Menekültügyi lépéseket sürget az olasz és a görög vezetés

2009. július 16., csütörtök, Világfigyelő

Az Európára zúduló menekültáradat miatt uniós szinten nagyobb aktivitásra lenne szükség az illegális bevándorlás megfékezésére — véli az olasz és a görög kormányfő. Silvio Berlusconi és Kosztasz Karamanlisz tegnap tartott római találkozójuk után kifejtették: egyebek között az Európai Unió és afrikai országok közötti kétoldalú kitoloncolási egyezményekkel lehetne úrrá lenni az illegális bevándorlás okozta problémákon.

A görög miniszterelnök hangsúlyozta, hogy meg kell erősíteni a Frontex uniós határvédelmi ügynökséget is. Karamanlisz Róma előtt Madridban járt, ahol egy közös, uniós parti őrség felállítását szorgalmazta, vendéglátója, José Luis Rodríguez Zapatero spanyol kormányfő pedig ugyancsak kitoloncolási egyezmények megkötését sürgette Brüsszeltől.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága kedden, a Berlusconi-Karamanlisz találkozó elé időzítve hevesen bírálta az olasz és a görög menekültügyi gyakorlatot. Az olasz hatóságok erőszakot is alkalmaznak a menekültekkel, a menedékkérőkkel szemben, Görögországban pedig a menekülteket befogadó állomások felszámolása kelt aggodalmat a Főbiztosságban.

Olaszországot számos szervezet bírálja az Afrika felől hajóval érkező menekültek kitoloncolásáról a Líbiával kötött egyezmény miatt. Az olasz parti őrség a május közepén életbe lépett egyezmény alapján már azelőtt Líbiába toloncolja a tengeren elfogott menekülteket, hogy azok olasz földre léphettek és menedékjogot kérhettek volna.

Olaszország rendszerint azzal védelmezi a kitoloncolási egyezményt, hogy aránytalanul sok menekült érkezik az országba. Ezeknek 80 százaléka az északabbra fekvő európai államokba tart, amelyek Brüszszellel együtt mind magára hagyják Rómát az Európai Unióba irányuló illegális bevándorlás és emberkereskedelem elleni harcban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2009-07-16: Világfigyelő - x:

WHO: Mindenhol szükség lesz a H1N1-vakcinára

Ajánlást tett közzé a H1N1-vakcina jövőbeni felhasználásáról az Egészségügyi Világszervezet, amely szerint minden országban szükség lesz a védőoltásra, a járvány ugyanis megállíthatatlan. Egy amerikai kutatás szerint az új vírus jobban károsítja a tüdőt, mint a hagyományos influenza. Közben Dániában és a Távol-Keleten olyan eseteket is találtak, amelyek ellenállnak az eddig használt víruselleni gyógyszereknek.
2009-07-16: Világfigyelő - x:

Megölték Natalja Esztyemirovát

Ismeretlen tettesek elrabolták és minden jel szerint meggyilkolták tegnap a Memorial orosz emberjogi szervezet egyik legismertebb csecsenföldi aktivistáját, Natalja Esztyemirovát.