A legelő állateltartó képességének a megállapításánál azt kell alapul vennünk, hogy a legelő mennyi zöld füvet terem. Természetes legelőink az adott mostoha körülmények között hektáronként 6000-15 000 kg zöld füvet teremnek évente, így egy hektár legelőre 0,7-13 nagyállatot számíthatunk, juhok esetében 5-13-at.
Ahhoz, hogy természetes legelőink teremjenek, ápolni is kell. Sajnos, legelőink fekvése, a domborzati viszonyok kevésbé engedik meg az ápolási munkálatok teljes körû elvégzését. Így a beázott gyep talajának szellőztetése csak korlátozottan lehetséges, pedig ez a beavatkozás a sok tapodás folytán nagyon szükséges lenne, amit rövid fogú boronával elvégezhetünk. Ez a munkálat a legelőkön a trágyalepényeket elteregeti, a lehullott lombot vagy avart eltávolítja, megnyitja a talaj felső rétegét, így a talaj levegőhöz jut.
Legelőink egyes részein természetes fekvésükből adódóan előfordulnak kővel borított területek. A legelőn heverő kövek károsak, egyrészt azért, mert az állatok lábát feltörik, másrészt térfogatukkal a fûtermő területeket csökkentik. Ezért szükséges, hogy kora tavasszal a szétszórt köveket szedjük össze és távolítsuk el. A hegyi erdős legelőkön gyakran találunk bokrokat. A bokor tövében és annak közvetlen környékén nőtt fû a legelő jószág számára hozzáférhetetlen, ezért minden talajvédelmi célt nem szolgáló bokrot távolítsunk el. A vakondtúrások és hangyabolyok rendszerint a jó talajú, de gondozatlan, elhanyagolt legelőkön fordulnak elő. A hosszabb időn át megtûrt vakondtúrások befüvesednek, rajtuk legtöbbször értéketlen, szárazságtûrő gyepnövények ütnek tanyát. Ezeket a túrásokat irtókapával vagy rétgyaluval dolgozhatjuk el. A vakondtúrások elteregetése a gyepen azért is kívánatos, mivel a vakond csak jó földben él, ahol sok a giliszta és a rovarlárva, így a vakondtúrás jó minőségû talaja az elteregetett területen egy gyenge trágyázással is felér.
A gyep termőképessége szempontjából a külső tényezők közül a legdöntőbb a tápanyag-utánpótlás és a víz. A nem trágyázott gyepekből eltûnnek az igényes, tápanyagban gazdag növényfélék, helyüket kevésbé értékesek foglalják el. A legelő legtermészetesebb és legolcsóbb trágyája az a szerves trágya, amit legelő jószág a legeltetés során, a delelőhelyen és az éjjeli hálatás alkalmával hagy hátra. Tapasztalatból tudjuk, hogy a delelőhelyek környékén és az éjjeli szállás helyén a fû mindig zöld üde, erőteljesen sarjadzó, sûrû növésû.
De tapasztalatból tudjuk azt is, hogy ha a deleltetés és a fektetés huzamosabb időn keresztül ugyanazon a helyen történik, a nagy tömegû trágyától a gyep kiég. A fektetéses trágyázás helyes megszervezése tekintetében el kell mondanunk, hogy például egy nagy szarvasmarha naponta 10-15 alkalommal ürít. Egy trágyalepény szétdörzsölve kb. fél négyzetméteres terület megtrágyázására elegendő. Így 160 legelőnapot számítva, egy kifejlődött szarvasmarha ürüléktermelése kb. 1000 négyzetméter terület. Egy 100 tehénből álló csorda tehát közepes erősségû terület megtrágyázására képes, hiszen évente mintegy 10 hektár legelőt tud megtrágyázni. A fektetéses trágyázásnak sok pásztor nem örvend, mert az állatok újabb helyekre való telepítése némi nehézséggel jár. Segítsük tehát munkájában a pásztort mozgatható sózóoszlopok, sózóvályúk elkészítésében, amelyeket az állatok szívesen követnek, így a fekvőhely változtatása könnyen kivitelezhető. A fektetéses trágyázás ugyanazon a helyen egyhuzamban legalább egy hétig tartson a szarvasmarhák esetében, de ne haladja meg a két hetet, ugyanígy a delelőhelyek változtatása se. Ilyen irányú trágyázást a juhokkal kosarazással végezhetünk, ezt könnyebb kivitelezni.
Az istállótrágya kihordása a legelőre igen ritkán történik, csak nagyon kevés gazda szánja rá magát ilyen természetû tápanyagpótlásra.
Ha biotej- vagy -hús előállítását tûzzük ki célul, ami az utóbbi időben egyre nagyobb érdeklődésre tarthat számot, akkor az erre szánt legelőterületeken ne alkalmazzunk mûtrágyát.
Legelőink a karbantartás hiányában többé-kevésbé elgyomosodnak. A gyomok egy része a mérgező növények csoportjába tartozik, ilyen az őszi kikerics, a kutyatej. A szarvasmarha általában kikerüli ezeket a gyomokat, a juh pedig ellenálló a mérgező növényekkel szemben, így nagyobb állatmérgezések a legeltetés idején ritkán fordulnak elő. A gyomok elleni védekezés leggazdaságosabb módszere a legelő ésszerû hasznosítása, mert a gyomok egy részét az állatok zsenge korukban lelegelik. Azonban a gyomok nagy részét még szakszerû legeltetéssel sem lehet eltüntetni, így marad azok mechanikai úton való eltávolítása. A leggyakorlatiasabb lehetőség, hogy a nyájat őrző pásztorokat felszereljük szurkálóvassal, hogy legeltetés közben a frissen kihajtott gyomokat szúrják ki. Ugyanakkor kora tavasszal végezzük el az úgynevezett ,,legelőtakarítást?, a gyomok kivágását, összeszedését és elégetését. Káros gyakorlatnak kell tekinteni a legelők égetését, mert az égetéskor a talajban a mikroorganizmusok elhalnak, a talaj felületén a szerves anyagok fölbomlanak.
Fazakas Gábor
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.