Hírsaláta

2009. július 17., péntek, Belföld

AZ ÖTVENHATODIK. A bukaresti Cantacuzino Immunológiai Kutatóintézet megerősítette az 56. romániai AH1N1-fertőzést egy Törökországból hétfőn Romániába érkezett fiatal nő esetében. Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a 19 éves nő állapota jó, vírusellenes kezelést kap, és állandó orvosi felügyelet alatt tartják. Az egészségügyi hatóságok elkezdték a vele kapcsolatba került személyek feltérképezését — írja a Mediafax.

INFLÁCIÓBAN ELSŐ. Romániában júniusban 5,9 szá­zalékos volt az infláció, ami az Európai Unió tagországaiban regisztrált legmagasabb érték az említett időszakban. Az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) adatai szerint uniós szinten a júniusi infláció 0,6 százalék volt. (Krónika)

HALLGATNI ARANY. Hallgatásra ítélte lányát Traian Băsescu. EBA-nak nem volt szabad egyetlen szóval sem kommentálnia Monica Ridzi leváltását vagy szülőatyja beszédét Plăcintă beiktatásakor. Ennek dacára a Băsescu lány nagy feltűnést keltett Strasbourgban, s bár hallgat, sokat írnak róla, főként külsejével és a bukaresti mulatókban betöltött szerepével foglalkoznak, Románia Paris Hiltonjának nevezik. (Gândul)

VÁLOGATOTT TANÁRI KAR, KOMMUNISTA REKTOR. Nem véletlenül élt és tevékenykedett ily hosszú ideig a kétes hírű Spiru Haret Egyetem, melyet mind itthon, mind külföldön diplomagyárnak tartanak. Tanári karát jórészt a legismertebb politikusok közül választotta ki a kommunista apparátusban egykor vezető szerepet betöltő rektor, Aurelian Bondrea. (Evenimentul zilei)

ÖT SZÁZALÉK. A szocialisták teljes erőbedobással harcolnak, hogy az alapvető élelmiszercikkek áfája öt százalék legyen. A kereskedők azt ígérik, ha ezt bevezetik, 14 százalékkal csökkentik áraikat. (Ziua)

SZAVAZNI AKARNAK A DIÁKOK. Strasbourghoz fordulnak a diákszervezetek, amennyiben nem találnak megoldást arra nézvést, hogy abban a városban voksolhassanak november 30-án, ahol tanulmányaikat folytatják. (Figyelő)

HALÁL A MUNKAHELYEN. Ötven ember lelte halálát az ország kisebb-nagyobb építőtelepein ez év első hat hónapjában. (Ziare.com)

KÖZPÉNZ ORVOSI MŰHIBÁÉRT. Dr. Naum Ciomu, aki egy műtét során levágta betege péniszét, nem tudja kifizetni a sértettnek a törvényszék által megítélt félmillió eurós fájdalomdíjat, ezért az összeg kifizetését átvállalta a főváros. (Gardianul)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1235
szavazógép
2009-07-17: Közélet - x:

Kalákában felújított fürdő

Kalákában újították fel a Csíklázárfalvi népi gyógyfürdőt, a Nyírfürdőt. A fürdőépítő kalákamozgalom 2001-ben indult a budapesti Ars Topia Alapítvány és erdélyi partnerei kezdeményezésére, helyi önkormányzatok, közbirtokosságok, vállalkozások támogatásával.
2009-07-17: Belföld - x:

Belföldi hírek - Demeter J. Ildikó

Magyar szurkolók randalíroztak
Botrányos körülmények között utazott Bukarestbe, az Újpest—Steaua focimeccsre a magyar drukkerek több száz fős csapata; a vonatot a kürtösi határátlépőtől egészen az érkezésig nagy létszámú rendfenntartó erőkkel fogadták az állomásokon.