BEPANASZOLTÁK TŐKÉS LÁSZLÓT A SZIVOT-NÁL. Tőkés László a sajtó rendelkezésére bocsátott egy levelet, amelyet a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanács alelnökének, Virgiliu Leon Ţârăunak címzett egy vagy több ismeretlen személy.
A levél írója megkérdőjelezi a bizottság tevékenységének törvényességét, amiért az egyházkerületen belül végzett átvilágítási folyamat során állítólag nem értesítette írásban az ellenőrzötteket, s azt állítja, hogy a feltárás révén a püspök azokat a lelkészeket akarja hiteltelenné tenni, akik esetleg ellenében indultak volna a legutóbbi, illetve a következő püspökválasztáson. Bár utóbbin Tőkés nem vesz már részt, a levél írója gyanítja, mégis befolyásolni próbálja a jelöltek névsorát. Példaként Fazakas Sándor volt Várad-rogériuszi lelkipásztort említi, akit az egyházkerület vizsgálóbizottsága már egy ideje leleplezett. A levél írója szerint ,,a lista folytatódik". Molnár Jánost, a Szigorúan ellenőrzött evangélium című kötet szerzőjét azzal vádolja, hogy Tőkés megbízására vizsgálódik, a KREK igazgatótanácsának beleegyezése nélkül, és titokban információkat szállít a püspöknek. Végül arra kéri az alelnököt, tegye meg a törvényes lépéseket a folyamat leállítására. Tőkés László leköszönő püspök, európai parlamenti képviselő nagyváradi sajtótájékoztatóján cáfolta azokat a vádakat, amelyek szerint a szekuritáté besúgóinak leleplezése mindössze arra irányulna, hogy a püspöki székre pályázók névsorát befolyásolja. Virgiliu Leon Ţârău, a SZIVOT alelnöke válaszában pontról pontra megcáfolja a levél írójának feltételezéseit. Elmagyarázza, hogy a tanács a vizsgálatokban érintett minden személyt írásban tájékoztatott, illetve azt is, hogy Molnár János a bizottság engedélyével kutat a témában. A levél írójának kilétére Tőkésnek még nem sikerült fényt derítenie, de az alelnök válaszából kitűnik: a levél nem névtelen, és a SZIVOT pontosan tudja, kitől érkezett, hiszen a válaszlevélben személyes információk szerepelnek. Tőkés szerint azonban annyira bennfentes lehet, hogy akár a KREK-székházban vagy az igazgatótanács szomszédos székhelyén tevékenykedhet. ,,Ha a leleplezett besúgók személyazonossága megegyezik egy-egy püspökjelöltével, ez csakis a véletlen műve" — jelentette ki Tőkés. Hozzátette: nem hitte volna, hogy a szekus múlt feltárása húsz évnél is tovább tart majd a rendszer megdöntése után.
ELNÖKI PUSZI. Miután két évvel ezelőtt ,,büdös cigánynak" nevezett egy televíziós újságírónőt, az államfőnek a hét végén alkalma nyílt roma nőkkel ölelkezni. ,,Megcsókoltam egy cigány asszonyt, és nagy örömöm telt benne" — vallotta be Traian Băsescu, aki a Maros megyei ratosnyai hagyományőrző fesztiválon vett részt. A Gardianul szerint felesége csak mosolygott.