A magyar szabad demokratáknál kavarodó, a megújulást ellehetetlenítő káoszban nem az hökkent meg, mint sokakat, hogy Retkes Attila pártelnök bocsánatot kért a választóktól a magyarság kérdései iránti elkötelezettség hiánya, a vidék magára hagyása és a korrupciós ügyek miatt, hisz ezekkel a pártépítési célmegjelölésekkel a fején találta a szeget, hanem azért lesz úrrá az emberen a hökkenet, mert ezek az evidenciák a párt nagy öregjeiből nem az egyetértés gondolatát váltják ki, hanem az ellenkezőjét, ,,soha el nem követett bűnöknek" minősítik ezt a kérdéscsoportot, és aláírásos listákkal tiltakoznak a bocsánatkérés ellen.
Ezek szerint az SZDSZ-t eddig a magyarság kérdései iránti elkötelezettség jellemezte. Ebből az elkötelezettség-gombolyagból most húzzunk ki egyetlen szálat, a határon túli magyarság sorsának alakulásához bogozhatót, hogy érzékeltessük azt a ,,sajátos elkötelezettséget" a nemzet egésze iránt, amely ezt a társaságot jellemezte és minősíti, a liberális főemberek cinikus lepaktálását a nacionalista román és szlovák csoportosulásokkal, a határon túli magyarság megalázásának programszerű gyakorlatát, az elszakított magyar nemzetrészek és a honiak folyamatos lenacionalistázását, az antiszemitázásokat és fasisztázásokat, a turulmadarazásokat, az árpádsávozásokat, a cigánybűnözés tagadását, a háború utáni koncepciós népbírósági ítéletek elfogadását — gondoljunk Wass Albert esetére —, Teleki Pál szobrának Budapestről való kitiltását és az itt fel nem sorolható nemzetellenes cselekedetek tömkelegét, amelyeknek egyenes következménye az, hogy az utóbbi időkben Románia irányában csak Nagyváradig próbáltak elmerészkedni, ahol ,,érdemeik elismeréseként" udvariatlan füttykoncert, bekiabálások és nem éppen hízelgő szövegű feliratos vásznak, jelszavak fogadták őket.
Retkes Attila jól érzékeli mindezt, esélyt akar teremteni az árnyaltabb nemzeti elkötelezettség felé vezető út fellelésére.
A sok aláírásos petíció viszont annak a jele, hogy pártjuk képtelen a megújulásra. Ez váltja ki belőlünk a hökkenetet.
