Gelencén vasárnap szobrot avatnak, a háromszéki nagyközség Bodor György emléke és életmûve előtt tiszteleg. Petrovits István sepsiszentgyörgyi szobrászmûvész alkotása révén a székelység történetét kutató, a Bukovinába telepített, majd a Kárpát-medencében szétszóródott csoportok megmaradásáért és együtt tartásáért cselekvő személyiség szülőföldjén jut életmûvéhez méltó emlékhez. A Bodor György nevét viselő gelencei mûvelődési egyesület, a polgármesteri hivatal, az egyházi és az oktatási intézmények az újabb térplasztikai alkotás felavatásával városaink mellett Gelence Háromszék legelkötelezettebb emlékjelállító és mûemlékmentő községei közé emelkedik, gyakorlatilag társul szegődik a csernátoniak múltunkat idéző ténykedéséhez. Bodor György mellett a nagyközség másik kiemelkedő személyisége Jancsó Benedek. Az ő emlékét már portrészobor vigyázza. A mûemlék templom, egy egész sor térplasztikai alkotás, a millenniumi, a világháborús és szabadságharcos emlékmûvek, az eleven és folyamatos hagyományápolás, az élénk turisztikai mozgalom nem kis szerepet játszott abban, hogy Gelencében a múlt év legdinamikusabban fejlődő nagyközségét tisztelhetjük.
Bodor György gelencei portrészobrának felavatása alkalmából alább részleteket olvashatnak Halász Péter néprajzkutatónak a Honismeret 2004/2. számában közölt esszéjéből.
(sylvester)
A száz esztendeje született dr. Bodor Györgynek ezt a rendkívül találó jellemzését, amit emléke előtt tisztelgő írásom címéül választottam, sorsunk különös, de jellemző fintoraként egy rendőrségi kihallgatás jegyzőkönyve vagy talán besúgói jelentés őrizte meg az utókornak. Természetesen nem a pribékek tisztelték meg így, hanem az ugyancsak megfigyelés alatt álló Medzihradszky Gusztáv, egykori pénzügyminisztériumi tisztviselő jellemezte ilyen találóan. Legalábbis rá hivatkozik a szorgos informátor, beszámolván annak a négy-öt magyarnak az összehajolásáról, akik - szó szerint Szabó Dezső szellemében - felelősséget éreztek minden magyarért.
Ez a ,,veszélyes ember?, dr. Bodor György formailag a háromszéki Kézdivásárhelyen született 1904-ben, de valójában mindig a vele szomszédos Gelencét tartotta otthonának, családja fészkének, s oda is tért meg halála után. Édesapja dr. Bodor Ferenc (1869-1929) királyi közjegyző, édesanyja Gidófalvy Irma (1869-1944) volt. Nem mindennapi eset, hogy az egykori Kézdiszék, Háromszék zömmel katolikus, Szentföldnek nevezett része ilyen kiváló református embert adott a székely és a magyar nemzetnek. Bodor György az elemi iskolát Kézdivásárhelyen, a középiskolát Kolozsváron és Debrecenben, a jogi egyetemet és a doktorátust Budapesten végezte és szerezte meg.
(?) Azok közé az emberek közé tartozott, akik soha nem nyugodtak bele Szent István országának szétdarabolásába. Mindig azok között a politikai erők között találjuk, amelyek a nemzeti radikalizmust képviselték, mégpedig magyar módra, vagyis nem a gerillák aknavetős, golyószórós módján, hanem a szellemi erők határozott összefogásával, a nemzet öntudatának erősítésével, lehetőségeinek tudatos kihasználásával. Ezért kapcsolódott már fiatalon Bajcsy-Zsilinszky Endre Nemzeti Radikális Pártjához, amelynek 1934-ben főtitkára lett.
(?) A szolgálat számára akkor a Bácskából menekülő székelyek ,,összeterelését? és együttes, egy térségben történő letelepítését jelentette. Ennek érdekében fejtette ki nem mindennapi szervezőképességét, mozgósította kapcsolatrendszerét, főként pedig azt a megszolgált bizalmat, amit az oly sokszor csalódott székelység belé vetett. A maga elé tûzött cél első részét, a székely menekültek szervezett, körültekintő letelepítését, otthonhoz juttatását sikerült megvalósítania. Ám a székely szellemiség és identitás újjáépítését, Völgység és Bonyhád székely szellemi központtá szervezését már nem tudta. Kétségbeesett versenyt futott az idővel, de ,,a fordulat évének? becézett kommunista hatalomátvétel keresztülhúzta terveit, megsemmisítette eredményeit.
(?) Ezzel a ,,veszélyes emberrel? az 1970-es évek elején találkoztam először, mégpedig egy másik ,,veszélyes? ember, Domokos Pál Péter közvetítésével. Akkoriban foglalkoztam az 1945-ben Tolnába, Baranyába került bukovinai székelyek történelmével, mûveltségével, sorsával, majd egyre többet a velük sodródó, végül is Szárászra, Mekényesre, Egyházaskozárra került moldvai csángómagyarokkal. Természetes, hogy hamarosan találkoztam dr. Bodor György nevével, aki az 1940-es évek második felében a székely letelepítést szervezte, s aki utólag is büszkén hangoztatta, hogy ő a székelyeknek nem kinevezett, hanem választott kormánybiztosa volt. Domokos Pál Péter mutatott vagy ajánlott be Bodor Györgynek, akivel hamarosan olyan jó barátságba kerültem, amennyire azt a jelentős korkülönbség lehetővé tette. Könnyen ment ez a barátkozás, hiszen magam is a szétszóratástól általa megmentett, immár völgységi székelyek hagyományos mûveltségének megmentésén, identitásuk újraélesztésén fáradoztam, s többször megfordultam ,,szülőfalujában?, a Szent László freskójáról híres Gelencén is.
(?) Az 1970-es évek közepén jelentek meg két folytatásban az akkoriban igen progresszív kecskeméti Forrás folyóirat hasábjain A székely honfoglalás 1945-ben címû visszaemlékezésének részletei. A Bukovinából érkezett, Bácskából menekült, s szinte az egész Dunántúlon szétszóródott székelyek összefogásának és egy tömbben való letelepítésének történetét 1947-48-ban írta meg a még friss élmények és az akkori politikai szemlélet alapján. A bukovinaiak új megtelepedését bemutató írása kiváltotta a hazai német nemzetiség néhány tagjának rosszallását.
(?) Bodor György megalapította a Völgységi Telepesek Központi Szövetkezetét, amely megpróbálta anyagilag talpra állítani a székelyeket. De legalább ilyen fontosnak tartotta a székelyek mûvelődési szintjének emelését is, hiszen ez a hányatott sorsú népcsoport 1764 óta idegenek közt, elmaradottságban, 1920-ig az Osztrák-Magyar Monarchia peremén, 1920-tól pedig még a magyar iskolákat is megtiltó Romániában élt, identitása, de gazdasági tudása is szinte kizárólag a szájhagyományon alapult. Ezért Bodor tevékenységének másik célja az iskolarendszer és a közgyûjteményi háttér kialakítása volt. Ennek érdekében önálló Székely Szabadmûvelődési Kerületet hoztak létre. Tevelen Kőrösi Csoma Sándor Székely Tanintézetet alapítottak 12 székely pedagógussal. Majd 1947-ben Németh Kálmánnal, a bukovinai Józseffalva legendás plébánosával Bonyhádra hívták Herepei Jánost, a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum egykori igazgatóját, s megteremtették a bonyhádi Székely Múzeum mûködéséhez szükséges minimális feltételeket. Emellett egy székely táj- és népkutató intézmény létrehozását is tervezték.
(?) Ahogyan szûkült az országban a magyarság élettere, úgy szûkültek Bodor György - és a hozzá hasonlók - lehetőségei is. Az 1930-as években - Szabó Dezső szellemiségében, Bajcsy-Zsilinszky adjutánsaként - még a ,,minden magyarért? való felelősség vezette, 1945 után a Bukovinából hazatért székely töredék mentésén fáradozott, aztán ahogy ez a lehetőség is megsemmisült, a nemzetért való szolgálat nála is egyre inkább pótcselekvésekben nyilvánult meg. Bajcsy-Zsilinszky egykori köréhez tartozó barátaival, az ország állapotán és jövőjén vitatkozva, lehetőség szerinti szellemi mûhelyt teremtve, kávéházak szerdai meg keddi asztaltársaságaiban tették ki magukat a politikai ügynökök és az egymást is figyelők és följelentők kénye-kedvének. Nem rajtuk múlott, hogy mikor lett elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogukat sértette meg. Püski Sándor meg is kérdezte ,,ávós? kihallgatójától, hogy miért éppen most tartóztatták le őket, mire azt a választ kapta: most váltak veszélyessé.
Aztán amikor 1962 júniusában a budapesti Fővárosi Bíróság dr. Bimbó István vezette tanácsa társaival együtt Bodor Györgyöt is elítélte három és fél évre, még tovább szûkült a ketrec. Igaz, hogy a börtöncellában Szabó Dezső eszmeiségéről és szellemi hatásáról beszélt még a ráállított besúgónak is, és különböző tanulmányokat írt, illetve fordított németből fogvatartói megrendelésére. De ahogy Németh László laboratóriummá változtatta az ugyanazoktól számára is kimért gályapadot, úgy Bodor György is talált nagyobb feladatokra adatott szellemének és tehetségének méltó elfoglaltságot. Ekkor készültek a székely falutörvényekről, heraldikai képletekről s a székely nemzetségi szervezetről szóló írásai, amelyek különböző folyóiratokban jelentek meg, és megpróbálta újraírni Az európai föderáció és Az első lépés címû elkobzott tanulmányait, valamint családtörténeti munkáját is. 1967-ben fejezte be, de 1976-ban bekövetkezett haláláig csiszolgatta nagyszabású történelmi munkáját, amely A székely nemzetségi szervezet címmel 2003-ban jelent meg Csíkszeredában.
Olyan időkben azonban, amikor - mint Bodor életében - idegenek, majd dilettánsok, végül helytartóként iderakottak vezetik - még inkább véreztetik - az országot, ott ügyvédeknek és történészeknek nemzetszervezőkké, íróknak és könyvkiadóknak politikussá, jogtanácsosoknak történészekké kell válniuk. Amikor történészeink, tisztelet a néhány kivételnek, le sem merték írni azt a szót, hogy székely vagy azt, hogy hun (különösen nem így, egy szuszra), akkor dr. Bodor György, a politikai elítéltetéséből ,,közkegyelemmel? szabadult vállalati jogász gondos és aprólékos munkával összegyûjtötte a székely nemzetségi szervezetre vonatkozó ismereteket. Persze, hogy nem alkotott, nem alkothatott olyan mûvet, mint ha megfelelő történészi szakképzettséggel rendelkezett volna. Ezt ő maga tudta a legjobban, amikor Bevezetőjében a következőket írta: ,,Munkám egyik részével kapcsolatban sem tartok igényt csalhatatlanságra. Mindössze annyit remélek, hogy az új módszerrel talán sikerült néhány, eddig vitás kérdést új szempontból megvilágítanom.?
(?) Bodor Györgynek nem adatott meg, hogy olyan sokáig éljen, mint Brassai Sámuel, mert akkor megérhette volna könyve megjelenését. Bizonyára nagy megnyugvás és elégtétel lett volna számára, s különösen az töltötte volna el megelégedéssel, hogy az szeretett Székelyföldjének egyik rangos kiadójánál látott napvilágot. Bodor György haláláig küzdött, de mindenképpen dolgozott a magyarság, a székelység összetartásáért, értékeinek összegyûjtéséért, felmutatásáért. A budakeszi szanatóriumban, ahol halála előtt rövid ideig feküdt, többször meglátogattam őt, beszámoltam neki erdélyi, moldvai tapasztalataimról, amik bizony nem voltak valami reménykeltőek.
(?) A Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megyében élő székelyek és csángók sohasem feledkeztek meg róla. Minden szem fölcsillant Bodor György nevére, minden szem megkönnyezte halálhírét. Az istensegítsi születésû Gáspár Simon Antal egyebek között ezekkel a szavakkal búcsúzott tőle a 14 000 bukovinai székely nevében. ,,?szomorú sorsunkban jöttél segítségünkre, s könnyeinket letörölve hajlékot adtál a bujdosóknak. A jóisten áldjon és jutalmazzon meg jóságodért. Nem volt könnyû véghezvinned, amit elkezdtél, de Te vállaltál minden nehézséget. Sok támadás ért, de a testvéri érzés nem engedte, hogy félbehagyd munkádat. A sok akadály ellenére megvalósítottad segítő szándékod. Ezért áldjuk emlékedet, s hálával gondolnak Rád még az unokáink is.?
Halász Péter