Riport: Szembekötősdi

2004. március 30., kedd, Archívum 2003–2007

Zöld János, alias Zediu János lészpedi ismerősünk meglátogatott a minap. János a Csupa csapás az élet címû könyvem és az elsorvasztott moldvai magyar oktatásról készített dokumentumfilmem egyik szereplője (Sepsiszentgyörgy-Budapest, 2000). Szívesen fogadtam, nem fordul elő mindennap, hogy könyvének-filmjének ,,hőse? keresse fel a szerzőt. János és felesége a kovásznai szívkórházban volt tizennyolc napos kezelésen, és ennek végeztével beugrott Sepsire, a régi ismeretség révén keresett fel, hogy megtudja, hogy s mint vagyok.
Fél évtizede, hogy a moldvai Lészpeden nála jártunk. A könyv és a film egyik legszínesebb ,,alakja?, jó humorú, iskolázott ember. Olyannyira az, hogy családi, baráti körben egyik-másik mondása szállóigévé vált. Mikor Tompos tanító úrral felkerestük, aki majdnem félszáz évvel azelőtt Jánost és asszonyát tanította a lészpedi magyar iskolában, s a tanító úr a deres hajára utalva megjegyezte: ,,sajnos az idő telik?, János rögvest rávágta, hogy ,,Sajnos, a miénkből telik, és nem a máséból.?
Moldvában az ?50-es években teljes körû magyar általános iskolai oktatás volt. 1949-1958 között több mint száz településen. Lészped az utolsó település, ahol megszûnt a magyar oktatás. A bákói magyar tanítóképző osztályok számára a tanítási gyakorlatot itt bonyolították le. Tudniillik akkor ilyen is volt: bákói magyar tanítóképző.
Manapság sokan versengenek azért, hogy a néhány moldvai településen bevezetett heti két-három magyar órát valami nagy vívmányként tüntessék fel, és közben mélyen hallgatnak, nehogy a dicsekvés fényéből valamennyit is veszítsen, hogy félszáz évvel ezelőtt nem egy-két órát tartottak magyarul, hanem az egész oktatás magyar nyelven folyt. Minden elismerésünk azon tanároké és tanítóké, akik a moldvai önkénnyel szembeszállva, a magyar oktatás misszióját vállalva, magukat üldöztetésnek is kitéve Moldvában is tanítanak, csak azt kifogásoljuk, hogy fennforgolódó politikusaink ezzel az oktatási ügyet rendezettnek tekintik, s a román hatóságoknak alájátszva egészen Brüsszelig hallatják szavukat, hogy Romániában a moldvai csángó kérdést is rendezték. Holott erről szó sincs, és most kellene ütni a vasat, amíg Románia is be nem tagolódik az EU-ba, mert akkor aztán bottal üthetjük a nyomát a moldvai magyar oktatásnak.
Zöld János mintegy öt évvel ezelőtt mondta el iskoláztatása történetét.
,,Én is úgy voltam, hogy négy osztályt végeztem románul, akkor megalakult a magyar iskola, az ötödiket elvégeztem magyarul, s akkor a hatodikat s a hetediket Sepsiszentgyörgyön. Oda a Magyar Népi Szövetség vitt el. Szentgyörgyön még voltak ketten: egy Klézséről, egy Forrófalváról. Mind a ketten elmentek. Az internátusi világot nem szerették. Nem akárki bírta ki. Fegyelem volt. S ha valaki nincs megszokva az ilyen benti élettel, a rendes programmal, ahol mindenkinek fejet kell hajtani, akkor otthagyja. Én felvételiztem volt a líceumba, de anyám, az Isten nyugtassa, nem engedett. Akkor jött bé az Isten-ellenes nevelés. Azt mondta: Nem akarom, hogy istentelen légy! Ültem itthon egy esztendőt, aztán elmentem a buhusi gyárba dolgozni. Festő vagyok. Nem vagyok autószerelő, a fiam hegeszt, én festem az autókat.?
Zöld János erdélyi taníttatása nem egyedi eset, mindannyian tudjuk, hogy a székelyföldi iskolákban az ?50-es években nagyszámú csángó gyermek tanult.
Érdemes a Tompos tanító úr szemével szétnézni az akkori Lészpeden: ,,Még megjegyezni kívánom, hogy az 1949. szeptemberi tanév kezdetén ugyancsak Lészpeden az első óvoda is beindult 22 gyermekkel. Kolozsi Margit kinevezett óvónővel.
A magyar iskola építését a katolikus egyház melletti területen kezdtük meg betonalappal, az oltatlan meszet személyesen szállíttattam Békásból egy Piatra Neam?-i teherautóval. Az asztalkát és a kis székeket Aradról hozták. A falvakon is egy-egy osztályterem építését elindítottam. Ezeket az iskolaépülethez toldották. Az építkezések befejezését nem értem ott. 1949 novemberében be kellett vonulnom tényleges katonának Tulceára.?
Ehhez a félszáz évvel ezelőtti nekirugaszkodáshoz képest a lészpedi csángók magyar nemzettudatát alakító körülmények történelmük során soha ilyen kedvezőtlenek nem voltak, mint ma. Amíg zárt közösségként és elszigeteltségben éltek, a falusi élet hagyományait, nyelvet konzerváló hatása azonos szellemi vonzáskörben tartotta a csángó közösségeket. Az azutáni idők sokféle nyitása szétzilálta ezeket a családi, kisközösségi kapcsolatokat.
Egy nagycsalád
szétrajzása
Zöld János kilenctagú családjából a hét gyermek öt évvel ezelőtti helyzetét a következőképpen rögzítettem anyjuk előadása alapján:
,,Pista elektronista, a másik tévéjavító, de el kell hagyja, mert nem érdemes. Az Ilona, az szövőgyárban van. Gyuri mûszaki iskolát végzett Brassóban a Steagul Ro?uban. Dízelista autószerelő. De az is felhagyta a mesterséget, mert nem érdemli meg. Nincs pénz, nincs kereset. Az autók rosszak, alkatrészek nincsenek. Van az Annám, az Szegeden van az egyetemen. Most ment el, húsvét után. Elvégezte a magyar tanári szakot, és most végzi a románt. Mert ugye, ameddig nálunk magyar nem lesz, addig a románt kell tanítani. A Kati, az férjhez ment. Az is volt egy évig a Nemzetközi Előkészítőben Budapesten. Megkezdte a tanulást Szegeden, de nem bírta. Lőrinc, az lakatosmesterséget tanult. Benedek most kell érettségizzen. Piatra Neam?on tanul. Autószerelő. Mind beszélnek magyarul, nem éppen olyan jól, mint én, úgy, ahogy Lészpeden szokás.? (Nevet.)
A Zöld család jelenlegi állapota: négy fiú. Pista, Lőrinc, Benedek és Dániel, az unoka Olaszországban dolgozik. Rómában, a reptér mellett. Benedek négy esztendeig nem jött haza, mert igazolvány nélkül többet nem engedték volna vissza. A fiúk autószerelők, építkezésen dolgoznak, Benedek egy étkezdében raktáros. Mindannyian megtanultak olaszul. Állampolgárságuk után románoknak tartják őket. Ragadjuk ki a Lőrinc esetét: egy évig Izraelben dolgozott, azután nem egészen másfelet Német­országban, négy éve Itáliában van. Öt nyelven beszél - magyarul, románul, németül, olaszul, angolul. Kinti keresetéből Lész­peden épített házat, nagyot, szépet, most a bútorzatra gyûjti a pénzt. A Zöld testvérek és két unoka Rómában a ,,románok? alvárosában lakik, itt tíz lészpedi família keresett szállást, majdnem mind rokonok.
Anna, aki Szegeden szerzett tanári oklevelet, olasz mérnökemberhez ment férjhez. Az olasz csizma sarkánál élnek egy nem túl nagy faluban. Az olasz férj is nagycsalád tagja: hatan vannak testvérek. Annának két gyereke van, Alesiu és Anna. Zöld János megfogalmazása szerint a férje után kell hajoljék, ennek ez a rendje. Budapesten ismerkedtek össze, az esküvőre a szülőket is meghívták, az Anna férje is járt Lészpeden meg Lujzi­kalagorban is.
Elmarad ,,a jó anyai
dolgok? behozatala
Egy füst alatt felgöngyölítem a lészpedi munkavállalók helyzetét. Az adatok hozzávetőlegesek, de a jelenséget magát jól szemléltetik, és megdöbbentőek: Saponyol­országban 65-70-en, Olaszországban 100-150-en, Németországban mintegy 60-an. Volt idő, amikor Izraelben 600-an dolgoztak.
A család két férfi tagja Magyarországon, de a lakosság többsége a nyugati államokban szívesebben vállal munkát. Jobban megfizetik, a bürokrácia nem sújtja annyira őket, mint Magyarországon.
Zöld János öntudatos magyar ember, tudja, jobb lenne, ha Magyarországra ,,szívnák ki? a munkaképes lészpedieket, mert onnan hozhatnának ,,jó anyai dolgot?, magyar nyelvtudást, kultúrát.
Egyszerûen érthetetlen az a tudatos nemzetpusztítás, amire egyes magyar hatósági ügyek intézői és a magyar értelmiség egy rétege elmûvel a határon túli magyarság végleges elvesztésének dolgában. Ez különösen megdöbbentő a moldvai magyarság, az egyetlen olyan nemzetrész esetében, amely a magyar nemzet testén egyetlenként tud pozitív népszaporulatot felmutatni. A magyarországi, erdélyi, vajdasági demográfiai mutatók katasztrofálisak, néhány évtized múlva hét-nyolc milliós anyaországi magyarságról beszélnek, és ennek ellenére a kettős állampolgárság megszerzésének könnyítésében, a munkavállalási feltételek javításában úgy viselkednek, mint a mesék gonosz mostohái.
Ehhez az elszakított nemzetrészeket végleg elszakító stratégiához propagandisztikus hátszelet biztosítanak honi választott nagyjaink. Tizennégy év alatt nem sikerült egy magyar érdekeltségû pénzintézetet létrehozni, hogy az idegen kézre kerülő székelyföldi ingatlanvásárlást valamennyire mérsékeljék. Ez csak egy példa a ,,merjünk kicsik lenni? nemzetpusztító program kivitelezésére.
Vajdasági lapból olvasom, hogy a napokban Glatz Ferenc a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt zajló tanácskozáson jelentette be, az autonómiát kisebbségpolitikai eszköznek tekinti - a kettős állampolgárságot nem.
Kovács László és Markó Béla legutóbbi találkozóján az autonómiaügyben igenlően nyilatkozott, de nem tartják időszerûnek. ,,Majd meglesz lajtorjához két hét.? ,,Még nem érett meg az idő?. ,,A társadalom nincs felkészülve rá? - tapicskolnak egyes politikusok maguk előtt az átlátszó demagógia latyakjában, holott ők is tudják, hogy Románia esetleges uniós csatlakozása után erről majd nem is esik szó, gyerekeink, unokáink számára majd nyitva áll a kapu, mint a Zediu-Zöld család fiainak a románná váláshoz az olasz csizma valamelyik száránál vagy a sarkánál.
Méghogy nem értek meg a feltételek - a társadalom stb. - az autonómia kivívására? Hatszáz évvel ezelőtt Székelyföld erre alkalmasnak bizonyult? Mi történt volna, ha a Moldova Köztársaságban élő néhány ezer gagauz arra várt volna, hogy az autonómiához ,,nélkülözhetetlen érettséget? elhozza az angyal vagy a Mikulás? Az önálló állami létre kelt afrikai államoknak hány száz évig kellett volna még várniuk, hogy a társadalmi változások a gyenge kalória értékû lignitállapotból antracittá nemesedjenek?
Egyik politikusunk azon búsong, és azért vagdalkozik, mert az autonómiaigénylők néhány, az Olt bal partján lévő magyar települést lehagytak a térképükről. Csak ennyi a baj? Hát vegyen egy ollót, és ragassza vissza! És hogy nem autonómiát, hanem inkább ,,magyar megyét? kellene kérni. Miért? Az ,,autonómia? még nem is az ,,ördög nyelvéhez? tartozó szó, amitől ilyen mértékben kellene menekülni.
Lám, erre már Kovács külügyminiszter is rájött, mint a kokárdaviselés felette szükséges voltára, amennyiben némi szavazatokat akar szerezni a közelgő választásokon. Most már autonómia dolgában is egymást érik a kedvező nyilatkozatok. A tettek kevésbé. Itthon pedig még formailag sem adnak egy likas petákot az autonómiáért, brutális egyszerûséggel parancsolnak ránk egységet, kérnek tőlünk voksot.
Kérdezem Zöld-Zediu Jánost, hogy a ?90-es évek nagy nekilendülése után hogyan állnak Lészpeden a magyar ügyek felkarolásával?
Sehogy. Minden elakadt. A győri Jáky Teodóz atya keresi fel néha őket. Közösen rávettek egy fuvarozással foglalkozó vállalkozót, hogy Lészpeden szereljenek fel orvosi rendelőt. ,,Öt hetet úgy jártam, mint a szembekötősdi játékban? - mondja. Sem a pap, sem a hatóságok nem segítettek. A megszüntetett magyar iskola termét kellett volna felújítani. Nem sikerült.
Szembekötősdi játékba keveredtünk, mint a lészpediek.
Vajha lesz-e valaha is kilátásunk a kendő alól, ha dolgaink rendezése a mostani mederben marad?
Sylvester Lajos
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép