
Újabb kötet, ezúttal a 19. került ki Albert Ernő, az ismert sepsiszentgyörgyi néprajzos mûhelyéből, s lehetetlen nem elismeréssel adózni ennek a szorgalomnak. Eme átlagon felüli termékenység egyik magyarázata ugyan az, hogy a nagy sikerû Háromszéki népballadák után a rendszerváltásig a mostoha körülmények gáncsolták a szerzőt a gyûjtött anyag további részének publikálásában, de aki ismeri, tudja, alkotó- és kutatókedve is új lendületet vett a kilencvenes években. Mindez párosulva rendkívüli kitartásával és lankadatlan munkabírásával hozta létre azt a teljesítményt, melynek útját a nyilvánossághoz már a maga alapította Albert Kiadó egyengeti.
Otthonról haza
A minap megjelent kötet, A halál völgye. A határőrség szenvedése, 1761-1764 (Sepsiszentgyörgy, 2004) is az utóbbi évtized levéltári kutatásainak gyümölcse - s bizony többrendbéli lakatoknak kellett lehullniuk a levéltárak kapuiról ahhoz, hogy megnyílhassanak az ilyen jellegû érdeklődés előtt. Ezúttal a székely história egy fordulópontjáról: a madéfalvi veszedelemről készült összefoglalás háromszéki vonatkozásokkal is kiegészítve. Az össz-székely történelem átfogó sorskérdései iránti érdeklődés egyáltalán nem idegen közvéleményünk és közéletünk mai irányultságától. Albert Ernő úgy látja, személyes pályája is hordozza e tanulságot:
- Többször elgondolkodtam azon, mit is jelentett életemben az a kettősség, hogy gyermekkoromat Csíkban töltöttem, s egyszer csak Háromszéken ébredtem fel. Csíkdánfalván születtem, ott szívtam magamba az élet, a természet szépségét, onnan jártam középiskolába és mentem később a kolozsvári egyetemre. 1954-ben Szentgyörgyön kötöttem ki, azóta itt vagyok itthon, de úgy, hogy mindig megmaradtam csíkinak, miközben folyamatosan lettem háromszéki. Ha Csíkba hazamentem - onnan Háromszékre hazajöttem.
Történelmi hétköznapok
A halál völgye címû kötet is a korszak és az egész Székelyföld összefüggéseibe helyezi a madéfalvi vérengzés előzményeit és következményeit, mi több, az indíttatást megírásához személyes élmények adták meg:
- A madéfalvi veszedelemről szóló történetek gyermekkorom óta foglalkoztattak, először a tanítómtól hallottam az öldöklésről. Emlékszem, milyen áhítattal néztem meg először az emlékmûvet. Bátyám cserkész volt, és elindult gyalog, hogy az emlékmûvet lerajzolja és a szöveget lemásolja. Nagyon szép rajzot készített, a szép szöveg mennyire tetszett nekem! Bár vágytam rá, fiatalabbként se cserkész, se levente nem lehettem, de számtalanszor megtettem a húsz kilométeres utat Dánfalvától Szeredáig, s az emlékmûnél mindig megálltam. Néha bementem, elgondolkodtam, szinte láttam, hogyan égett a falu.
- Legalább tíz éve járok a sepsiszentegyörgyi állami leváltárba, ahol főleg a cselédek sorsa után kutattam, s véletlenül került a kezembe az első 1763-as irat, mely már kapcsolatba hozható a madéfalvi történésekkel. Rájöttem, hogy a kérdés háromszéki oldala jórészt feltáratlan, keveset írtak arról, milyen szerepet játszottak az itteniek az eseményekben. Amikor Az eltiport szabadságban az 1848-as forradalomról írtam, ott épp fordítva kellett eljárnom: a sokkal ismertebb háromszéki eseményeket kellett a kevésbé ismert csíkiakkal kiegészítenem. Ráadásul engem mint néprajzost az érdekelt, mi történt a falvakban, a mindennapokban, az emberek lelkében mi játszódott le. A vérengzés után Mária Terézia császárnő ún. bûnfenyítő bizottságot állíttatott fel, az a résztvevőket kihallgatta, s Csíkban kb. száz személy vallomását jegyzőkönyvbe is vette. A hatóság azt szerette volna bizonyítani: a felelősség a székelységet terheli. A kihallgatott személyek nagy része azonban nagyon nyíltan számolt be az általa tapasztaltakról, nem igazodott a bizottsági elvárásokhoz. Végig abban reménykedtem, hátha előkerül a háromszéki jegyzőkönyv is, a csíkira is jóval később bukkantak az unitárius kollégium könyvtárában. Több ezer családi és falusi iratot néztem át, vagy négy éven át keresgéltem, s bár a jegyzőkönyv még lappang, nem eredménytelenül. A történelmi eseményeket összekapcsoltam a hétköznapokra vonatkozó anyaggal, így született e könyv és mûfaja, én történelmi-társadalmi néprajznak nevezem. Társadalmi vonatkozásokat keres az ember, de azok történelmi eseményekhez kapcsolódnak.
?rizni a más határát
Némi ízelítőt nyújtandó a kötetből, a tárgyról és témáról is kifaggattuk a szerzőt. Az osztrák hatóságok és a székelység között támadt konfliktus fő oka, mint ismeretes, azért támadt, mert Mária Terézia 1761-ben elrendelte a székely határőr katonság felállítását, s ezt a székelység helyzete javítására szerette volna felhasználni. Albert Ernő meséli:
- Találtam néhány kevésbé népszerûsített forrást, mely leírja, hogyan próbált ellenállni a határőrezredek szervezése idején Gyegyótól az alcsíki falvakig a nép. Ismeretes, hogy a Rákóczi-szabadságharc leverése (1711) után az ősi katonanép székelységtől elveszik a fegyvert. Ezt rendkívül sérelmezték a székelyek, a kurucok egy része az erdőkben bujkál, nem egyet az elfogottak közül felakasztanak, végső soron feloszlatják a hagyományos székely határőrséget, az addigi szabad embereket adófizető földmûvelőkké tették, egyúttal a jobbágyviszonyok elterjedését is elősegítve. Ezek után küldi Mária Terézia Buccow tábornokot 1761-ben Erdélybe, elsősorban azért, hogy a románok között kirobbant viszályt megoldja. ? ezt sikerrel végre is hajtja, mert lövet, ahol másképp nem boldogul, s a görög katolikusok helyzetét megszilárdítja az ortodoxok rovására. Akkor veti fel a császárnő, hogy határőrszolgálatra kellene a székelyeket kötelezni, hogy a határok őrzése kevesebb pénzébe kerüljön az udvarnak. A székelyek korábbi élményeik után nem tudtak hitelt adni az ígéreteknek, a kiküldött tisztek lenéző bánásmódjukkal csak fokozták az ellentétet.
- Elvi ellentétnek kellett lennie a saját szervezetben, saját parancsnokok alatt való katonáskodás és az idegen katonai kötelék között, a célokkal sem tudtak bizonyára azonosulni, ráadásul a nemzeti gondolat ébredésének korában történt mindez?
- Úgy van. A csíkiak-háromszékiek még arra is képesek lettek volna, hogy önként vállalják a határőrszolgálatot, de olyan feltételeket szabtak, melyekbe Buccow emberei nem mentek bele. Egyrészt adómentességet kértek, másrészt, hogy saját tisztjeik és anyanyelven vezényeljék őket! Nem teszett a német katonai viselet sem. Az ellenállás mély gyökerû volt, mert jogaikban, emberségükben érezték korlátozva magukat.
- Itt kiemeltem, hogy az erőszakos sorozásnak, amíg egységesen álltak ellen, addig a császáriak nem tudtak eredményt elérni. Buccowot hívják segítségül Udvarhelyre, de hiába kínál pénzt, mindent, neki sem megy. Mikor a fegyvereket kiosztatja, és eskütételre hívja a katonákat, lakását is körülveszik, és innen is futnia kell. Egy gyergyói papnak, Sikó Jánosnak azonban sikerül negyven embert beszerveznie, ők törik meg elsőnek az ellenállást. Olyanokról van szó, akiknek korábban meggyûlt a bajuk a törvénnyel, s a büntetés elkerülése, egyéb előnyök kedvéért most beálltak határőrnek. Érdekes, hogy ezt a módszert minden idegen hatalom és rendszer felhasználta utóbb. Csíkszeredában a székelyek a fegyvereket még visszaadják, már-már nyílt lázadássá válik az ellenállás, de a következő napon vagy heten Szentimréről beállnak. Odáig jut a dolog, hogy már székely a székellyel áll szemben, s a limitrophusnak nevezett határőrök már bekerítik Várdotfalván az ellenállást szervező székely vezetőket. Már ezeknek kell az osztrákok segítségét hívniuk - különben hiába -, mert agyonveretéssel fenyegetik őket. Háromszéken is egyre több a limitrophus, bár az ellenállók is gyülekeznek, Csíkban pl. a szépvízi erdőn és másutt, Háromszéken Réty körül. Levéltári adat, hogy uzoni és kökösi limitrophusok karddal kergetik meg azokat, akik elutasítják a besorozást. Szabadrendûek különben mind, a főurak is azt kérték, a jobbágyok maradjanak ki. Ennek ellenére a székely küldöttek Bécsig elmennek a maguk igényei védelmében, szabadságuk helyreállítását, hagyományaik tiszteletét, adómentességet, saját tisztikart stb. kérve, egyúttal az erőszakos módszereket elítélve. Errefel Mária Terézia leváltja Buccowot, de kiadja a parancsot: a határőrséget márpedig meg kell szervezni. Siskovicz báróra bízza a feladatot. Siskoviczra jellemző mondása, miszerint a székelységen, hogy egészséges maradjon, minden évszázadban eret kell vágni? ? adja ki a parancsot Carattónak, hogy vonuljon Madéfalva ellen.
- A határőrszervezet strukturális alapelvként alakította át a székely társadalmat. Hányad részét fogta át és mit jelentett a szolgálat?
- A nem jobbágy lakosság döntő részére kiterjedt. A képzést elsősorban vasárnapokon tartották, de a kötelező gyakorlatokon mindenkinek részt kellett vennie, akárcsak a tulajdonképpeni határőrzésben. Utóbb felhasználták őket Moldvában a török elleni harcokban, majd a franciák ellen, a székelyek Párizsban is megfordultak. Aki a lengyelek ellen nem hajlandó kivonulni, megbotozzák, kerékbe törik, kivégzik. A társadalom átalakul, egyebet ne mondjak, falvakon lesz külön falu- és külön katonabíró. A katonarendûeknek még bált is külön rendeztek. Német iskolákat állítottak fel Szentgyörgyön, Kézdin, Csíkban, Szentmártonban stb. Már az új idők jele, hogy Gál Sándorék, a későbbi ?48-asok a német iskolában a magyar irodalomról vitatkoznak?
- Térjünk vissza a szerzőhöz: mi készül még az Albert Ernő mûhelyében?
- 1952 óta gyûjtöm a csíki népballadákat, egy kötetre való már megvan belőlük. Több kötetre való anyagom van még attól a Szentgyörgyre költözött Albert nevû csángó családtól, melytől már közöltem. Azért is érdemes lenne kiadni, mert a magyar folklórkutatásban egy családtól mennyiségileg ekkora anyag még nem gyûlt össze. Levéltári kutatásaim során a szolgák életéről nagyon érdekes adatokat gyûjtöttem visszamenőleg az 1600-as évekig, el a két világháború közti szinte általános szokásig, mely szerint a lányokat városra küldték szolgálni és tanulni egyúttal. Csíkdánfalváról szóló monográfiám szinte készen van, a Ditróét be kéne fejezni?
Lejegyezte: B. Kovács András