Helytörténet: Az erdő halála

2004. április 20., kedd, Archívum 2003–2007

Részlet Kommandó monográfiájából
1995. november 5-én (vasárnap) is olyan ősz végi reggel virradt a községre, mint mindig. Senki sem sejtette, hogy ez a nap sorsdöntő lesz a település számára. A csípős novemberi szél magával sodort egypár hópihét, mely végigszitálta a füstölgő kémények peremét. A fûrészgyár feketén, lustán terpeszkedett, ásítozó kéménye arról árulkodott, hogy ma munkaszüneti nap van. Minden olyan régi és kezdetleges ebben a gyárban, mintha az a 105 év, ami eltelt az építése óta, egyetlen napba lenne belesûrítve. Mintha megállt volna az idő. A gatterek lihegése nem hallatszott, s a vajszínû kászták, a cándrarakások, a rönkök pöffeszkedve uralták a település szívét. Csak az óriási fenyők vastag törzsei árulkodtak az idő múlásáról. Égig érő ágaikon, méregzöld lombjaikon már megállt a hó, körülöttük az avar is felvette téli cipőjét, még csak a bundájára várt vacogó fogakkal. A terebélyes bükkfák szintén kopaszon meredeztek a Laur oldalán, ők is az öltözetükre várnak dércsípte ágaikkal, hogy majd a tavasz jöttével a csillogó zöld rügyeikkel vidámmá tegyék azt a csodálatos erdőkoronát, mely mindig körülölelte védőpajzsként a települést.
A szél nem akart elállni, délre már erősödött (?) ,,Havat hoz? - mondogatták az emberek az eget kémlelve. Délután már a Nemere volt az úr. Bent a házakban lehetett hallani, hogy milyen erősen recsegnek, ropognak a fák. A szél fejszései millió baltával csapkodták a fák törzseit, s ők szívfájdító recsegésükkel adták tudtunkra, hogy veszélyben vannak. Lehet, hogy minden vérbeli kommandói hallotta az erdő segélykiáltását, de a szél hatalma felülmúlta az emberi erőt vagy akaratot, hiszen nem tehettünk semmit, csak igyekeztünk behúzódni a hajlékainkba és reménykedni: hátha elmúlik! (?)
A fák jajgatva, dübörögve zuhantak alá a közeli Kecskefejen, magukkal ragadva a fiatal fákat és csemetéket. Itt a végítélet! - suhant át az agyamon a balsejtelem, de elkezdett sûrûn havazni, s még megcsillant egy halvány reménysugár: lehet, hogy megússzuk ennyivel.
1961 telén volt még egy komoly széltörés, ami szintén elég nagy károkat okozott, de erről az öregek nem szívesen beszélnek, szinte óvtak bennünket az ilyesmitől: még beszélni is rossz arról a katasztrófáról, ami megtörtént és még megtörténhet, még visszaemlékezni sem akartak arra a szörnyûségre, ami megölte a fákat. (?)
Kilenc órára újból kezdett süvíteni a szél, ismét hallottam a fák szívszaggató jajgatását, majd mint az orkán, úgy bömbölt, akár egy bősz szörnyeteg, kavargott a hó és dübörögtek a háztetők. Majd ismét megcsendesedett egy ideig, aztán kezdte elölről. Tombolt egész éjszaka a Nemere. Szinte hajnalhasadtáig lehetett hallani a fák halálhörgését, és már biztosak voltunk abban, hogy a széltörés 34 év után megismétlődött. A szél letarolta a százéves erdőt, 2,5 millió köbméter szálfát pusztított el, egyeseket gyökerestől kitépve, másokat kitördelte, a fiatal sarjerdőt magukkal sodorták a kidöntött fák. A kastélysori fák szintén kidőltek, megrongálva a házak tetejét. A reggel iszonyú látványt tárt elénk. Megcsonkított erdőrészek meredeztek, egy-egy oldalról teljesen hiányoztak a fák, máshol még maradtak félcsupaszon, mint sebzett katonák a csata után. A hó is kitett magáért, szinte derékig ért, minden Kommandóra vezető utat elzártak a fák tetemei. Az emberek, akár a megbolydult méhkas, ámultan nézték a szörnyû pusztítást. Mi lesz most velünk? - kérdezgették inkább a jó Istentől, mint egymástól. Sokan azt felelték: - Jó ez, ránézett a fennvaló Kommandóra, most lesz fa, lesz, amit feldolgozni, lesz munka bőven, lesz jólét. Ez az optimizmus azzal magyarázható, hogy az 1961-es széltörés után sok évig volt, amiből dolgozni mind a helybelieknek, mind a vendégmunkásoknak.
Sötétség borult a településre, mert a villanyoszlopokat is kidöntötte a szél, és letépte a telefonhuzalokat is. Egy hónapig tartott az áramszünet. A házak rongálásaitól eltekintve mondhatjuk úgy, hogy a település túlélte az erdő halálát.
Az utakat megnyitották november 17-re, megindult a közlekedés, és kezdtek gyülekezni a ,,dögkeselyûk?. Minden megyéből jöttek, mindenki fát licitált, megpróbáltak mindent, hogy nagyobb, jobb falatokat tudjanak megkaparintani a halott erdőrészből. A mohóság és kapzsiság határtalan méreteket öltött, nem számított, hogy nagy a hó, csúszós az út (máskor nem jöttek volna ide ilyen útviszonyok mellett). A nehezen megközelíthető helyeket meghagyták. A Brafor már akkor rosszul állott anyagilag, nem tudott elegendő fát venni, meg kellett elégedniük a maradékokkal. El kellett adni, mondogatták az okosabbak, mert a kidöntött fába beleül a bogár (apácalepke), tönkreteszi, és nem lesz ára. Nem tudom, én nem értek ehhez, én is csak azt tudom, amit mindenki: láttuk és megértük, hogy öt évig hordták a fát Kommandóról rönk formájában, 18 tonnás rönköskocsikkal, szünet nélkül. Nekünk csak kárunk származott belőle, mert tönkretették az erdei utakat, mert nem ilyen súlyra voltak előrelátva. Kigödrösödtek az utak, annyira, hogy olvadáskor vagy esőzés után képtelenség volt közlekedni. Erről jelent meg egy újságcikk is a megyei lapban, Leicher Mária írta Rossz utakon reng a rönk címmel.
Mára megjavították az utakat, és már nincs olyan intenzív szállítás sem, mert nincs kitermelni való fa.
A széltörést követő években még tengődött a fûrésztelep, a vasút, a fakitermelés, de már 1999 végén a végsőket rúgta. Bezártak mindent, a munkásokat szélnek eresztették. Sokat nyugdíjba küldtek kedvezményes alapon, másokat munkanélkülinek.
Napjainkban Kommandón a faipart egy magánvállalkozó képviseli: Bogyó Géza. Rendelkezik 2 gatterel - 1 vízszintes keretes fûrész, 1 szalagfûrész. Napi teljesítménye 5 köbméter deszka, jelen pillanatban 5 embert foglalkoztat. Valamint ,,Mica-fundban? egy máramarosi magánvállalkozó - 1 vízszintes gatterrel, 2 szalagfûrésszel, 10 embert foglalkoztat.
A Nemere megölte az erdőt, de helyette hagyott valamit ajándékba, mert a széltörést követő években az erdők gazdagon teremtek gombát és erdei gyümölcsöt.
,,Áldás az, mert azon évben, melyben a Nemere uralg, termékeny szokott lenni. Vészes, mert midőn annak rohamai megindulnak, akkor az utas szállást keres, ember és állat fedél alá siet, mert mikor az végigüvölte Háromszék rónáján, akkor veszélyes szembeállni vele, lévén azon sajátossága, hogy bősz dühében mindent elsodor.? (Orbán Balázs)
Szabó Mária
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2004-04-20: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás