Márton Áron a soron következő, még az ő szervezőmunkáját dicsérő 1936-os marosvásárhelyi nagygyûlésen is fellépteti új vargavárosi munkatársát, reá osztva az egyik legfontosabb, az egyház szociális tanításáról szóló előadást. A következő években aztán Földi helyi és országos lapokban kíséri nyomon Áron püspök pályájának felívelését. Egyébiránt szerzőnknek rendkívül gazdag és roppant szerteágazó, a húszas évek derekán kezdődött, időben jó két évtizedet átfogó publicisztikája még összegyûjtésre és alapos mérlegelésre vár. Nemkülönben gazdag termésû novellisztikája. Magam a harmincas-negyvenes évek termését ismerem valamelyest, amelyben a már érintett falukutató munka mellett főleg az anyanyelvi kultúra és a nemzeti identitás őrzése, a nemzetiségi intézmények és az önrendelkezés ügyének védelme s végül, de nem utolsósorban a nép erkölcsisége, valamint a szegények és elesettek s a családok megsegítése áll érdeklődése előterében. Csupa olyan kérdések, melyekkel ma is nap mint nap szembetaláljuk magunkat. Aztán az olyasféle csábítások sem ismeretlenek manapság, amilyennek annak idején Földi ellenállt a románosítást sürgető prefektussal folytatott ,,párbaja? során, amely alighanem megér egy faláska kitérőt.
Amikor dr. Valeriu Bidut, a Brassó vidékéről ide került s magyarul jól beszélő kórházi főorvost megyefőnökké nevezik ki, Földi terjedelmes, és valljuk meg, az új vezető valamelyes jó szándékáról árulkodó interjút készít vele, ami kiemelt helyen olvasható lapjában. Ám alig telik el néhány hónap, s a prefektussá előlépett orvos édesgetéssel, majd kemény intézkedésekkel a magyar intézmények és szervezetek gyengítését vagy felszámolását kezdeményezi, láthatóan az egyre erősbödő asszimilációs politika kemény harcosává válik. Napirenden van az igen eredményesen mûködő felekezeti iskolák bezárása vagy nyilvánossági jogától való megfosztása s ezzel párhuzamos az ifjúság ,,elbutítását? célzó állami iskolák létesítése minden faluban a felekezeti alkalmazottak fizetésének háromszorosát bezsebelő tanítókkal. Ennek a vállalkozásnak a sikeréhez egyebek mellett tehetséges s a lakosság körében népszerû, lehetőleg bizonytalan anyagi helyzetû magyar értelmiségiekre van szüksége. Az erre kiszemelt Földit, céljának meg akarván nyerni, orvosigazgatói szobájába invitálta, s a vele folytatott beszélgetés rendjén külhoni diplomájának honosítását, lapjának bőkezû támogatását, országos hírû orgánummá fejlesztését ígérte, egyszóval fényes karriert csillogtatott meg előtte, s közben szelíden felemlegette népes családjával szembeni kötelességét.* ? azonban nem bizonyult hámba foghatónak, mint azt készséggel tette bizonyos Ferenczy György nevû publicista, aki valóban a főispán pénzén és szellemében Igazság címmel hetilapot indított Sepsiszentgyörgyön. Felesleges idézni ennek hasábjairól a magyar közéleti vezetőkre szórt útszéli rágalmakat, a népükhöz hû értelmiségiek gyalázását (szerinte Földi s tollforgató társai ,,pinkalovagok és magyarpárti sajtóbetyárok?, akik ,,uzsorabankok pénzén? dőzsölnek, s ,,Júdás-pénzért hazug és rágalmazó tendenciájú cikkeikkel a székelymagyarság elbolondítására törekednek? stb., stb.). A lap sûrûn visszatérő ,,tudományos? tétele a román többségû székely falvak elmagyarosítása. Így például a csernátoni ?tefan Ciutac lelkész-tanító egyik vezércikkében elpanaszolja Bidu prefektusnak s ,,olvasóinak? (ha voltak ilyenek!), hogy falujában, (?) Csernátonban ,,a száz évvel ezelőtt túlnyomó többséget alkotó román elem ma már mint kisebbség szerepel?. Csodálkozunk-e azon, ha ilyen helyzetben Földi se maradhat tétlen: jól átgondolt furfanggal, bravúros módon leplezi le az útszéli módon gyalázkodó, az asszimilációs politikát felvállaló ,,magyar? újságírót. Ez a visszavágás oly meggyőző erejû, kisebb botrányt provokáló, hogy fél év után a hírhedett lap kénytelen beszüntetni mûködését.
Egyelőre azonban Földi is önálló újság nélkül marad, a laptulajdonos Turóczy István ugyanis 1938-tól már nem tudja biztosítani az anyagiakat. Átmenetileg a rendszeres és csoportos falujáró népnevelő munkát is szüneteltetni kénytelen. Ahelyett egymaga, esetenként a gazdasági iskola valamelyik szaktanárával indul falumunkára egy-egy csoport gazdász ifjú kíséretében, akik illusztrálják az elmondottakat, s egyszersmind tanáruk szándéka szerint készülődnek a faluvezetői hivatásra. Újságírói munkáját természetesen egy percre sem szünteti be: ismét a Székely Újság szerkesztőjével szövetkezik, s rendszeresen ír a nagyváradi Erdélyi Lapokba és melléklapjába, a Néplapba. Hogy miről? Röviden azt mondhatnók, hogy a falusi és városi dolgozó rétegek s az értelmiség legégetőbb sorskérdéseiről. Így éri meg Észak-Erdély viszszacsatolását, s miután megírja Felszabadulás címû, azóta is kéziratban rejtőzködő egyfelvonásosát (magam nem juthattam hozzá), a reá jellemző módon már első írásai egyikében azok ellen szól, akik szolgai módon behódoltak, most pedig ,,tülekednek, magyarságukat fitogtatják?, holott mindenkinek a ,,dolgos magyar hétköznapokra? kellene felkészülnie, s feledni az ,,örökös ünnepet?. ? maga azonnal munkába is áll, s végre hasznosítva főiskolai diplomáját, 1940 őszétől a kézdivásárhelyi Leánygimnáziumban vállal rajztanári állást. Aztán egyévi oktatói munka után, 1941 őszén Háromszék vármegye mûvelődésügyi titkárává nevezik ki, s így családjával együtt átköltözik Sepsiszentgyörgyre, a megyeszékhelyre. Itt gyakorlatilag ugyanazt végzi megyei szinten, amit szûkebb pátriájában, Kézdi környékén annyi odaadással és hozzáértéssel elkezdett az előző évtizedben, csakhogy most népesebb előadórajokat küldhet ki a falvakba.
Ennek nyomon követése ma már szinte lehetetlen, annál többet árul el munkásságáról írói termése. Jelentős szerepet vállal a székelység kiemelkedő történelmi személyisége, Gábor Áron kultuszának ápolása terén. A sajtóbeli és közéleti megemlékezéseken túl előbb verset ír a negyvennyolcas hősről, majd nemes alakját, hősi küzdelmeit feldolgozó történeti regényt ír és jelentet meg Sepsiszentgyörgyön (1942-ben), melynek a következő évben a második kiadása is eljut olvasóihoz. Majd a közvélemény sugallatára hallgatva, 1943-ban a mû színpadi változatát is elkészítteti. A bemutatót pedig, híven eddigi s mostani népmûvelői elgondolásaihoz, nem bízza hivatásos társulatokra: színmûve nagy érdeklődéssel kísért mûkedvelő vállalkozásként került a közönség elé egymás után jó néhány székely városban: Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson s talán másutt is. (A vásárhelyi bemutatón alulírott, hetedikes kantai diákként, Gábor Áron segédtisztje, Nagy Sándor főhadnagy szerepét játszottam.) Bárha az ilyesféle, sokakat megmozgató ,,népszínházasdi? itt-ott konfliktusokkal jár, az író előtt Szakács Antal szentléleki kántortanító példája lebegett, aki annak idején a Perkő tövében az egész környéket lázba hozó előadásban vitte színre Nyirő Jézusfaragó emberét. Nem örvendhetett ilyenféle, bár igencsak rövid életû, látványos sikernek Földi publicisztikája, de alighanem az akkori idők egyik legszínvonalasabb és tanulságosabb termésével van dolgunk. A Sepsin kiadott Székely Nép hasábjain sûrûn találkozunk írásaival, melyekben tallózva azt látjuk, hogy lényegében korábbi tematikáját viszi tovább, némileg tágabb mederben.
* Erre nézve érdemes idézni önéletrajzából a prefektussal folytatott párbeszéd egyik drámai fordulatát. Amikor a szerkesztő ama kérdésére, hogy a megyefőnök és a közvélemény őt becsületes embernek tartja-e, elhangzik a határozott igen, Földi újra csak kérdez: ,,?És amit ajánlott, az becsületes dolog? Habozott, kereste a szavakat, mintha nem találna jó magyar kifejezést: - Ahogy vesszük. Én az Ön helyzetében becsületes dolognak tartom, mert mindenkinek az az első feladata, hogy önmagát és családját eltartsa a munkájával. - Doktor úr szerint tehát a pénz a lényeg?? Ön is pénzért vállalta a prefektusi állást? Csak pénzért? - Nem, nem. Én mint orvos többet kerestem. De így jobban szolgálhatom az én népem érdekeit. - Én is a népem érdekeit nézem, és azt szolgálom ezután is? - zárja Földi a beszélgetést. Földi innen aznapi kézirataival a nyomdába siet, ahol nem is álmodott fogadtatásban van része: ,,Nagyon csodálkoztam, hogy itt szó szerint idézték a nyomdászok a Biduval folytatott beszélgetésemet, és ezek a derék emberek őszintén gratuláltak a helytállásomért. Ez többet ért nekem, mintha ezreket adtak volna. Később aztán jelentkezett a beszélgetés fültanúja is, Csóka szobafestőmester, aki a rendelő előszobájában az orvosra várakozott, és az elsőtől az utolsó szóig hallott mindent. Természetes, hogy a hallottakat nem tartotta titokban, s így néhány nap alatt Vásárhely is tudta, hogy mit várhat Bidu doktortól és mit várhat tőlem.?