Történelmünk: Sepsiszentgyörgy 1918-19-ben

2004. március 24., szerda, Archívum 2003–2007

(folytatás tegnapi számunkból)
Erdélyi és regáti románok
A tulajdonképpeni hatalomváltásról a helyi sajtó már nem számolhatott be, azt a katonai adminisztráció és az ostromállapot lehetlenné tette. Raffay Ernő kutatásai szerint: ,,A megszállók eleinte a székelyföldi színmagyar helységek közigazgatásába nem szóltak bele. Ennek az volt az oka, hogy a Romániát elhagyó német csapatok zöme a Déli-Kárpátok hágóin keresztül vonult vissza Németország felé, ezért a román megszálló csapatok csak a Keleti-Kárpátok szorosain át léphettek az ellenállás veszélye nélkül Magyarországra, így először a Székelyföldet szállták meg. Megfigyelhető, hogy itt sokáig még a városokban sem váltották le a magyar hivatalnokokat, hanem parancsokkal utasították őket kiszolgálásukra. Ennek az az oka, hogy a lakosság hivatalképes része teljes egészében magyar volt, s nem volt értelme az egyik magyar hivatalnok helyébe másikat állítani. A megszállás első hónapjában még Romániából sem ?importáltak? közigazgatási szakembereket, mint a későbbiekben tették.? 1918 decemberében és januárjában azonban már nem egy helyt katonai erővel iktatták be hivatalukba az új prefektusokat. Székelyudvarhelyen, ahol a városi tisztviselők megtagadták a hûségesküt, s emiatt 34-et letartóztattak, a többieket a hadsereg kényszerítette hivataluk ellátására. Az állásukból elmozdított köztisztviselőket az internálás veszélye fenyegette - sokan erre a sorsra jutottak -, ezért január végén menekültáradat indult meg körükből Budapest felé.
,,Január végén elérkezettnek látták Nagyszebenben az időt, hogy a Consiliul Dirigent szabályozza a közigazgatást. Rendeletet bocsátott ki, melyben tulajdonképpen szentesítette az addig történteket, s utat nyitott a még hivatalban lévő magyar tisztviselők elbocsátására. A rendelet kimondotta, hogy a megyék élére prefekt kerül, más mindenki a helyén maradhat, ha leteszi a hûségesküt. Bevezették a román hivatalos nyelvet; aki nem beszélte, egy évet kapott megtanulására. A rendelet szerint csak az a személy választható tisztviselőnek, aki a hivatalos nyelven kívül beszéli az illető vidék lakóinak nyelvét. Ez a látszólag demokratikus rendelet a magyarságot hátrányos helyzetbe hozta, hiszen bármely törvényhatóság élére kinevezhettek magyarul még tökéletesen tudó erdélyi románt, a magyar tisztviselők közül azonban még igen sokan nem beszélték az új hivatalos nyelvet. (?) Ezután rövdesen befejeződött a magyar közigazgatás felső rétegének megsemmisítése.? (Raffay Ernő: Erdély 1918-19-ben. Bp., Magvető, 1987, 225-226. o.)
Noha a román politikusok másként gondolták, a budapesti kormány, maga Károlyi Mihály is még úgy vélte, a román hadsereg a győztes antant megbízásából lép Erdély földjére, s a tartomány sorsát döntő módon önmagában ez még nem befolyásolhatja. Az 1919. év erdélyi eseményeire, az uralmi változásokra mégis leginkább két folyamat nyomta rá bélyegét. Az egyik a román katonai hódítás és a nyomában felállított katonai adminisztráció, ezzel párhuzamosan és annak félig alárendelten pedig a Nagyszebenben székelő Román Nemzeti Tanács törekvése, hogy saját kezébe vegye az országrész közigazgatását. A gyulafehérvári nagygyûlésen megválasztott nagytanács december 2-án a 15 tagú Consiliul Dirigentre ruházta át jogait. Ennek hatáskörét december végén szabályozták Bukarestben, a királyi kormány eleve a maga számára tartotta fenn a hadügyet, a külügyet, a vasutak, a posta, a távírók felügyeletét, a vámügyek, a bankjegyforgalom, a kölcsönügyek és az állambiztonsági szervek irányítását. A Kormányzótanács tehát, bár korántsem szuverén módon, de végül 1920 áprilisáig másfél éven át igazgatta az Erdélyi közügyek jó hányadát, s elmondható, Maniuék eredetileg nem gondolták, hogy beleszólásuk a hatalomgyakorlásba csak amolyan átmeneti intermezzó marad a román hatalmi berendezkedés folyamatában, s hogy a Nemzeti Liberális Párt amolyan statisztaszerepet szán nekik egy nagyobb ívû játékban, melynek tétje tulajdonképpen Erdély alárendelése volt a bukaresti nemzetállami centralizmusnak. A Consiliul Dirigent a román hatalom szálláscsinálójaként hibátlanul mûködött ugyan a békekötésig, de saját szerepét és az erdélyi polgárosodottabb társadalmi előnyök Románia javára való hasznosításának módját illetően utóbb illúziónak bizonyult, de a regátiakétól merőben elütő reményeket táplált. Hogy a békekötés (1920) után inkább a ,,katonai hódítás? és kevésbé az ,,egyesülés? logikája szerint alakultak a dolgok, az azonban nem rajta múlott. A Nemzeti Pártot ellenzékbe kényszerítette az ókirályságbeli politikum. Az égbekiáltó választási csalások, teljes kisemmizése a hatalomból olyannyira elkeserítették, hogy sem a király gyulafehérvári koronázásán nem vett részt, sem az 1923-as új alkotmányt nem szavazta meg. (Ezt Sándor József révén még a magyar érdekképvislet utasította el.)
No de egyelőre a királyság és a Nemzeti Párt együttmûködése, mézeshetei korszakánál tartunk. A manistákra kettős szerepet osztottak ki. A Consiliul Dirigent - írja Bárdi Nándor - ,,Törvényhozó szerv hiányában rendeletekkel kormányzott. Meghagyták a régi magyar törvényeket, köztük az 1868-as nemzetiségi törvényt (a ?magyar? kifejezést románra változtatva), de felfüggesztették a megyei és községi önkormányzatokat, és a tisztviselőket kinevezett alkalmazottakká tették. Mindezt ideiglenesnek tekintették, arra az időre, amíg az erdélyi közigazgatást román nemzetiségû tisztviselői kar veszi át. Ebben is megmutatkozott a Consiliul Dirigent kettőssége. A regionális, különálló hatalmi szervnek az volt a funkciója, hogy még a békeszerződés aláírása és ratifikálása előtt érvényesítse a román nemzeti érdekeket a megszállt kelet-magyarországi területeken, ahol a helyi közigazgatásban, a városi lakosság körében döntő volt a magyar és német polgárság túlsúlya. Ekkor került sor - a békeszerződés aláírása előtt - a román királyra esküt nem tett tisztviselők elbocsátására, a kényszerbérletekre, lakásrekvirálásokra, az ostromállapot bevezetésére, a magyar állami iskolák elvételére. Közben - mint már említettük - az erdélyi román vezetők alapvetően az Osztrák-Magyar Monarchia közigazgatási nemzetiségpolitikáját tekintették mértékadónak, a régióban magyar helyett román dominancia megteremtésével.? (Bárdi Nándor: Az erdélyi kérdés mint közigazgatási probléma. In: Magyar Kisebbség, 1998/1.)
Mint látni fogjuk, erre tettek kísérletet a régión belüli sajátos régióban, a Székelyföldön is, s hogy az itt legalább akkora vagy még nagyobb ellenérzést ébresztett, mint másutt, nem csoda. Ezzel a manisták a magyarságot mint potenciális pertnert jó időre elveszítették.
Amit nem szántak a nyilvánosságnak
Mi történt 1919-ben a megyeszékhelyen?
(Történelmi háttérként tessék hozzáképzelni az év nagy eseményeit: a magyar tanácsközatársaság három hónapját, Budapest román megszállását, Horthy bevonulását a magyar fővárosba, a párizsi béketárgyalásokat, 1919 végén Br?tianu lemondását és a Voitoianu-, majd Vaida-Voievod-kormány kinevezését. Utóbbi írja alá a Kisebbségi Szerződést, melyről Erdélyben hosszú hónapokig nem szerez tudomást a közvélemény).
A választ csak a Székely Nép 1920-as számaiból olvashatjuk ki, ugyanis 1919 januárjától az ostromállapot miatt a lap jó tizennégy hónapon keresztül nem jelenhetett meg. Mivel az 1920-as számokból már közöltünk tallózást Impérirumváltás a délkeleti végeken címmel a Háromszék 1994-es évfolyamában, most itt csak távirati stílusban foglalnánk össze, ami a következményekből kiolvasható.
- A lap megszûnése 1919. január végén alighanem egybeesett azzal, hogy ígéreteit megszegve, a nagyszebeni Consiliul Dirigent román prefektust nevezett ki Háromszék élére, leváltva dr. Király Aladár korábbi kormánybiztost. Ezzel a főispánságról természetesen a többi régi köztisztviselőnek is mennie kellett minden vezető állásból. Dr. Vecerdea lett az új prefektus, őt pár hétre rá dr. Vasile Pop követte, az alprefektus pedig dr. Roman Victor, aki különben nem volt ismeretlen a megyében, korábban ugyanis Oláh Viktor néven itt ügyvédkedett. A manista párt hívének számított.
- Megkezdődtek az internálások, köztisztviselőket is lefogtak. Folyik a középosztálybeliek menekülése. A magyar határon hónapokig nem lehet átjutni.
- Új emberek kerültek a járási szolgabíróságokra is, Sepsin pl. Vod? Ioan, Roman ,,subprefect apósa?, majd V. Rauca-R?uceanu későbbi prefektus.
- Másik döntő fordulat a régi rendőrök felváltása lehetett az újakkal, 1920-ban ugyanis a parancsnok is új, az állománnyal egyetemben. Hogy milyen nemzetiségûek, arra abból következtethetünk, hogy 1920-ban már azt kérik: a lakosság román beadványokkal forduljon hozzájuk, mert a magyar nyelvet nem ismerik, s fordítót nem áll módjukban alkalmazni. Az államrendőrség feje Maier néven román közleményeket juttat el a Székely Néphez.
- Mûködtek a hadbíróságok, ostromállapot volt, kijárási és gyülekezési tilalom, a magánháznál megszállt idegeneket is be kellett a rendőrségen jelenteni, ellenőrizték a szállodák forgalmát, utazni csak hatósági engedéllyel lehetett. A Székely Nép 1920-as évfolyamában megvert tisztviselőkről a általános megfélelemlítettség légköréről, durva hivatali stílusról beszél. ,,(?) ennél az embernél párosult a hiányos erkölcsi érzék a legnagyobb fokú neveletlenséggel (...) Akárhányszor előfordult, hogy a valamilyen hivatalos dologban hozzá fordult embert valósággal kirúgta az irodából, úrinőkkel pedig úgy beszélt, hogy más a kocsisával sem beszél? - jellemzi az alprefektust a lap szeptember 16-i száma.
- 1919. szeptember12-én következhetett be az is, hogy a Consiliul Dirigent megszüntette a szentgyörgyi, kézdivásárhelyi és udvarhelyi törvényszékeket, megtorlásként, mivel a bírák nem tették le a hûségesküt. A sepiszentgyörgyi törvényszéket a húszas évek elején (1923) külön kegyként alapítja újra a román kormány. A fellebbviteli bíróság Brassóban mûködött, a háromszékieknek, csíkiaknak emiatt rengeteget kellett utazniuk, ha peres ügyük akadt. A járásbíróságról nincs adatunk, talán végig fennállt, a szentgyörgyi magyar ügyvédtársadalom egy része is helyben maradt, bár valószínûleg a felszólításnak 1919 áprilisában, hogy tegye le a hûségesküt, nem engedelmeskedett. (Kolozsvárról november 5-én kiutasítják az esküt nem tett magyar ügyvédeket és jelölteket.) Az 1919. augusztus 24-én közzétett rendelettörvény az esküt nem tett tisztviselőket és ügyvédeket megfosztotta választójoguktól.
- Lakásrekvirálások folytak a hadsereg és a kinevezetett új adminisztratív tisztviselők javára, az új alprefektus például még bútorait is rekvirálás útján szerezte (l. Szacsvay Gyuláné panaszát 1920-ból. Székely Nép, 1920. szept. 16.).
- Az állami iskolák elvétele: a volt állami magyar tanítóképzőbe például gyalogsági lövésziskolát telepít az új hatalom. Popescu román tanfelügyelő vezeti a tanügyi hatóságot. Az állami román elemi Szentgyörgyön 1920-ban indul be.
- A román hadsereg átveszi a kaszárnyát, a katonai raktárakat, és új helyőrséget telepít a városba.
- Szentgyörgyi és árkosi gazdáktól hatalmas területet sajátítanak ki lövőtér létrehozása címén a mai köztemető szomszédságában. Kárpótlást ezért csak a húszas évek közepén kapnak Balás Ernő szenátor közbenjárására.
- Az utolsó magyar polgármestert, Bálint Dénest és a városi tanácsot végül 1920 áprilisában mozdítja el a Consiliul Dirigent utolsó cselekedeteként - eskütételre szólítja fel a köztisztviselőket, teljesen jogsértő módon, a békeszerződés ugyanis még nem mondta ki a döntő szót a város hovatartozása felől -, és helyettesíti kinevezett tisztviselőkkel, így Szentgyörgyre egy ügyvédjelöleltet: Cri?an Zahariát nevezik ki polgármesternek, akit korábban Krisán Zakariásként ismertek a városban.
- Kezdetét veszi az új tisztviselők behozatala. Egy év múlva írja meg a lap, hogy pl. az alprefektus rokonai foglalták el szolgabírói, jegyzői stb. hivatalok egy részét.
- Az új tisztviselői kar a volt kincstári tulajdont képező ökrök rekvirálásában jeleskedik. A felbomlott erdélyi hadseregtől és a németektől 1918 végén a háromszéki hatóságok sok ökröt vettek át, ezeket nyílt árverésen értékesítették a gazdák közt. 1919-ben az állatokat a román hivatalosságok elkobozták, a lap konkrét példákat felhozva megírta, nemegyszer a tiszviselők ,,saját zsebre? dolgoztak (pl. Voda vagy Rimbetiu főszolgabírók - Székely Nép, 1920. szept. 16.). A lap fényt derít a hatósági cukor elpanamázóinak üzelmeire is (l. ugyanazt a lapszámot).
- Bezárták a városi kaszinót, ezzel is a civil társadalmat akarták mintegy ,,befagyasztani?, a nyilvánosságot megbénítani. Az ostromállapot persze általános gyülekezési és kijárási tilalmat jelentett.
- Az országos választásokon - 1919. nov. 2-8. - a magyarság nem vett részt, saját párt híján még a passzivitás álláspontjára helyezkedett. A választói névjegyzékeket különben a magyarság mellőzésével állították össze. A román pártok listáin benevezett magyar jelölteket - Morvay Endre stb. - renegátnak nevezi a korabeli közvélemény és sajtó.
A listát nyitva hagynók, hátha akad még, aki családi emlékek, dokumentumok alapján megpróbálja kiegészíteni az 1918-as és 1919-es évek sepsiszentgyörgyi krónikáját. A Székely Nép, mint említettük, tizennégy hónapi szünet után, csak 1920 áprilisában kap újból engedélyt a megjelenésre.
Hibaigazítás: a tegnap megjelent első rész utolsó hasábjában a dátum helyesen: 1919. január 22.
B. Kovács András
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép