
- széljegyzetek múltról és jövendőről egy dokumentumfilm-fesztivál kapcsán Film.dok. Napok óta megállíthatatlanul pörögnek az első magyar-román dokumentumfilm-fesztivál képkockái Sepsiszentgyörgyön. A mai díjkiosztóval ugyan véget ér a versenyfilmek megmérettetése, de megmarad a remény, hogy úgy lesz majd, miként a főszervező Bukaresti Magyar Kulturális Intézet ígérte: a rendezvényt évente megszervezik, hagyománnyá válik. Mint minden jó kulturális kezdeményezésre, erre is nagy szükség van e térségben. Persze, a mostani vetítésekkor kiderült, messze még az az idő, amikor a dokumentumfilm közönsége (a szakmán és a média képviselőin kívül) terebélyesedni kezd. Lehet, nem is egy ilyen seregszemle feladata, hogy becsalogassa a szabad idejükben különben tévéképernyőre tapadt nézőket. Nehéz versenyre kelni a való világokkal, megasztárokkal, szappanoperákkal és társaikkal. Azt viszont mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy a napokban olyan filmek kerültek a nagyérdemû elé, amelyek zömmel fontos társadalmi kérdéseket vetettek fel, a filmek természetéből adódóan hús-vér emberek kerültek a néző elé, sajátos, olykor nehezen megoldható élethelyzetekkel. Ezekre persze lehet nem figyelni, legyinteni rájuk, de nem érdemes. Nézzük meg tehát a dokumentumfilmeket, holnap vetítik a díjnyertes alkotásokat!?
Duna Tévé. Noha filmfesztivál, mégis megkerülhetetlen annak a médiumnak az említése, amely a legtöbb - sorsunkat is érintő! - dokumentumfilmet tûzi a mûsorára, és amelyet a Kárpát-medencétől Amerikáig követhető. (Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, amikor magyarországi politikusok még mindig azt szajkózzák: határon belül sok a közszolgálati adó! Financiális sirámaik ellenében csak azon egyszerû emberek igényét lehet felsorakoztatni, mint a minapi háromszéki nyugdíjas asszonyét, aki tenyérnyi papírdarabra írta s hozta be szerkesztőségünkbe egysorosát: Az erdélyi magyarok igénylik a Duna Televíziót! Egyértelmû, hogy a dokumentumfilm-készítők alkotásai főként közszolgálati televíziók hullámhosszain juthatnak el nagyobb tömegekhez. Ebből a szempontból is felbecsülhetetlen a Duna - a fesztiválon bemutatott alkotások közül jó néhány már látható volt az adón. Persze, a sorból nem maradhat(na) ki a román közszolgálati televízió sem - nem csak a magyar adás révén! -, de ezen a téren lehet még javítani?
A múlt. Sára Sándor fesztiválindító filmje (Hazátlanok) utánozhatatlan nyitány volt, keretbe foglalta a többi vetítést: az életüket folyamatosan végigkísérő tragédiákra emlékező bukovinai székelyek sorsa (kiket végül a vajdasági Bácskába telepítettek) megrendítő történet - főként a személyesség, az emberközeliség (a szó valós és átvitt értelmében is, hiszen a közelről filmezett arcok mindenike egy-egy lap a történelemkönyvből) - a huszadik századról. Amelyet tudomásul lehet venni, vagy sem - kinek hogy tetszik -, de a filmesnek az a dolga, hogy megmutassa. Itt ismét érdemes visszakanyarodni a Duna Televízióhoz: a közelmúltban ért véget Cselényi László tizenkét részes, nagyívû dokumentumfilmje, a Sorompók. Ez hosszúsága miatt nehezen vetíthető egy fesztiválon, viszont az erdélyi határok változására reflektálók (Észak- és Dél-Erdély, kívül rekedtek és bent maradottak öröme, majd drámája), a négy évre emlékezők vallomásai szintén pótolhatatlan történeti képsorok. A filmben Lászlóffy Aladár kolozsvári költő hivatkozott a nagyapa 1944-ből származó intelmére: csak a fejekben ne legyen határ - ez sajnos most is időszerû.
Mit hoz a jövő? Paradoxális módon leginkább azok a dokumentumfilmek ragadtak meg, amelyek olyan helyzetekre villantottak rá, amelyeken még mindig lehet változtatni. Emellett a cselekvő, elhivatott ember bemutatása mindenkor példa értékû, legyen az akár ,,csak? egy olajos, szutykos mozdonyvezető, kinek mindene a vasút (Csúnya betegség). A hétköznapi történetek, mint amilyen például a juhászatról szóló filmkockák, nem túl érdekesek, mi több, a juhok és a télen magányában szomorkodó pásztor (?) pászítása Jan Garbarek muzsikájával (Esztena) a képtelenség határát súrolja; a román változat erre a témára (Úton) sikerültebb, de egy izgalmasnak ígérkező bácsgyilkossággal való indítás után megmarad a mioritikus, lecövekelt életmód tükrözésénél, ami azonkívül, hogy nehéz és hasznos, végtelenül primitív. Szintén román produkció az az érdekes történet (Lucy Castle Hotza), amelyben egy népzene iránt elkötelezett angol lány feleségül megy Ionhoz, a röghöz kötött máramarosi zenészhez, ám nem derül ki, szigetországbéli útjuk hova vezet. Aktualitásánál fogva - de nem csak! - kitûnő alkotás a kétségbeesés határán lévő verespatakiak drámáját és a súlyos környezeti pusztítással fenyegető, újkori aranykitermelés kezdeteit bemutató magyar film (Új Eldorádó). A produkció egészen friss, és a sorozatos bányaipari környezetrombolások felvillantásával nagy kérdőjelt biggyeszt a döntésre kényszerülő politikusok elé: a dollármilliókat felemésztő, kulturális örökséget fenyegető kitermelés első rombolásait már megkezdték, noha környezetvédelmi engedélyük a szaktárcától még mindig nincs. Ezt a filmet sürgősen be kellene mutatni a román (egyszerû, mert a nyilatkozók románul beszélnek) és a magyar televíziókban!
Fontos és érdekes. Talán bocsánatos bûn, ha a nézők egy része főként létkérdéseket - melyeket természetesen kép és tartalom összhangja kovácsol értékké - keres a dokumentumfilmben. És az is vállalható lokálpatriotizmus, hogy egyeseket jobban foglalkoztat, mi lesz a válaszúti elemiből Szamosújvárra kerülő, szórványsorsú magyar kisdiákokkal, mint az, hogy a budapesti mûvész - aki különben kiváló ,,mobilszobrokat? készít -, dacolva a fizika törvényszerûségeivel, megleli-e vagy sem az örökmozgó titkát.
Mózes László
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.