
Amire nálunk még nem volt példa
Zágonból jön a különös hír, a Bota Közbirtokosság vagyonát áruba bocsátaná a tagság egy része. A falu felbolydult. Érthető, nem akármilyen horderejû a terv. A valamikor, a múlt ködébe vesző határőr-időkben, negyvenezer hold erdőbirtokkal rendelkező falu sokat szerepelt a sajtóban az utóbbi években, s pontosan fő ingatlanja kapcsán. A negyvenezer holdból tizenkétezer hektárnyi rész a négy közbirtokosságé volt hajdanában, ennek egy kiadós hányadát a román állam a két világháború között kisajátította, majd 1948-ban az egészet elvette. Az ezredvégi visszaszármaztatás messze nem szolgáltatott igazságot a megrabolt falunak, a ma egyetlenként mûködő Bota Közbirtokosság mindösze kb. 1200 hektár felett rendelkezik - s most mellbe vág a hír: ez is sok lenne neki, erről is lemondana.
Az ember nem tudja, mire gondoljon hirtelen. A közbirtokosság tagjai képtelenek lennének megbirkózni az önálló gazdálkodás terhével? Netán mûködésképtelenné vált a szervezet a közösség kiforratlansága miatt? Egyesek haszonlesése húzódna meg a terv mögött? Avagy így hajthatja a legnagyobb hasznot e ,,közös ló?, melynek ily hamar túrós lett volna a közmondásos háta? De akkor is: ezért ünnepeltük volna a visszamagánosítás sikereként a közbirtokosságok újbóli felállítását? S vajon távlatilag milyen hatása lesz annak, ha az újdonsült tulajdonosok, levetve a ,,birtoklás nyûgét?, ismét a ,,boldog? nincstelenség állapotába verekszik vissza magukat? Népünk s valamennyiünk sorsát hogyan befolyásolja, ha eladjuk a havast is az erdővel együtt? Zágonban két nemzetiség közös birtokáról van szó: ezek egyetértésével lenne baj? Vagy mégis az eladás lenne valódi érdekük, amit első hallásra felfogni nem vagyunk ugyan képesek, de másodikra már igen?
Ilyen s ehhez hasonló kérdések foglalkoztattak utamon a falu felé. Verőfényes tavaszi nap volt, igazi pityókaültető idő. A mezőn emberek, fogatok, lovak, traktorok, volt, aki ha egy lóval is, de szántott, mások a bakhátakat készítették, egyesek már ültettek, másutt tárcsáztak - a feléledt tulajdonosi érzék hibátlanul látszott mûködni a falu előterében fekvő, Nagyborosnyóig nyúló kiterjedt parcellákon. Akkor hol a hiba?
Aki nem adná
A faluban a közbirtokossági tagok véleménye megoszlik, az ,,Adjuk? Ne adjuk?? kérdése két tábora szakította falut. A települést emlegetni nem túlzás, ugyanis a valamikori 520 örökhagyónak ma 1522 leszármazottja képezi a résztulajdonosok tömegét. Ennyi embernek egyetérteni persze már számánál fogva sem könnyû.
Az eladás tervét az április 17- én, szombaton megtartott közbirtokossági közgyûlésen jelentették be.
- A gyûlés úgy folyt le - meséli a 84 éves Domokos Dezső nyugdíjas tanító -, hogy évi beszámolót kellett volna tartani, de a bejelentés után eltértek a tárgytól. Két évről kellett volna pedig elszámolni. Arra hivatkoztak, mérleget nem tudtak csinálni, mert nem tartózkodott odahaza Negulescu György volt iskolaigazgató, a könyvelő. Én utána láttam a faluban. Na, mindegy, az eladási vitának sem értünk a végére, az elnök, Varga Gusztáv azt mondta, Szentgyörgyön várják, sietnie kell. Abban maradtunk, mindenki gondolkodik, két hét alatt, míg kiosztják az osztalékot, eldönti, mit akar, bejelenti Albu titkár úrnak, s aláírja az ívet, ami nála található. Oda felvezetik, hogy igen vagy nem. Azt mondták, ha 65 százaléka a szavazati jogoknak az igenre esik, akkor eladható a birtok. Egy hektár után egy szavazati jog jár, akinek annál kevesebb van, például 70 árja, annak 0,70 vagy 0,75 szavazati joga van. Sok amúgy sem nagy résztulajdon elaprózódott, ezek esetében több embernek van csak egy szavazati joga, másutt családok 50-60 szavazati joggal is rendelkeznek.
Domokos Dezső és fia 200 holdat örökölt a tanító bácsi nagyszüleitől, de mivel a közbirtokosság 1038 hektárt kapott vissza, ezt arányosan csökkentették, és most fiának 8, lányának 8, neki pedig 2,75 hektár résztulajdona van a közösben s ennek megfelelő szavazati joga a családnak.
- A nép elégedetlen - mondja Domokos bácsi -, s érthető, két év alatt alig látott valami hasznot tulajdona után. A szomszéd teremben pénzosztás folyt, két évre egy köbméter árát adták hektáronként, 400 000 lejt. Az mi? Mégis, mikor felszólalt a bárkányi polgármester - román ember, édesanyja után örökölt -, hogy nem azért harcoltunk érte, hogy most eladjuk, megtapsolták. Mondták mások, per útján többet is vissza lehetne szerezni. S amit a román állam a két világháború után elvett, azzal a feltétellel tette, hogy annak a kitermelési joga további húsz évre azért minket illet. Azt nem éltük fel egészen, azt is peres úton kellene kérni. Én hát nem adnám.
- A családban van ellenvélemény is - teszi hozzá felesége -, a húgom egyetért az eladással. Azt mondja: mért gazdagodjék más rajta?
- De eladás előtt új vezetőséget kellene választani. Ez így nem tiszta, mert mi lehet mögötte? - fûzi hozzá Domokos Dezső. - Én annak idején a kézdivásárhelyi bírósághoz fordultam többedmagammal, hogy a 2002. június 30-i közgyûlés, melyen megválasztották a mai vezetőséget, nem volt törvényes, mert a vezetőségi tagok nem helyben laknak, sokan hiányoztak, nem tették közhírré a faluban a meghívót, csak az újságban, a vezetőségi tagok közt vannak rokonok - mindezt tiltja az alapszabályzat. Akárcsak azt, hogy fakereskedő legyen köztük, márpedig volt - sorolja Domokos bácsi. - A bíró azt tanácsolta, tartsunk új közgyûlést, máig sem lett belőle semmi. Két évig nem is hívták össze. Nekem három infarktusom volt közben, öreg is vagyok, nincs erőm a harchoz.
Kérdésemre, hogy az eladás tervét miért támogatnák egyesek, úgy vélekedett: pénztelenek az emberek, türelmetlenek, s nem látják értelmét a hasznot nem hajtó közös gazdálkodásnak. De tudomása szerint területet eddig közbirtokosság nem adott még sehol el, s véteknek érezné, ha erre sor kerülne. Az alapszabály sem intézkedik a felszámolás felől - ez eszükbe sem jutott az alapítóknak.
Ragaszkodnának az emberek
Fönn a Tatárszegen, Csoma Miklós portáján szintén határozott véleményt hallok:
- A gyûlésen Bitai azt mondta, az ígért hatvanvalahány millióért ne adjuk, mert Baróton valakik 120-130-at ígértek hektárjáért. Jóos Tibi azt kérte, ne adjanak el semmit, inkább számoljanak végre be, mit végeztek a két év alatt. Na akkor Bessenyei, a magánerdészet vezetője nagyjából beszámolt. A bárkányi polgármester azt mondta: egyszer szerezzük vissza a többit is, s akkor vitatkozzunk az eladásról. Én is úgy hiszem, ha eladjuk, elvész a többi, ami még járna. Javasolta Kézdiről Tamás Lajcsi unokája, állítsunk fel egy bizottságot, amely megtárgyalja a dolgot, s elénk terjeszti, mire jutott. De Varga úr bejelentette, várják Szentgyörgyön, s vége lett a gyûlésnek!
- Nekem az a gyanús, hogy miért akar valaki minél kevesebbet kapni azért, ami az övé. Miért ócsároljuk a sajátunkat, amikor pedig dicsérni kellene? - osztja meg velem aggodalmát, de úgy tudja, sokan beleegyezésüket adták már. ? ragaszkodna a sajátjához, pedig mindössze 78 ár illeti meg a valamikori 5,8 hektárból, amit felmenői birtokoltak a közösben, s ami most végleg odaveszne, ha a maradékról lemond - állítja. Nagy gondja továbbá, hogy Csoma nagyapja után 270 hektár erdőre lenne jogosult, mutatja a papírt, a hivatalos választ, miszerint a terület ma községi stb. erdő lenne, tehát nem jár belőle semmi vissza. Nem tárgyunkhoz tartozik, azért említem mégis, hogy fogalmat alkothasson az olvasó arról, milyen mérvû volt és mennyire orvosolatlan maradt sok esetben a vagyonból való kiforgatás tájainkon.
A közeli Beczássi-portán sok bajt látott két hölggyel folytatjuk a beszélgetést. Beczássiéknak ma kb. 40 hektáros résztulajdonuk van a közbirtokosságban, a legnagyobbak közé tartoznak hát, és leghatározottabban ellenzik az eladás tervét. Azt nehezményezik, a vezetőtanács nem harcol a közösnek még kijáró jussért:
- Papolc visszaperelte, ami neki jár, itt nem is perelnek. Az öreg Varga idejében 380 000 lejt kaptunk hektáronként, most 400-at, eddig ennyi volt a jövedelem - panaszolják. - De tessék mondani: közbirtokosság átmehet-e magánvagyonba, van erre szabály? Az eladást nem szavazzuk meg semmiképpen. Mi inkább kivenni szeretnők a mienket, ha már másképp nem megy. Úgy tudjuk, eladni nem is lehet, csak közbirtokossági tag vehetné meg, ahogy az alapszabály írja. Igaz, a tavaly megszavazta a tagság, ha a kétharmada beleegyezik, eladható. De szabad-e? Sok a szegény ember, azok pénzt szeretnének látni minél előbb, mindegy nekik, ha odavesz minden.
A két nőnek magánerdeje is van, azért is kevesli az osztrák ajánlettevő által kínált összeget, mert saját erdejük után tetemes jövedelemre tettek szert egy ,,gyenge széltörés után? - mennyi kellene hogy legyen hát egy komoly, 100-120 éves erdő kitermelése utáni haszon? - kérdik. Úgy vélik, tájékozatlanok az emberek, s emiatt egyeznének bele oly könnyen abba, hogy kiárusítsák közös javaikat.
A másik fél
A másik felet, az eladás mellett pártoskodókat ketten képviselik riportunkban, Albu Domokos titkár, civilben a IAIA alkalmazottja és Varga Gusztáv, ki édesapjától örökölte meg az elnökséget, különben az Állami Földalaphivatal megyei igazgatója.
Nos, az első tájékoztat, hogy a szavazás valóban folyamatban van.
- Én nem befolyásolok senkit, nem szorgalmazom sem az eladást, sem az ellenkezőjét - közli velem. Mikor személyes álláspontját firtatom, nem titkolja, hogy eladáspárti, bár a felkínált ár, a 64 millió lej hektáronként lehetne jobb is, de a terület egyharmadán 200 évesnél öregebb az erdő, ,,túlkoros? hát, a fa közepe elszíneződött, néhol pudvás, ez értékéből levon. Tíz évre elkészült az üzemterv, csak 7700 köbmétert vághatnak ki évente. Ráadásul Zágontól messze fekszik, Szitabodza területén - ha nem ott lenne, ő is ragaszkodna megtartásához.
- No de elidegeníthető-e a közbirtokossági erdő? - kérdezem.
- Mivel oszthatatlan tulajdonforma, csak egyben adható el, kétharmados szavazati aránnyal - mondja.
Érdeklődésemre, hogy szerinte uniós belépésünk nem hajtaná-e fel az árakat, biztosra veszi, hogy azok nőni fognak. A szavazás - az ívet ő vezeti - nem zárult még le, de erről nem kívánt többet közölni velem.
Varga Gusztáv, a közbirtokosság Sepsiszentgyörgyön lakó elnöke gyakorlott érvelőként egész perorációval válaszolt, mikor végül hozzá fordultam kérdéseimmel. Ragaszkodott hozzá, hogy nem elnöki, hanem csak társtulajdonosi minőségben hajlandó véleményt mondani:
- Tavaly az újságban olvastuk, hogy az állam vásárol fel erdőket, ez adta az ötletet. Utánanéztem, igaz volt a hír, de az államnak kevés a pénze, emiatt tavaly mindössze 1000 hektárt vásárolt 40 millióért hektárját. Ez kevés. Több tag nyaggatott: de próbáljuk meg! Kisült, a statútumban nincs paragrafus arra, hogyan számolja fel önmagát a közbirtokosság. Hoztunk egy közgyûlési határozatot, hogy ha kétharmados többség kéri, az egész egyben eladható legyen. Kaptunk egy ajánlatot egy osztrák-román fafeldolgozó cégtől, mely 1600 eurót kínál hektárjáért. Mi puhatolózásképpen 2500-et kértünk. De a szavazás még folyik, felajánlottuk, a két hét gondolkodási idő alatt, amit kértek, bárki visszavonhatja beleegyezését, aki akarja, de eddig senki sem tette. Az ár valóban lehetne jobb is, de tény, hogy 200 éves erdő van a terület egyharmadán, és bebizonyították nekünk, ez nem válik javára. Összehasonlításképpen: a minap a Duna Tévében kínáltak Budapesttől 30 kilométerre akácerdőt, 800 000 forintért hektárját, azaz 120 millió lejes áron. Persze, nem fenyő, de ezért mondom, nem egy rossz ár, amit nekünk ígértek. Összesen kapnánk 1,7 millió eurót - a vevőnek belekerülne 2 milliójába -, nem tudom, román viszonylatban ki tudná ezt megadni!
- Én elmondtam a gyûlésen, megvan tíz évre az üzemterv, ígérem, egymillió lejt osztunk minden évben egy hektár után. Ezt teszi lehetővé az üzemterv.
- Mondja, nem találja terhesnek az elnökséget? - kérdeztem.
- Ha tudtam volna, mibe vágom fejszémet, nem fogok neki. Tudni kell, a közbirtokosságokat kirabolja az állam. Cégnek tekinti, ezért egyharmada a bevételnek elmegy jövedelmi adóba. Ha magánerdőd van, nem fizeted ezt az adót.
A húszas években államosított erdőrész után járó húszéves kitermelési jogról megtudtam, hogy az valóban járna, mégpedig 14 évre, mert ennyi maradt belőle, de vissza kellene perelni, s ennek sikerére a mai viszonyok között sok esélyt nem lát, arra sem, hogy a bárkányi és zágoni polgármesteri hivatalokon, melyek most gazdálkodnak eme erdőkkel, azt be lehessen hajtani.
- Hát érdemes azért az évi egymillióért - tessék mondani? Persze, van egy morális oldala a dolognak, őseink földjéről van szó, de olyan messze fekszik, 170 kilométert teszek meg oda vissza, valahányszor kimegyek. Az ajánlattevő cég tudomásom szerint vásárolt már meg Hargita és Suceava megyében közbirtokossági erdőket, igaz, 300-400 hektáros tételekben.
- De miért az erdőt: nem lenne előnyösebb csak a fát eladni?
- Erdőt vennének, mert gatterük van Szászsebesen, ahol hatalmas mennyiséget vágnak fel egyetlen nap. Bessenyei főmérnök, a magánerdészeté, nemrég járt az osztrák anyacégnél is, beszámolt arról, milyen erős a cég. Kirándulást is szervez hamarosan oda. Mi 2500 eurót kértünk tőlük hektáronként, ők levélben magyarázták el, miért találják ezt soknak: nem olyan minőségû a fa jó része, hogy nekik megérné.
- A faluban sokan találgatják, mi lehet az ön személyes érdeke a dologban.
- Könnyen kitalálhatja. Nekem 31, édesapámnak 30 hektárja van benn. Ez az én érdekem. Ha csak fél hektárom lenne, nem érdekelne. De így kiszámítható. S a pénzen csak erdőt fogok, azt hiszem, venni. Ha lesz 100-120 hektár magánerdőm, az anyagi biztonságot is nyújt. Tessék mondani, miért fizessem én jövedelmem egyharmadát az államnak adóba, ha ezt elkerülhetem?
Pár berekesztő szó
A vita Zágonban még tart, a tagság döntésre fogja vinni a dolgot. Reméljük, írásunk pár homályban maradt kérdésre fényt derít, hozzájárulhat ahhoz, hogy megfontoltan döntsön az, aki elolvasta. Megszívlelendőnek tartjuk azonban, amit az elnök is említett: erkölcsi oldala is van a közbirtokossági tagságnak.
1. Ezért kérdezzük azokkal, akik a közbirtokosságban egy új társadalomszervező erőt láttak és szeretnének továbbra is látni: vajon feltámadhat-e az a rendtartó falu - esetünkben két nemzetiség közössége -, mely tulajdonáról lemond? Nem saját fafeldolgozó egységről, munkahelytertemtésről kellene gondoskodnia inkább?
2. Az is meggondolkodtató, amit a közbirtokossági gazdálkodás alacsony haszonkulcsáról megtudtunk. Nem parlamenti, mégpedig sürgető feladat lenne ezen javítani?!
B. Kovács András