A székelyföldi autonómia kérdését is szóba hozta minapi televíziós nyilatkozatában Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök. A Fidesz elnöke ezzel kapcsolatban kifejtette: Európa az autonómiák világa, ami más országok számára elérhető, az a székelyföldi magyarok számára is elérhető kell hogy legyen. Az autonómia Székelyföldön megvalósítható - vélekedett a politikus -, de erről jelenleg Bukarest nem hajlandó tárgyalni, márpedig az autonómia kérdése a demokrácia kérdése, és amelyik ország ezt nem látja be, az nem alkalmas az uniós tagságra, Románia viszont az unióba készül. Tiszta beszéd, ami azon kívül, hogy európai térbe helyezi a belpolitikai csaták martalékává lett kérdéskört, azt is sugallja, nem veszett fejsze nyele az autonómia ügye. Orbán Viktor szavai biztatásként hatnak tehát a székelyföldi magyarok számára, függetlenül attól, hogy ki-ki melyik erdélyi politikai szekértáborhoz érzi közelebb magát. Merthogy az önrendelkezés szükségességének mégiscsak a viták fölött kellene állnia.
Miközben tehát Orbán gondolatai mintegy azt sugallják, megvalósítható az autonómia, csak mindenekelőtt akarni kell, addig székelyföldi magyar politikusok újabban épp ennek az ellenkezőjét bizonygatják, mondván, azért nem lehetséges az önrendelkezés, mert a térség megyéi - Kovászna és Hargita - több pénzt kapnak az állami költségvetésből, mint amennyit oda befizetnek, úgymond Bukarest tartja el a Székelyföldet. Mondja ezt magyar a magyarnak, s a derék székely ennek hallatán igen-igen furcsállhatja, a nemjóját, hát temérdek sérelme, jogfosztottsága mellett mostanra még eltartottá is vált? E meglehetősen fura tézis hallatán sokan kérdezhetik, ugyan miért ostorozza e gyötört táj atyafiát éppen saját választottja effélékkel, hisz ha akarunk valamit, nem a mi dolgunk lenne bizonygatni, hogy miért nem lehet azt megvalósítani, a kifogásokat a nacionalisták úgysem lesznek majd restek elhallgatni. Mondják, harsogják ők, de ne magyar a magyarnak magyarázgassa, miért megvalósíthatatlan az autonómia. Ez ugyanis mindenekelőtt elvi kérdés, nehezen hasonlítható a politikai zsibvásárok adok-kapok jellegéhez vagy kizárólagosan pénzügyi tranzakciók mérlegéhez. Mert talán több annál.
Szóval, nem elég a székelyföldieknek, hogy egy századon át sújtotta őket kivándorlás, határváltás, kollektivizálás és államosítás, a kommunizmus mesterséges nagyipari szerkezete, most szembesülniük kell még azzal is, hogy eltartottakká is váltak. Pedig voltak ők egykor még Bukarestben is keresett mesteremberek, s azok, kik az elmúlt évtizedekben innen elmentek, mind tudást, szakértelmet vittek magukkal. S itt maradt, egyelőre túlélésre berendezkedett sorstársaik pedig tudják: alacsony bérüknek az adója is csekély, s ha nincs miből, hát keveset vásárolnak, emigyen pedig kevesebb a befizetett általános forgalmi adó, s az országos költségvetés pedig főként e két adónemből tevődik össze. Egyszerû tehát az ,,eltartottság? képlete, gazdasági fellendülés nélkül pedig marad a kiszolgáltatottság.
Summa summarum: ebben a sokszorosan hátrányos helyzetben valahogy mindig jobban esik a bátorítás, mint a lebeszélés. Ha nem is sikerül megvalósítani az autonómiát, legalább megpróbáltuk. Mert van, aki úgy tartja, csak az tekinthető elveszettnek, amiről mi magunk mondunk le.
Mózes László
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.