hogy betekinthessünk az emberek lelkébe. Amerika magyarjainak lelkébe.
Ahogy Detre Gyulát - ezt a közel nyolcvanéves embert hallgatom, arra gondolok, vajon nem elfogult az egykori ,,fonökével? szemben? Vagy tényleg így volt? Ennyire hamis, ennyire torz a történelemképünk? (G. J.)
Tényleg? Belénk sulykoltak egy téves, nemzetellenes történelmi képet? És képtelenek vagyunk a fa mögött meglátni az erdot? Meglátni a kényszerhelyzetet? Ez az egykori katonatiszt, Szálasi Ferenc ,,fentragyogásának? és ,,lefele zuhanásának? - milyen szomorú, zuhant vele a haza, veszett újra Magyarország - szemtanúja, testorparancsnoka be másképp és másnak látja a magyar történelem egyik legszörnyubb korszakának tragikus, de mindenképpen kulcsszerepet vállalt hosét. Másképp és másnak látja 58 év távlatából, onnan, Amerika földjérol tekintve vissza, ahol o, az egykori testorparancsnok a számkivetettségben is becsületet tudott szerezni a magyar névnek.
Én magyarnak tartottam magamat, és nem szerettem azt, ha idegen országnak az emberei vagy tagjai masíroznak az utcáinkon. Mikor aztán ez mégis megtörtént, minket október 3-án vagy 4-én berendeltek Budapestre. Soroksárnál voltak az oroszok, s úgy volt, hogy bevetnek ellenük. Régi szokás volt fiataloknál, hogy mikor háborúba indulnak, elotte gyorsan megnosültek... Megnosültem hát október 11-én. Október 15-én jöttek be a német tigrisek, mentek, vonultak fel a várba, akkor már tudtuk, hogy itt valami következik. Megkaptam a parancsot a parancsnokomtól, hogy vezessem fel a várba a zászlóaljat, átadta nekem a zászlóaljparancsnokságot is. Mikor vonultunk fel az Ostrom utcán és a Bécsi Kapu alatt, az ablakokból virágokat dobáltak, hogy végre magyar katonát látnak, addig mind csak németek és németek vonultak, s már nem is tudták, hogy van-e egyáltalán magyar katona. 11-kor megérkezett Szálasi, s akkor rövid beszéddel kinevezte a zászlóaljat, s attól kezdve a vár orségét láttam el.
Ettol kezdve Detre Gyula közvetlen közelrol szemlélte az új ,,vezért?.
Csobánkán lakott, nem akart bejönni a várba. Horthyt tisztelte. Azt mondta, o nem Horthy helyét akarja. Ahogy belépett a vár udvarába, mindjárt bal felol volt egy katolikus kápolna, ahová bement, és csak a templom után ment a hivatalába, és kezdte el a munkáját. Ereje szerint védte a magyar érdekeket, és védte a zsidókat is. Kijelentette, hogy o nem akarja odaadni a németeknek oket, mert kinn a magyar katona harcol a frontokon, s nekünk is szükségünk van munkásokra, helyettesíteni kell oket? Ezzel érvelt.
Szörnyu dolgokat lehetett hallani a nyilasok kegyetlenkedéseirol!
El ne felejtsük, a nyilaskeresztes párt más volt, és a hungarista párt más volt. Szálasi hungarista volt, csak fuzionált a nyilaskeresztes párttal, mert úgy, ahogy most is, ha a pártok nem elég erosek, akkor koalícióba lépnek, fuzionálnak más pártokkal, hogy azoknak a szavazóit is megszerezzék. O mikor a hungarista pártban volt, Hubait kizárta, mert túl nagy németbarát volt, s túlságosan a német nemzetiszocializmus mintájára akarta a pártot átszervezni. O nem értett egyet ezzel. S tudták ezt a németek is. A Gestapóval oriztették. Egyszer, amikor vele voltam mint testor, az orséggel együtt észrevettük, hogy a Gestapo követ minket. Mikor ezt mondtuk neki, azt mondta, hogy nem érdekli ot. Ekkor mondta: ,,tagadjanak meg engem, tagadják meg a pártomat, elso a nemzet érdeke!? S amikor közeledett a vég, egy repülogép állt rendelkezésére, meneküljön Spanyolországba, Frankóhoz. Azt mondta, o nem menekül, o nem csinált olyant, amiért neki menekülnie kellene. O vállalja a következményeket. S nem volt hajlandó. Kétszer volt ott, a második alkalommal már nagyon mérges volt, ott álltam az ajtóban, hallottam, ahogy kiáltotta ,,Kérem, ezredes úr, megmondtam, én nem menekülök, állok a magyar büntetobíróság, igazságszolgáltatás elé!?
Detre Gyula ma is elérzékenyedik, amikor ezeket az emlékeket idézi. Aztán már Amerikáról beszélgetünk.
Amikor valaki - mindig a magyarok közül - próbált áskálódni, hogy Szálasinak voltam a testore, az én munkahelyemen a fonököm odahívott: minket nem érdekel, hogy te hol voltál Magyarországon, milyen pártokban voltál, nekünk az a lényeg, hogy te elvégzed tökéletesen a munkádat, minket csak ez érdekel. Szóval, megbecsülték a jó munkást itt is, mint ahogy mindenütt az egész világon. A magyar munkást nagyon szerették. S bár mi Kanadával soha nem voltunk ellenséges viszonyban, ok mégis az amerikaiakkal és az angolokkal együtt ellenségnek tekintettek. Tehát mint volt ellenség s mint magyar királyi katonatiszt, én folytattam a katonai repülogépgyár megbízottjaként ártárgyalásokat a kanadai kormány hivatalos embereivel. Ez nagy dolog volt, hogy saját erombol el tudtam ezt érni!
És magyarságérzésed, -tudatod tompult az emigrációban?
Bár tompult volna! Sokkal jobb lenne, kevesebb lenne a problémám önmagammal!
Aztán a családjáról, gyermekeirol érdeklodünk.
A fiam László, és nem Lesley. Az amerikai hadsereg katonája volt, harcolt Vietnamban 13 hónapig, sebesült is....
A gyerekeknek nagyon nagy problémájuk volt az iskolában, hogy csak angol volt, hazajöttek, itthon csak magyar szó volt, így tudtam oket megtartani magyarnak, itthon csak magyarul lehetett beszélni, s akkor nemegyszer elofordult, hogy a fiam azt mondja, apu, ezt nem értem, hogy az iskolában angolnak néznek, kanadainak, itthon pedig magyarnak, nem értem. Mi vagyok én? Nem tudom, mi vagyok! Ez egy nagy törés, egy nagy ellentét az iskola, a barátok, az utca és az otthon között. De hála istennek, mind a három gyerek magyarul tökéletesen beszél, olvasnak, írnak magyarul, a lányom még magyar iskolában magyart is tanított hosszú ideig, pedig itt született Montrealban. Ám sajnos, nagy baj van, mind vegyes házasságban élnek. Vegyes házasságot kötöttek. A harmadik gyermekem, a lányom egy ír emberhez ment hozzá, aki megtiltotta, hogy akár velem is magyarul beszéljen. S a gyermekével is a házban csak angolul szabadott beszéljen. Szóval, a vegyes házasságok miatt egyik unokánk sem tud magyarul. A lányom, az magyart is tanított itt, Montrealban, a Cserkészetben 16 évig volt, de a gyerekeibol egyik sem beszél magyarul. Így a hét unokám s a három dédunokám már nem magyar? Az unokám - akkor 16 éves volt - egyik alkalommal, amikor beszélgettünk a saját nyelvünkön - igen, a fiammal, ott volt az édesanyja is s az apja is, ugye az édesanyja, az lengyel -, azt mondja: apám, nem értem, miért nem tanítottatok meg engem magyarul, s te, anyám, lengyelül, akkor most három nyelven tudnék beszélni, s foleg értenélek titeket. Hallgattak! Sajnos, hiába volt minden, hiába volt a cserkészet 15-16 évig. Nem volt hiába, de azért mégis hiába volt, nem tudta megtanítani az unokáimat, hogy magyarul beszéljenek.
És akkor véget ért a láncolat? Teljesen véget ért a magyarsághoz való kötodés az utódaidban?
Nincs még lezárva minden. Azok a magyar gyerekek, akik nem beszélnek magyarul, de nagy bennük a magyar érzet, többet tudnak tenni az o angol vonalukon angolul, mint mi, magyarok, akiknél magyarul beszélnek a gyerekek. Ezek a gyerekek magyarnak vallják magukat, és a harmadik generáció, úgy néz ki, hogy visszajön, sokkal nagyobb magyarok, mint a második generáció. Nézd meg, az unokám, Alex odavan mindenért, ami magyar, s egy szót nem beszél magyarul. Nagyon érdeklik a magyar dolgok. S nagyon sok ilyen magyar gyerek van, aki már csak angolul beszél, de a magyarságát nem felejti. Van, aki azzal kezdi az angol nyelvu eloadását, hogy én magyar származású vagyok. Nagyon sok van ilyen. Szóval, megvallják a magyarságukat
Detre Gyuláné: Nincs mindenütt így. Az Egri házaspár gyermekei, unokái mind, egytol egyig tökéletesen beszélik a magyart, annak ellenére, hogy kijárnak a nagyvilágba, utca, és egyebek. De ott a szülok sulykolják. Így kell. Így kell. S itt van az én unokahúgom, akinek a férje szerencsére magyar, a kislánya szintén magyar, tökéletesen beszéli a magyart. Zsuzsinál, az biztos, hogy megmarad a magyar nyelv, még akkor is, ha idegenhez megy férjhez. És én bízom abban, hogy meg fog maradni föltétlenül. Olyan nem szabad legyen, hogy egy nép vagy egy nyelv végleg kivesszen még idegenben is!
Nógrádi Gyula kutatóorvos volt, mikrobiológus. Az eseményeknek inkább csak szemléloje volt a budapesti orvosegyetem tanáraként, 1956 szele mégis kisodorta ot is a nagyvilágba. Állást csak a francia nyelvu egyetem kínált föl neki.
Ha januártól szeptemberig megtanulok úgy franciául, hogy eloadni tudok, maradhatok, ha nem, akkor nem. Én megtanultam. Napi 15-16 órát dolgoztam, úgyhogy az nagyon fárasztó dolog volt, de szeptemberre már tudtam eloadni, s ezzel én fokozatosan mind jobb és jobb pozícióba kerültem a francia egyetemen, s azt a munkát folytathattam, amit Magyarországon elkezdtem.
Ám más lehetoségek között. Sorsa példázza: ott, kint mennyivel más perspektívák nyílnak meg egy magasan képzett értelmiségi elott. Ha sikerült ráhelyezkednie a ,,pályára?.
Meghívtak Svédországból, az Egyesült Államokból, meghívtak akkor Vancouverbol, és így engem az én egyetemem küldött, az összes utamat fedezte. Még a taxit is! Így én a világnak a nagy részét bejártam.
Ama kevés ember egyike, akik hosszabb idot tartózkodtak a világ egyik csodahelyén, a Húsvét-szigeten, ahol csodálatos szoboróriások orzik az emberi alkotó ero nagyságának emlékét.
A montreali egyetem rektora arra gondolt, hogy egy izolált közösségnek az egészségét kellene tanulmányoznunk. A Húsvét-szigetre esett a választás, hiszen az 5000 km-re van a Csendes-óceánban, távol mindenféle más kontinenstol és más szigettol. Így jutottunk el hát oda.
S a ,,titokba? A Húsvét-sziget titkába sikerült valamiféle betekintést nyernie?
Tulajdonképpen annyit vizsgálták, és olyan nagyszeru szakemberek vizsgálták? 1916-ban kezdodött, a British Museum egyik igazgatónoje, akinek a csendes-óeáni muveltség volt a szakmája, ez érdekelte ot, komoly kutatást végzett. És attól kezdve mindig többen és többet vizsgálták. Az utóbbi években egy norvégnek ragadta meg a figyelmét a sziget, elment oda, és o is írt könyvet róla. Én csak azt láttam, hogy az ott élo emberek nagyon barátságosak, engem nagyon szerettek. Különösen az egyik családdal nagyon jó kapcsolatban voltam. Ez abban nyilvánult meg, hogy ok adtak nekem lovakat, mert más közlekedési eszköz nem volt. Pontosabban úgy volt, hogy a helyi katolikus egyháznak volt egy teherautója, a másik teherautó pedig a miénk volt, a kanadai expedícióé. Tehát két teherautó volt az egész szigeten. És különben az emberek mindig lóval jártak, hogy nekem is rövidesen meg kellett tanulnom lovagolni ahhoz, hogy bárhová is eljuthassak. (Távolságok?) Kb. 70 km, alacsony dombok vannak. A legmagasabb kb. 300 m. Körülbelül száz szobor van, többé-kevésbé ép állapotban. Ezt nem én mondom, hanem aki a kutatásokat végezte ott. De a többi sérült - le van törve a feje, az orra. Aki ezzel a kutatással foglalkozott, azt mondta, leástak a földbe kb 3 m-re, s ha ezt folytatnák, akkor még legalább annyi archeológiai lelet kerülhetne elo, mint amennyit most az ottani múzeum oriz? Egy régi nagy civilizáció maradványai?
Én hívtam fel dr. Balázs Dénes figyelmét a Húsvét-szigetre, o földrajzkutató volt, s egy kicsit az én segítségemmel, mert én kértem az ottani barátaimat, hogy segítsenek rajta, lement Chilébe, és Chilébol átment a Húsvét-szigetre, és ott vizsgálatokat végzett. Minderrol könyvek jelentek meg. És ebben a könyvben, ami magyarul is természetesen megjelent, dr. Balázs Dénes elég sokszor említett engem, visszaemlékeznek, hogy ott voltam, és a helybeliekkel nagyon jó barátságba kerültem. Ok teljesen azonosak már a chilei vagy akármelyik más dél-amerikai néppel, ugyanúgy öltöznek, de ha akarnak valamit kutatni ott, a lányok felöltöznek ugyanúgy, mint a régiek, fejdíszt tesznek föl, a férfiak is megfelelo módon öltözködnek, táncokat mutatnak be és énekeket adnak elo. Ma már nem egészen ugyanaz a nép lakja. Kerültek oda franciák, van egy kínai család is, és sok chilei. Akkoriban, amikor ott voltunk, kb 900 volt a lakosság száma. Mindenki beszélte a húsvét-szigeti nyelvet. A múltkor olvastam egy újságcikket, s nagy megdöbbenésemre az volt benne, hogy csak hárman beszélik a régi nyelvet. Annyira nagy a külföldi befolyás.
Tehát: megvetette a lábát ott is a mulandóság. A világ uniformizálódása.
Bernád Ilona - Gazda József