
Napokig nyugtalanított egy gesztus és egy félszeg mosoly, amely szemétláda mellett, egy utcasarkon született. Szegény sorsú ismerős lány matatott az ételmaradékok között. Amikor megpillantott, zavart mozdulattal megtörölte a száját. Mintha láttam volna már valahol, valamikor ilyen torokszorító emberi kiszolgáltatottságot. Mintha láttam volna már valahol, valamikor ilyen megalázó helyzetében is méltósággal viselkedni tudó embert.
Kezdő színész koromban egy orosz darabban idősebb pályatársam játszott egy kiéhezett asszonyt, aki a feléje nyújtott száraz kenyeret morzsánként vette a szájába, közben mosolygott félszegen, bocsánatkérően, megalázva. Tudtuk, hogy játék az egész, de mi, a partnerei mindig úgy megilletődtünk, hogy beszéddé forrósodott az előre betanult szöveg.
A színész apró lelki rezdülésekből, sikolyokból, félbemaradt szavakból, meg-megújuló hitből, félszeg gesztusokból, bujkáló reményből és egyéb titokzatos ,,csodaszerekből? megszülető teremtménye egy-egy emberi sors, a születése pillantában meg is hal. Tiszavirág-életû az ő alkotása. Kegyetlen igazság ez. De?
Élt egyszer egy híres színész, aki ama ritka pillanatok után, amikor játék közben sikerült a végtelenség nagy titkaival kapcsolatba lépnie, és ebbe a gyönyörû kalandba sikerült belerántania a nézőt is, e pillanatok után összekulcsolta kezét, és azt mondta: ,,Ma eljött az Isten!?
A már előbb említett pályatársam nagyon rég elhunyt, és képét is hiába keresném a színház előcsarnokában, de több évtized távlatából tanúsíthatom, hogy félszeg mosolya, kenyeret csipegető, tétova gesztusa ma is él bennünk, volt pályatársaiban. Él, mert hitelesíti az utcasarkon, szemétláda mellett száraz kenyérhéjat csipegető lány félszeg mozdulata.
Főiskolán tanárnőm volt Tanai Bella. Egy előadásban szerepe szerint várta férjét haza a harctérről. Dalolva teregette a frissen mosott ruhákat. Amikor közölték vele szerelmének halálhírét, nem volt sírás, hajtépés, énekelt, és teregett tovább. De a gesztusban és hangban benne volt a lélek vergődése. Viszontláttam ezt a gesztust a valóságban is. Halálhírt vittem egy jó baráthoz, aki kislábossal készült édesanyjához a kórházba. Amikor meglátott, mindent megértett. Nem volt sírás, hajtépés. A kislábos némán került vissza a tûzhelyre. De a gesztusban benne volt a lélek vergődése.
Több mint harminc éve Kolozsváron A parancsra tettem címû amerikai darabban egy törvényszéki tárgyaláson heves vita folyt arról, hogy az embertelen parancsokat meg lehet-e tagadni az erkölcs íratlan parancsai nevében. Váratlanul megszólalt az erkélyen valahol egy néni, és két háborúban elveszett fia nevében tanúvallomást tett a becsület és erkölcs védelmében. ?t akkor nem láttam. Hangját ma is hallom.
Március 27-én minden évben a színházat köszöntik a földkerekségen mindütt: színházi világnap van. De ajándék az évben minden olyan nap és óra, amikor a néző elindul a maga félelmeivel, reményeivel és kudarcaival, és elindul a komédiás is a maga félelmeivel, reményeivel és kudarcaival. Elindulnak egymás felé? És ha a találkozásuk pillanatában ,,eljön az Isten?, akkor talán megszületnek a másik emberben társat kereső ember gesztusai.
László Károly
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.