Hétfőn ünnepélyes külsőségek között ratifikálta a magyar Országgyûlés az Európai Unióhoz való csatlakozás alapdokumentumát, s a miniszterelnök, valamint három parlamenti párt frakcióvezetőjének aláírásával olyan parlamenti nyilatkozatot tettek közzé és fogadtak el, mely körvonalazza Magyarország EU-csatlakozásának stratégiai céljait és feladatait. Valóban fölemelő, megindító pillanat volt ez, s ha nem szívesen nyúlunk a megkopott retorikához, mely szerint Szent István királyunk álma teljesedett be ebben a sorsfordító történelmi mozzanatban, annyit azért mindenképpen ki kell mondanunk, hogy az idei május elseje valóban Európa megosztottságának áldatlan örökségét utalja a történelmi múlt kacattárába, s valami új, valami más kezdődhet el öreg kontinensünkön. Kérdés: mi is kezdődik?!
Mi, magyarok, bárhol is éljünk a világban, mélyen átérezzük és csendes elégtétellel ünnepeljük az anyaország európai integrációjának tényét, pedig igen sokunknak nem is fûződik önös érdeke ehhez a csatlakozáshoz, tekintve, hogy mi újra kimaradtunk a nemzet szerencsésebb részeinek előrelépéséből, s egy időre - ki tudja, hány esztendőre!? - újra a reménykedés édes-kesernyés kenyerén kell éldegélnünk. Hogy majd egyszer, valamikor?! Ha jól belenézünk a dolgok lényegébe, s eléggé kritikusak és tárgyilagosak vagyunk - szomorú! -, kimondhatnánk, hogy minékünk voltaképpen ugyancsak savanyú a szőlő, hiszen anyaországunk integrációja egyelőre nem erősíti, nem erősítheti a nemzetegyesítést, hanem éppen ,,lazítja? azt. Az uniós törvények szigorúak és fontosak, s ezeknek minden új tagországnak meg kell felelnie, hát rezignáltan vehetjük tudomásul, hogy május elsejétől már körülményesebben utazhatunk Magyarországra, a hivatali arrogancia és a bürokrácia még több akadályt gördíthet szabad mozgásunk, kapcsolattartásunk útjába. Beethoven Örömódáját tehát mi ma még némi szomorúsággal dúdolhatjuk, s ha arra gondolunk, hogy a magyar politika vajkeveset tesz például a kettős állampolgárság intézményének régóta időszerû bevezetéséért, hogy csupán fél szívvel áll ki, vagy sehogyan nem emel szót a kisebbségi magyar közösségek autonómiatörekvései mellett, akkor igencsak összeszorul a szívünk, mert megtörténhet, hogy az anyaország és a kárpát-medencei kisebbségi magyar közösségek sorsában mutatkozó fáziskülönbségek könnyen válhatnak e kollektívumok fölmorzsolódásának okává és körülményévé.
De nem akarunk ünneprontók lenni, s bár ugyancsak számolgathatjuk a kötelezően felmutatandó - ám többnyire nem létező - ötszáz eurós határátlépési fejpénzeinket, töprenghetünk azon is, hogy mit tesznek ezentúl mindazok, kik odatúl keresték meg mindeddig a család kenyerét, ám ezt a szigorítások most javarészt ellehetetlenítik, arra is választ kereshetünk: vajon miért maradt ki az ünnepélyes csatlakozási nyilatkozatból a határon túli magyar közösségek politikai-erkölcsi támogatása, hogy vajon meddig lesz még Európa és a Balkán határa Bors, Nagylak, Pete és Kelebia? Szóval sok mindenen rágódhatnánk, mégis szívünket melengető örömünknek kell hangot adnunk inkább: légy sikeres és boldog Európában, Magyarország!
Magyari Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.