Takarítunk, ásunk, ültetünk a tömbház előtt néhány szomszéd családdal, még a gyermekek is segítenek gereblyézni, szemetet összeszedni, és igencsak furcsállják, hogy minden járókelő megbámul, mint aki sosem látott ilyent. Szó se róla, kietlen a hely, többévi erőlködéssel sem sikerült a forgalmat az újra meg újra kitaposott ,,zöldövezetről? mederbe terelni, pedig járdát is építettünk, de azt csak esős időben használják. Az alacsony léckerítést letördelték, a szögesdrótot, csirkehálót ellopták, a bokrokon biciklivel hajtanak keresztül, az új facsemetéket évről évre kitépik, még a valahogy megélő fáktól sem férnek el, csonkolják-szaggatják őket. A maradék arra jó, hogy a papír- és mûanyag szemét felakadjon rajta, vannak mindig újratermelődő kövek, téglák, betondarabok, és persze rengeteg kutyaürülék (de emberi is). A tettest ritkán sikerül rajtacsípni, néha a szomszédos tömbházakból jött gyermekbandák randalíroznak (a környéken egyetlen lepusztult játszótér van két túl magas hintával, egy nehéz forgóval és a csúszda csupaszon meredező vázával a szemétlerakó mellett), máskor valamelyik közeli kocsma ügyfelei könnyítenek magukon, leginkább pedig az átmenő gyalogosforgalom pusztít el mindent, ami útjába kerül. Néhányuknak megpróbálunk a lelkére beszélni, másokat a saját tömbházuk ablakai alá utasítunk (szemeteljen magának), a gyermekek egy részével sikerült is kiegyezni, a felnőttek azonban oda se neki, sőt: egy kutyás hölgy kikérte magának, hogy mi innen kitiltsuk, amíg a tanács nem jelöl ki kutyasétáltató helyet - biztos, a régi, harmincmilliós kedvencét is mi mérgeztük meg (ezúton is közöljük: nem mi tettük - és egy kutyát meg lehet arra tanítani, hogy ne faljon fel mindent mindenhol). Szóval ő továbbra is ott sétáltat, ahol akar, mi pedig vigyük gyermekeinket a város egyetlen, mindig zsúfolt játszóterére. Azt a javaslatunkat, hogy szedje össze kutyája végtermékeit (a kóbor kutyák hátrább tanyáznak), és megférünk egymással, elengedte a füle mellett. Pedig nekünk is megérné, ha a városi gyermekek nem valami undok fenevadnak tartanák a kutyát, hanem annak, ami valójában: az ember leghûségesebb barátjának. Persze, ehhez ismernünk kell emberi rangunkat - hogy ne a bokrokon meg a házi kedvenceken vezessük le frusztrációinkat. A tanács pedig jelöljön ki kutyasétáltató helyet. Van rá igény.
Demeter J. Ildikó
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.