Földrajzos szakemberek, Erdélyt szerető orvosok és értelmiségiek látogattak el Kónya Ádám tanár, a Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatójának vártemplomi síremlékéhez, s mert temetésén nem vehettek részt, most helyezték el a kegyelet virágait annak végső nyughelyén, aki felejthetetlen érdemeket szerzett e táj mélyebb megismertetésében.
Kónyáné Rátz Éva jelenlétében Béres István békéscsabai nyugalmazott tanár és szaktanfelügyelő mondott rövid beszédet, aki Kónya Ádámmal együtt munkálkodott a honismeret és a földrajztörténet közös értékeinek feltárásában. Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című versét Jakucs János utolsó éves régészhallgató mondta el. (Kgy. Z.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.