Marosvásárhely fekete márciusának tizennegyedik évfordulója úgy suhant el fölöttünk, hogy még megemlékezni sem nagyon volt időnk. Pedig nem tanulság nélkül való az a pár nap, hisz a seb, melyet a magyarságon az az eszeveszett diverzió ejtett, máig sem gyógyult be teljesen.
Mi is történt tizennégy évvel ezelőtt, a rendszerváltás hajnalán, mi riasztotta meg az akkori hatalmat? Egy egész Észak-Erdélyt átfogó néma és méltóságteljes könyves tüntetés a magyar oktatásért és egyetemért, és évtizedek tiltása után március 15. első szabad megünneplése. Észak-Erdély utcái, terei hirtelen megteltek a magyarokkal. Az keltett páni félelmet az akkori ideiglenesnek tetsző, de máig országló posztkommunista hatalomban - nem a hodáki parasztemberben vagy a marosvárárhelyi románokban -, hogy kérni fogjuk a minket megillető jogokat, az elkobzott, kisajátított, már-már feledésbe merült jussunkat. A decemberi felkelés hullámaiból kiemelkedett országnagyok hosszú életûnek bizonyultak, sokan máig a hatalomban terpeszkednek, méghozzá nem is akármilyen beosztásban. Most hirtelenjében a múlt héten miniszterelnök-helyettessé kinevezett Ioan Talpe? jut eszembe, aki a nagy decemberi földindulás utáni magányában - Ilie Ceau?escu botcsinálta katonatörténész irnoka volt - kiötlötte a Vatra Româneascát, a román nacionalizmus vasöklét, mely bizony jó ideig oda sújtott le, ahová gazdái parancsolták. Marosvásárhelyen ama gyászos márciuson egy magyar felirat volt az ürügy, ez indította el a pogromba átcsapó összetûzést, melybe a román hadsereg Petre Roman parancsára csak akkor avatkozott be, mikor a magyarok és a segítségükre siető magyar cigányok megfutamították az autóbuszokkal, teherautókkal Marosvásárhelyre szállított, alkohollal jól feltüzelt Erdélyért, a magyarok, Kincses Előd és Bolyai ellen harcba indított románokat. Szeszgőzös lelkesedésük és harci kedvük oly erős volt, hogy jelszavuk: Meghalunk, harcolunk, Erdélyt megvédjük! az elemi logika szabályait is lábbal tiporta.
Drágán fizettünk a tizennégy évvel ezelőtti fekete márciusért: le kellett számolnunk azzal az illúzióval, hogy a rendszerváltás után a legtermészetesebb módon visszanyerjük jogainkat, vagyonunkat, az anyanyelvû oktatást. A barbár események után tömegesen menekültek külföldre magyarjaink, nemcsak Marosvásárhelyről, hanem egész Erdélyből. Sok-sok illúzióval számoltunk le akkor. A baj, a veszély összevert, akár viharban a nyájat. Nagy kiábrándulás és csalódás, hogy most az RMDSZ egy tálból cseresznyézik azokkal, akik azt a becstelen márciust kitervelték.
Időközben valamelyest változott a román társadalom is, veszített agresszivitásából, beteges nemzetféltő magatartásából, útban Európa felé megszokott egy-két számára új, félelmet gerjesztő fogalmat. Már megtûri a magyar feliratokat, még nem a szobrokat, elfogadja a közigazgatási autonómiát, de fél a területitől, bekerült a politikai köznyelvbe a regionalizmus, de minden szinten tiltakoznak a föderalizmus ellen, s az önálló magyar egyetem változatlanul első számú közellenség maradt.
Sajnos, ha most valaki egy új Vatra Româneascával akarná megmenteni Romániát valamilyen kitalált és felpumpált magyar veszélytől, lennének, akik újra lelkesen kiabálnák a logikátlan jelszót: Meghalunk, harcolunk, Erdélyt nem adjuk! Mert a tömegmanipuláció nagymesterei köztünk vannak.
Simó Erzsébet
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.