Halálba segítették Edward Downes világhírű karmestert és feleségét, Joant egy svájci klinikán — jelentette be a brit karmester családja kedden. Downes a londoni Királyi Opera karmestereként szerzett hírnevet, és ő vezényelt a Sydneyi Operaház első előadásán is.
,,54 évi házasság után úgy döntöttek, hogy együtt vetnek véget életüknek ahelyett, hogy tovább küzdenének a komoly egészségügyi problémákkal" — olvasható a közleményben. ,,A svájci Dignitas szervezet segítségével békésen haltak meg Zürichben, a maguk választotta körülmények között" múlt pénteken — tudatta a család. ,,Apánk — aki 85 évesen szinte teljesen vak és fokozódóan süket volt — karmesterként hosszú, lenyűgöző és egyedülálló pályafutást tudott maga mögött. Mindketten teljes életet éltek, és szerencsésnek érezték magukat, amiért ilyen becses életük volt — mind a szakmai, mind pedig a magánélet terén. Szüleink nem voltak vallásosak, így temetésük sem lesz" — fogalmazott a házaspár két gyermeke.
A Birminghamben született Downes kisgyerekként kezdett hegedülni, tanulmányai befejeztével zenei karrierbe kezdett. 1952-ben kezdte meg több mint ötven éven át tartó együttműködését a londoni Királyi Operával, első megbízatásaként Bellini Normájában Maria Callas súgója volt. Karmesterként 1953-ban debütált, utoljára a Covent Gardenben vezényelt tíz előadást Verdi Rigolettójából 2005-ben. Összesen 49 operát és 950 előadást vezényelt a Királyi Operában, ahol korának legnagyobb énekeseivel — többek közt Luciano Pavarottival — dolgozhatott. Downes az Ausztrál Operával is dolgozott együtt, és hosszan tartó kapcsolat fűzte a BBC filharmonikusaihoz. Az Ausztrál Opera zenei igazgatójaként ő vezényelt elsőként az 1973-ban megnyílt új Sydney Operaházban. Érdemei elismeréseként 1991-ben lovaggá ütötték.
Felesége, Joan Downes balett-táncosként, koreográfusként és televíziós producerként tett szert ismertségre, a 74 évesen elhunyt asszony életének utolsó éveit férje asszisztenseként töltötte. A hírek szerint Joan Downes rákban szenvedett.
Nagy-Britanniában nem engedélyezett a halálba segítés, mindazonáltal a brit bíróságok vonakodnak elítélni azokat a személyeket, akik segítenek külföldi klinikákra juttatni szeretteiket, hogy azok ott vessenek véget életüknek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.