— Hallod-e, te Buktánovics Buktán, akarod-e feleségül venni a cár leányát?

— Mit beszélsz? Talán bizony megbolondultál?! — mordult rá Buktánovics Buktán.

— Dehogy bolondultam, dehogy bolondultam. Van-e pénzed?

— Van két krajcárom.

— Add csak ide.

Buktán odaadta a pénzt. Rókáné komámasszony nagy hirtelen felváltotta négy félkrajcárra, s szaladott a cárhoz, s mondta:

— Hallod-e, cár, adj nekem egy fertályvékást, hadd mérje meg a pénzét az én gazdám, Buktánovics Buktán.

— Nesze, vigyed! — mondotta a cár.

Rókáné komámasszony hazaszaladt a vékással, ott egy félkrajcárt beleszúrt a hasadékába, szaladt vissza a cárhoz, s mondta:

— Hallod-e, cár, adj egy félvékásat, mert nem elég a fertályvékás!

— Nesze, vigyed!

Uccu, szaladt Rókáné komámasszony, egy félkrajcárt ennek is beleszúrt a hasadékába, aztán rohant vissza a cárhoz, s mondta:

— Adj egy egész vékást, mert a félvékás sem elég!

— Nesze, vigyed!

Ami pénz maradott, azt az egész vékásba dugta Rókáné komámasszony, s szaladt vissza a cárhoz.

— Na — kérdezte a cár —, mind megmérted a Buktánovics Buktán pénzét?

— Mind. Most pedig add feleségül a leányodat az én gazdámnak, Buktánovics Buktánnak.

— Jól van, hát csak hozd ide azt a Buktánovics Buktánt.

Szaladott a komámasszony, meg sem állott hazáig.

— Hamar, hamar, Buktánovics Buktán, öltözz fel szaporán!

Hiszen nem kellett ahhoz sok idő, hogy Buktánovics Buktán felöltözzék. Csak úgy lógott róla a rongy, mikor a cárhoz elindultak. De tudta a komámasszony, hogy mit csinál. Amint egy iszapos tó mellé értek, Buktánovics Buktánt belelökte a tóba, az kettőt-hármat fordult benne, s csupa iszap lett a ringyes-rongyos ruhája.

— Na, most bújj a bokrok közé — mondotta a komámasszony —, s várj meg ott engem.

Azzal elszaladt a komámasszony a cárhoz, elmondta nagy lelkendezve, hogy járt, mint járt a gazdája, kölcsönözzön neki hamar egy rend ruhát, akármilyet, mert különben nem jöhet a városba Buktánovics Buktán.

— Nesze, itt a ruha.

Szaladott a komámasszony a ruhával, egykettőre felöltözött a gazdája, úgy mentek a cár palotájába, ahol meg volt terítve ebédre, s mindjárt asztalhoz is ültették Buktánovics Buktánt.

Még látni sem látott Buktánovics Buktán ilyen szép, ilyen fényes ruhát, nemhogy rajta lett volna, mint amilyen most rajta volt; nem is vette le a szemét róla, folyton a ruhát csudálta.

— Hallod-e — kérdezte halkan a cár a komámasszonyt —, mért néz mindig magára Buktánovics Buktán?

Mondta a komámasszony:

— Szégyelli magát, hogy csak ilyen ruha van rajta. Soha életében nem viselt még ilyen ócska ruhát. Add oda neki a húsvéti ruhádat.

Azután Buktánovics Buktán füléhez hajlott, s azt súgta neki:

— Ne nézd mindig magadat, te szamár!

Buktánovics Buktán most körültekintett a szobában, a szeme megakadt egy aranyozott széken, s le nem vette róla.

— Miért nézi mindig azt a széket? — kérdezte halkan a cár a komámasszonyt.

— Azért, mert nála ilyen székek a fürdőszobában vannak.

A cár egyszeriben kidobta a széket a szobából, komámasszony pedig odasúgott Buktánovics Buktánnak:

— Ne nézd mindig a széket, nézz ide meg oda.

No, de már ideje volt, hogy a házasságról beszéljenek. Hiszen nem kellett erről sokat beszélni, mert a cárnál volt bőven étel-ital, minden, egykettőre megtartották a lakodalmat, s amikor a lakodalomnak vége volt, felrakták három hajóra a cárkisasszony celebuláját, a fiatal pár is felült a hajóra, de még a cár is nagy kísérettel, s elindultak Buktánovics Buktán országába, mely valahol a holdban lehetett, mert a földön nem volt, az már szent igaz. Csak komámasszony nem ült hajóra, ő a parton előreszaladott. Amikor aztán már jó messzire jártak, egyszerre csak felszaladott komámasszony egy magas hegy tetejére. Annak a hegynek a tetején volt egy nagy kőház, s ahhoz a kőházhoz, akár hiszitek, akár nem, rettentő nagy ország tartozott.

Gyorsan beszaladt a házba Rókáné komámasszony, s hát az egyik szobának szegletében ott ásítozott Sárkányovics Sárkány, a kemencepadkán Hollóvics Holló, s mellette begyeskedett Kukuriku-Kakasovics Kakas.

— Ó, ó, ó — sápítozott a komámasszony —, mit csináltok ti itt, szerencsétlenek! Hát nem tudjátok, hogy mindjárt itt lesz a cár, s porrá égetteti a házatokat?

— Jaj, jaj, jaj, mit csináljunk, hova bújjunk?

— Kukuriku-Kakasovics bújjon a hordóba, Hollóvics Holló a ládába, Sárkányovics Sárkány a szalmazsákba — rendelkezett a komámasszony.

No, elbújtak mind a hárman, s amint megérkeztek a hajók, komámasszony a hordót is, a ládát is, a szalmazsákot is, mind a tengerbe dobatta, aztán a cárkisasszony drága celebuláját a házba felhordatta.

Így lett végül felesége, háza, országa, mindene Buktánovics Buktánnak.

Aki nem hiszi, járjon utána!