Mindig szívderítő dolog meghallgatni, hogy mit mondanak más városokban is a reggeli harangok, amikor ők nem a mindennapi munkához, a kopott ruházatú gondokhoz keltegetnek, hanem a szabadságos órákhoz, amikor kedvünk szerint andaloghatunk, nézelődhetünk az idegen városokban, ismeretlen s éppen ezért nagy reményû arcok között; ám húsvétkor utazni majdnem azt jelenti, hogy elébe sietünk a tavaszunknak, a jókedvünknek, a megifjodásunknak. A húsvéti utas csaknem olyan szokatlan szemmel nézegeti az elmaradozó tájakat, százhangulatú szemhatárokat, a korán virágzó sombokrokat, mint akár a nászutazó.
? észreveszi, hogy a kis állomásokon a főnökök bajsza már pedrősebb; a kis fehér kutyák, amelyek oly szívesen tartózkodnak a váltóőrök közelében, féktelenségükben megugatják a régen ismert vén vasúti mozdonyokat; az állomási épület nyitott ablakán új virágcserepek mutatkoznak, és babás mosollyal tekinget egy szőke hölgy a sokszor megunt utasokra. A húsvéti utas látja meg a hosszant ásító országutakon a pergő, kis kocsikat, amelyek bizonyára boldog embereket gurítanak valamerre egy piros fedelû torony felé; ő biccent a vándorlegénynek, aki olyan hosszú léptekkel méri a gyalogösvényt, mintha sódarral, tojással várnák valahol; ő kacsint a gólyára, amely egy magányos háztetőn őrkatona módjára nyújtózkodik; ő hallja a vonat álldogálása idején azt a sok, százféle hangot, amely a bokrokat, mezőket, házereszeket lakja, midőn a madarak nem bírnak a szívecskéjükkel? A húsvéti utas szeretne ölelkezni a sötét, nemes orgonákkal az útszéli feszületek körül, szeretne bekopogtatni a fodros füstû házikókba, ahol bizonyára kerek szemû gyermekek várják a friss kalácsot, szeretné megolvasni a tájék elmaradozó udvarait, ahol a nagyheti nagymosás fehér ruháit lengeti a szél, megkérdezni a falusi patikusokat, hogy mennyi rózsavizet készítettek, megtudakolni a lányoktól, hány tojást pirosítottak, kiszállni kis városokban, ahol talán éppen az a nő lakik, aki egy év előtt álmainkban meglátogatott, megszagolgatni az ibolyás erdei tisztásokat, ahol a gyermekkori majálisok óta nem jártunk, megkérdezni a vén fák derekán kapargáló zöld harkálytól, hogyan megy sora, szóba állani hallgatag öregemberekkel az időjárás felől, meghallgatni azokat a végtelen hosszú történeteket, amelyeket ismeretlen utasok mondogatnak el egymásnak?
A húsvéti utas a visszatérő ifjúság utasa; ő dobja ki a bánatot a vonat ablakából zsíros papiros alakjában; ő azt véli, hogy a kedvéért meszeltek ki némely falusi házakat; ő hiszi, hogy a robogó vonat mentén mosolygó menyecskék, lányok az ő láttára szíveskednek, a hancúrozó gyermekek feléje kiáltanak, az állomási tiszt feszes szalutálását ő viszonozza, az újságot, a vizet, a sört mind neki kínálják, a bérkocsisok évek óta őt várják, és azon sem csodálkozna, ha a vasúti ellenőr utazójegye helyett becses családjáról tudakozódna.
? a hiszékeny, ifjonti tavasz utasa, aki olyannak látja az embereket, amilyenek igazában; jóknak, kedveseknek, nyájasoknak; ő a kikeleti tájak költői csodálója, aki csak a zöldülő kerteket veszi észre a világból, és nem látja a mélabús temetőket; ő az a drága reménykedő, aki azt véli, hogy a vonat, a kocsi elhagyni tudja a borús felhőket; a bakterházakban örökké boldog emberek élnek; a bedőlt viskók, sohasem befejezett, félig épített házak csak kívülről viselik bús sorsuk jelvényeit, odabent a házban húsvét utáni lakodalomra készülődnek; csak a hétköznap olyan kopottak, kedveszegettek, szomorkásak a magyarok a vasúti vonal mentén, húsvétra majd mindenki előveszi az új ruhájával együtt piros kedvét; sódart szelnek az életlen kések és kalácsot majszolnak a fogak, amelyek elszoktak a rágástól?
Húsvéti utas! Aki nászutazóknak véli keserves szomszédjait, gazdag kereskedőknek nézi a bankóval megtömött kupeceket, az élet hősének a nyalka állomásfőnököt, tréfás, mulatságos Pokróc Ádámnak a köhögő kalauzt? Húsvéti utas, aki a vonat ablakából azt gondolja, hogy ott a messziségben az emberek dalolnak s nem veszekednek; a távolban kéklő házak ablakszegein mindig megünnepelni való névnapokat mutogat a kalendáriom; a piros képû magyar térdig búzában jár, és a nőknek nincs más gondjuk, mint csak annyi, hogy milyen nevet adjanak megszületendő gyermeküknek? Húsvéti utas, járj szerencsével kis országunkban, és hirdessed, hogy Magyarországon találkoztál boldog emberrel.
Krúdy Gyula
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.