Bernád Ilona-Gazda JózsefKitekintő: Magyarok Amerikája

2004. május 15., szombat, Archívum 2003–2007

10.
Útinapló
Hogyan lesz valakiből közösségének egyik szellemi vezetője? Erre keressük a választ, miközben tovább beszélgetünk Koncz Lajossal.
- Boston egy nagyon európai szellemiségû város. Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne nagyon is amerikai; Amerika első városa most már vagy négyszáz éve. Ami magyar szempontból lényeges, hogy mi elég korán bekapcsolódtunk az itteni magyarok életébe és társaságába. Először egy magyar iskola, hét végi magyar iskola alakult itt. Tudniillik az ötvenhatosok gyermekei akkor kerültek abba a korba, és szükség volt arra, hogy egyengessék a magyartudásukat, az íráskészségüket. Akkor én már mint orvos eléggé elfoglalt voltam, de tanítást vállaltam ebben az iskolában, s a legidősebbeknek az osztályát vezet­tem egy vagy két évig. Utána tőlem Judit vette át a tanítást. Időközben megalakult az a társaság, amely titeket is meghívott, s amely Harvard Kör néven lett ismertté. Ez 1972-ben történt, s az elmúlt harminc évben ezt a kört, ezt a baráti társaságot, ezt a mûhelyt ápoltuk, vezettük, ezen belül éltük a magyar kultúréletet és magyar politikai életet, mert ugye nem lehet és nem is kell elválasztani a kultúrát a­ ­politikától. Persze, itt a politikának egy angolszász, civilizált értelmezésére gondolok. Időközben más társaságok is alakultak, úgyhogy megy tovább a bostoni magyar szellemi élet. Ez nagyon szép és fontos része volt az életünknek, nagyon sok emberrel, értékes emberrel, írókkal, mûvészekkel vagy későbbi politikusokkal ismerkedtünk meg. A zene is szerepet játszott ennek a körnek a munkájában. Lemezeket adtunk ki, én két publikációt adtam ki, egy évkönyvszerû, folyóiratszerû kötetet, és egy emigráns költő, Csokics János össze­gyûjtött verseit.
- És a kör mûködése?
- Egy közösség besegítése, anyagi részvétele és aktív részvétele nélkül ezt nem is lehetne megcsinálni. Ez bizonyos igényeket elégít ki. Az igényeket nem defineáltuk soha pontosan. Az igényekre abból lehet következtetni, hogy emberek az évtizedek folyamán rendszeresen eljártak, s elfogadták az én irányvonalamat, azt, ahogy én ezt a kört szerveztem, vezettem. A meghívottakat, a témákat kiválogattam. Jöttek, s nagyon kevesen maradtak el. Persze, sokan meg is haltak közben, meg el is költöztek. Csak egy embert kellett kidobnunk a körből, mert olyan penetránsan zsidózott, hogy a zsidó barátaink kezdték magukat kényelmetlenül érezni. Végeredményben azért mondom, hogy ez a társaság mûhely, mert jóval több annál, hogy előadókat hív meg, végighallgat egy előadást - és azzal vége. Itt barátságok fejlődtek ki a körön belül, vannak dolgok, amiket együtt csinálunk. A kulturális megnyilvánulásokat, mint a lemez- és könyvkiadás, én egyedül, az én pénzemből álltam, de úgy általában egy jó baráti közösség voltunk, amely most már kiöregedőben, bár vannak fiatalabb tagok is. Időközben aztán alakul más társaság is, s azok fogják átvenni ennek a szerepét, a fiatalok is oda tendálnak. Mint minden, ez is öregszik, s elveszti a létjogosultságát. De addig, ameddig volt, nagyon jó volt, szép volt, és fontos volt. Egy dolgot még érdekes megemlíteni, hogy nagyon önálló volt, és nem kapcsolódott be a szükségesnél jobban az amerikai magyar közösségek életébe. Politikailag nem olyan társaság, amelyik jól beleillene a kissé szélsőségek felé hajló amerikai magyar társaságokba. Annak idején abba a szellemiségbe sem illett bele, amelyik a Kádár-rendszerrel való dialógust pártolta. Habár az egy nagyon kis kör volt, de annál hangosabb. És mivel ők terjesztették a Kádár-rendszer propagandáját, ők váltak ismertté, s ha Magyarországon valaki hallott valamilyen amerikai magyar kultúr­aktivitásról, akkor azokról hallott, akik pacsiztak a Kádár-emberekkel.
- A bostoni magyarság milyen elvek alapján rétegződött?
Fölolvasom ezt a kis fogalmazványt. Tehát: A Harvard Kört 1972 tavaszán alapították a Harvard egyetemen tanuló magyar származású diákok és a fakultás két tagja. Célja az egyetem tradícióját követve olyan előadók meghívása volt, akik a legmagasabb szinten képesek bővíteni a hallgatók ismereteit a magyar kultúra, a történelem, a társadalomtudomány területén. A kezdeményezés csakhamar túlnőtt az egyetem keretein, s bevonta a Boston környékén élő magyar származású értelmiséget. Az előadások kibővültek költői estekkel, hangversenyekkel és képzőmûvészeti kiállításokkal, kezdetben a külföldi magyar tudományos és kulturális élet nagyjai szerepeltek előadókként, pl. Pakuts József, Határ Győző, Kepes György, Kertész István, Mezei Árpád, Thienemann Tivadar, majd egyre több magyarországi látogató kereste fel a kört, pl. ifj Bartók Béla, László Gyula, Pilinszky János, Vargyas Lajos. Az első húsz évben több mint száz előadó szerepelt, néhányan több ízben is. Ezzel a kör szellemi mûhellyé szélesedett, amely rányomta bélyegét Boston magyar társadalmi és szellemi éle­tére. A kör tagjai részt vállaltak az 1956-os emlékmû megvalósításában, amit 1986-ban állítottak fel Boston belvárosának egyik történelmi terén. A tagság az idők folyamán többször megújult fiatal értelmiségiekkel. Az elmúlt évek eseményeiből kiemelkednek a magyar zeneszerzők mûveiből rendezett hangversenyek, és az ezzel kapcsolatos hanglemezsorozat, valamint egy képzőmûvészeti kiállítás avantgárd magyar képzőmûvészek munkáiból, Serényi Péter szervezésében volt ez itt az egyetemen. A Harvard Kör magyar hagyományokból kiindulva a demokratikus és liberális eszmét követi, tiszteletben tartva a véleménykülönbséget és a szólásszabadságot. Mindenekelőtt az emberi méltóságot vallja legnagyobb értéknek. Na most. Aki ebben részt akart venni, az eljött. Tagdíjat nem lehetett fizetni, nem kellett belépni, kilépni sem lehetett, csak elmaradni. Aki jött, részt akart venni, aki mindezt nem igényelte, magas volt, vagy túl elvont, vagy milyen, az nem jött el. Ebben van egy bizonyos elitizmus, ma már úgy mondanánk, hogy elitizmus. Ez értelmiségi kör. Azokat invitálta, várta, fogadta, akik valamilyen szellemi módon akartak élni, és a magyar kultúra külterületeiről akartak hallani, vitatkozni, ahhoz hozzájárulni. Nagyon lényeges az, hogy ennek a körnek soha nem volt tag­díja, nem volt meghatározva, hogy mik a feltételei, hogy valaki ebben részt vegyen, s ennek ellenére soha nem kellett pénzt kérni, az emberek mindig hozzájárultak kedvük és tehetségük szerint. Bár vagyont soha nem gyûjtöttünk össze, de mindig volt elég pénz, hogy egy kis útiköltség-hozzájárulást tudjunk adni? Ám ez már nem az a kör. Ez egy kicsit megöregedett, megnyugodott, egy kicsit közömbössé vált. Az igazi értelmiségi emberek már vagy kiöregedtek teljesen, vagy meghaltak. Ez már csak árnyéka annak, ami kezdetben volt. A fiatalabb generáció már nem annyira szenvedélyes. Az utánpótlás nem a mi fiataljainkból, hanem olyanokból adódik, akik időközben jöttek Magyarországról. Mert a kiáramlás, az soha nem maradt abba. Ugye, ?56 után az emberek jöttek, akkor disszidáltak, akkor jöttek látogatóba, nem mentek haza, és így telt el az idő ?90-ig, s ?90-ben már mindenki hivatalosan is jöhetett. Sokan vannak, akik az utóbbi pár évben jöttek, most itt vannak. Lehet, hogy úgy jöttek, csak egy-két évre, tanulni, dolgozni, s akkor hazamennek? Vagy annyira megtetszik nekik, hogy itt maradnak, s lehet, hogy itt lelik nemcsak tûzhelyüket, hanem sírhelyüket is, ahogy ezt egy költő barátom mondta már?
Töprengünk. Hogy lehet ezt a magyar szellemi birodalmat, ami könyvekben is tükröződik, fenntartani, megtartani, sőt: állandóan tovább és tovább építeni? Átadni az utódoknak, a saját gyermekeknek is?
Semmi nem megy könnyen, és nem megy magától. Ahol igény van, azt ki is lehet elégíteni. Ám az utódok - az nehéz téma. A mi gyerekeink nem irodalmi érdeklődésûek. ?k tudnak magyarul írni, olvasni - nem tökéletesen -, szinte perfekt beszélnek magyarul, de nem érdeklődnek sem az amerikai irodalom, sem a magyar irodalom iránt. Az ő történelmi ismereteik nagyon-nagyon nem létezők. A magyar történelmi ismereteik. A hazai történelmet sem ismerik, már csak azért sem, mert itt az iskolában minimális történelmet lehet tanulni. Az ember a lelkületet, a szeretetet, a tiszteletet a magyarságért, a magyar kultúráért, a magyar civilizációért, a magyar történelemért át tudja adni. Az egy érzés. Mondjuk, tárgyi, kézzelfogható eredményei ennek még nincsenek. Az idősebbik fiamat, aki most múlt 40 éves, jobban érdekli a történelem, ő olvas némiképpen magyarul, de őt is inkább a II. világháború előtti és utáni időszak, a kommunizmus problémái érdekelték. Mi azt akartuk, a gyerekeink ne érezzék azt, hogy a magyarok áldozatok. Tehát mi soha nem tömtük a fejüket azzal, mivel nagyon sokan tömik a saját fejüket, hogy a magyarokkal micsoda szörnyû dolog történt. Mohácstól egészen mostanig, és hogy Trianon?, és hogy az egész világ ellenünk van, mindenki igazságtalanul utál és haragszik ránk, és ki akar velünk tolni. Tehát nem akarunk áldozatok lenni! Nem is vagyunk áldozatok. Vannak rossz tulajdonságaink, és vannak jó tulajdonságaink, vannak érdemeink.
Kétségtelen: sajátos felfogás, lehetséges állásfoglalás, melyen vitatkozhatunk. És vitatkozunk is. Elsősorban: a kisebbségi sors szempontjából, amit - úgy érzünk - házigazdánk nem ért meg. Nem érti meg, mert ő nem viaskodik itt olyan problémákkal, mint amilyenekkel mi szinte végvári harcainkban. Ám a legtöbb dologban egyetértünk. Így például ?56 megítélésében is.
- 1956, ez az utóbbi négyszáz év magyar történelmének a fénykora. Soha a magyar név olyan fényes, olyan ismert, olyan szeretett és tisztelt nem volt, mint ?56-ban. Ezt a gyerekek is megérezték, számtalan jele volt ennek. ?56 kultusza nagyon él az amerikai magyarok között és általában az emigrációban. ?57 óta mindig megünnepelték október 23-át, ennek nagy hagyománya van. Ehhez hozzá kell tennem, hogy én ?56-ot itt éltem meg Amerikában. Nagyon sok fontos és szép emlékem van ezzel kapcsolatban. Az amerikai magyarok, bárhol is álltak, és bármikor is jöttek ide Amerikába, napokon belül, pillanatok alatt megértették, hogy miről van szó, egységesen álltak oda a magyar zászló alá, és valahogy ösztönszerûen megérezték, hogy ez Petőfi és Kossuth forradalmának a folytatása. Soha nem hallottam vitát. Egyik legszebb emlékem, nem is tudok meghatódottság nélkül beszélni róla, mikor a 23-át követő vasárnapon Clevelandnek abban a parkjában, ahol a Kossuth-szobor áll, tartottak egy nagygyûlést a magyarok részére. Szimpátiatüntetés volt a magyar forradalomért. A rá következő vasárnap volt ez, és ezrek voltak ott, voltak vért adók, külön fölállítottak sátrakat, ahol vért lehetett adni, fölszólították a magyarokat, hogy aki akar, jelentkezzen önként, hogy repülőn ejtőernyővel fegyveresen ledobják őket Magyarország felett. Hármas sorokban álltunk föl, én is ott álltam, kettővel arrébb mellettem egy sántáló 60 éves bácsi azt mondta: én az első világháborúban is részt vettem, a másodikban is, ha kell, most is elmegyek. Most visszatekintve, ez nevetségesnek tûnik, az amerikaiak nem is engedték volna, de spontánul százak jelentkeztek. Fölírták a nevüket, címüket. Pár nap múlva még telefonon jelentkeztek, pár kérdést még föltettek, hogy az ember volt-e katona, tényleg hajlandó-e, hogy ledobják ejtőernyővel? Istenem, mi lett volna! De a lelkesedés, a készség? Megérezte minden magyar, hogy ez egy komoly ügy. És ez az életemre, egész életemre velem maradt, s húszéves koromban újjászülettem. Én húszéves koromban születtem azzá, ami vagyok.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2004-05-15: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás