Faluvilág: Úttalan utakon Székelyföldön

2004. április 29., csütörtök, Archívum 2003–2007

Földi István Századelő az udvartereken címû könyvének kézdivásárhelyi bemutatóján dr. Antal Árpád professzor, maga is nyujtódi gazdaember gyermeke lévén, emlékekben és lélekben teljesen azonosult az irodalmi szociográfia szerzőjével, aki 1986-ban szülőföldjétől kényszerû távollétében a dunántúli Dombóváron tökéletesen jelenítette meg rövidnadrágos gyermekkorának kézdivásárhelyi emlékeit, az 1900-as évek idejét. Ezen a ta­vaszi telt házas összejövetelen Incze László muzeológus, Földi István könyvének társszerkesztője is utalt arra, hogy Kézdivásár­hely jól megvolt önmagával, sohasem akart nagyváros lenni, s a vargaváros élete tulajdonképpen egybeforrt a felső-háromszéki falvak életével. Antal Árpád professzor jó ráérzéssel Földi István háromszéki gyermekkorának eme mozzanatait, a céhes város és a falu kapcsolatait a jelenlévőket megbabonázó átéléssel teremtette újra. A Kézdivásár­helyről és Felső-Háromszékről összesereglett közönségben há­lás közegre talált, hiszen a helybéliek mellett ott voltak a bereckiek, szent­ka­tolnaiak, kéz­­di­­szentlélekiek, polyániak, cser­nátoniak és a többiek, s aki már varga­vá­rosbélinek tartja magát, s a lakcíme is ott van, ahol városiként lajstromozzák az embereket, annak a családfáján is van egy-egy falusi ág, vagy a (családfa) törzse valaha onnan dőlt ki. Csoda-e hát, ha voltak olyan résztvevők, akik az egész családot és a baráti kört is ,,ellátták? Földi István könyvével, és hat-nyolc példányt is magukhoz ölelve várakoztak az órákig tartó dediká­lásra?
Antal professzor Kézdi­­­vá­sár­helyen elhangzott elő­­adásából emelünk ki két epizódot.
Falujárás
Földi István a Székelyföld szerkesztője, tulajdonképpeni írója, tudniillik ő írta a lapot, és havonta végigszekerezte Háromszéket.
Benkő Lajos barátom egylovas szekerén azokat a falvakat járta be, ahová más eszközzel alig vagy egyáltalán nem lehetett eljutni. Ojtoztól Barótig. Nem volt olyan faluja Háromszéknek, ahol ne járt volna. Hé, Miska! - biztatgatta Benkő Laji az öreg csődört. Földi István mindent észrevett, és Úttalan utakon Székelyföldön címmel írt cikksorozatot. A pályatársak kezdetben hitetlenkedve fogadták. Félig mesének gondolták azt, amiről írt. Egy május elején vadonatúj Citroën autójával megérkezett Kézdivá­sárhelyre dr. Scheffler Ferenc főtisztelendő úr, a nagyváradi lapvállalat igazgatója. Ott jelent meg az Erdélyi Napló, amelybe Földi is írt. A látogató kategorikusan követelte, hogy menjenek végig az úttalan uta­kon, hadd ismerje meg ő is ezeket. - Nem ajánlom - mondotta Földi István. De amikor a látogató erősen ragaszkodott az elinduláshoz, egy nem is nagyon rossz útszakaszt javasolt Szentlélek-Polyán-Esztelnek vonalra. Az odaút még sikerült. Jajgatások, álmélkodások árán. De visszafelé jövet egy kis esőtől felázott az út, és egy pocsolyában megrekedtek. Az igazgató háborgott, méltatlankodott. De se ki, se be! Reggelig maradhattak volna a sárban, ha történetesen nem jelenik meg egy csoport erdei munkás, akik között ismerősök is voltak. Azok vették ki a sárból a kocsit.
Polyánban hamarabb van reggel?
Földi István visszaemlékezését azzal kezdi, hogy minden udvartérnek megvolt a maga illata, a maga szaga. Egy apró kép: egy magas, fekete ruhás falusi asszony alakja jelent meg a 30. udvartérben, ahol Földiék laktak. Földi már egészen korán, öt órakor elindult a környéket megtekinteni. Az emberekkel ­beszélgetni. Mindenki ismerőse volt.
- Na, Pistika! Hát te miért keltél fel ilyen korán? - kérdezte a nagydarab falusi néni. - Összerezzentem, s bennem rekedt a szó, de nyújtottam a kezem, s vele mentem a Füstösék lakása felé. Menet közben néztem a lá­bait. Porosak, inasak, bogosak voltak. A szoknyájára is rátapadt a por, és a harmattal összekeveredve sár lett belőle. Nagy, cson­tos jobb kezében elveszett az én aprócska kezem, a bal kezében pedig egy ötliteres fekete borvizes korsót emelt, s a korsó száján a törökbúza-csutikából tört dugó körül szortyogva sistergett a szénsavas borvíz.
- Ferike! Ferike! - kopogtatta a belülről zárt fatáblákat, és magában mondikálta, amit a városi ember lustaságáról gondolt.
Füstös hosszú, földig érő ingben nézett ki, ajtót nyitott, és durcásan kötekedett.
- Ilyen korán, édesanyám? Még alszik az egész város.
- Minden lusta alszik. De én ma még a mezőre kell menjek. ­Po­lyánban hamarabb van reggel, mint Vásárhelyen, érted-e? Vedd­sze a kor­sót, s adjad a másikat, ne öntögesd, az már kotlós, tegnapi. Hónap es­ment hozok.
Ez a polyáni nénike, akit Pistika hat órakor fogad, és a kezét megfogja, és együtt mennek a városba, minden reggel az ötliteres borvizes korsót becipeli a városba, hazamegy, és utána indul dolgozni a mezőre.
Azt hiszem, az a mozzanat mindent elmond arról, ahogyan azt a világot ez a kicsi gyermek látja. Ahogyan az ő aprócska keze elvész a néni nagy kezében. Nyilvánvaló, hogy ő alulról látja a világot. Hát ez az írói perspektíva sajátossága a Földi-féle írói szociográfiának.
(sylvester)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép